EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” (Lk 12,49-53)
Jordan Peterson, a kanadai származású gondolkodó többször került a média és közvélemény kereszttüzébe, mert egyszerűen nem volt hajlandó egyes ideológiák előtt meghajolni. Egy televíziós beszélgetés közben a riporter megkérdezte: Hogyan engedheti meg magának, hogy az ő szólásszabadsága sértse mások szabadságát? Peterson válasza sokkolta a riportert: Mert ahhoz, hogy gondolkodjunk, föl kell vállalnunk annak a kockázatát is, hogy megsértsünk másokat. Az igazság keresésében néha sértő, támadó módba kell kapcsolnunk.
Az igazság fájdalmas. Ha az ember nem azt mondja, amit elvárnak tőle, hanem tényleg azt, amit gondol, hamar kényelmetlenné tud válni. Elszakadni az illúzióinktól, kiválogatni személyes legendáink és mítoszaink közül azt, amely kiállja az igazság próbáját, levetni a hazugság köntösét, őszintén szembesülni a valósággal – csontig hatoló, kínos folyamatok mentén történik. Sokan életre-halálra ragaszkodnak saját igazukhoz, rendszerükhöz – de sosem veszik a bátorságot, hogy gondolkodásukat, ideológiájukat, betanult vagy beképzelt eszméiket kitegyék a valóság próbájának. A szólás szabadsága és az igazság szabadsága nem egy szinten helyezkednek el. A beszédben, a szólásban néha – minden szabadságunk ellenére – előbukkan az igazság. Lelepleződünk. Meztelenné válunk. Azt mondják, hogy a tudomány ott kezdődik, ahol lehetővé válik, hogy egy-egy rendszert meghazudtoljon a valóság. Ha a gondolkodást képes a realitás talaja korrigálni, felülírni – akkor tudománnyal van dolgunk.
Jézus arca az evangéliumokból tekint ránk. Mégis elképzeléseinket, elvárásainkat sokszor a képek és filmek befolyásolják. A kép erősebb, mint a szöveg. Ezek miatt van talán, hogy sokszor egy bájos, játékos, szelíd – mondhatni rózsaszínbe és cukorba öltöztetett – arcot látunk Jézus helyén. Pedig az evangéliumok egy másik Jézust (is) mutatnak. Az evangéliumban azt mondja Jézus: azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! (Lk 12,49). A tűz feladata, hogy kiégessen mindent, ami mulandó. A világ végén, az ítéletkor ez a tűz fog megtisztítani mindent a szennytől. Szent Pál apostol segít megérteni ezt a tüzet. Így ír: A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája (1Kor 3, 11-13). Az igazság fénye ragyog majd fel ebben a tűzben. A hazugság, a csalás, a kalap alatt kötött szerződések, a felfuvalkodott egó, az elcsalt játszmák, az ellopott jólét, a palástolt hiányosságok, a hatalom csábító gyönyöre mind-mind szénának, szalmának bizonyul. Végre megtisztultan, bűntől mentesen állhatunk meg Istenünk előtt.
Ez a tűz nem a harag tüze. A tiszta, a tisztító tűz – kegyelem. Éget, fájdalmat okoz, de szembesít, megmutat, leleplez. A ragyogás örömével, rejtett kincseink felszínre kerülésével ajándékoz meg.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap augusztus 18-i számában.
