2019. augusztus 14., szerda

0
938

EVANGÉLIUM

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
(Mt 18,15-20)

Ahol közösség van, ott biztos akad nehézség, félreértés is. Jézus tudta előre, hogy mi, az Ő követői nem vagyunk kizárólag a szentek társasága. Sokszor mi is botladozó, eltévedt, gyarló emberek vagyunk és maradunk. Jézus szavai, gesztusai mind azt érzékeltetik, hogy a botladozó, eltévedt, gyarló énemet és Isten-adta életemet meg akarja menteni, megvédeni a széttöréstől. A nehézkes kapcsolatainkhoz szól a mai evangélium. Ne sajnáljuk az időt a lehetőségtől. Az evangélium fényében először négyszemközt, aztán tanúk bevonásával, majd felsőbb szinten keressük az egységet. Amikor emberileg nem lehet a kapcsolatot jóvá tenni, nagy lehetőség az ima: mindent Istenre bízni, hiszen az Életadónak nemcsak a mára, de a holnapra is gondja van.

Csíki Szabolcs plébános

MEGOSZTÁS