Ki vagyok én? Ki vagy te? Kik vagyunk mi?

0
1600
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Ezek a kérdések még egy felnőtt számára is elgondolkodtatóak. Megállásra, önvizsgálatra késztetnek. Ezen kérdéskörök kutatására, felfedezésére hívta el a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja július 22-24. között a gyergyóditrói Szent Ferenc Alapítványhoz járó 25 gyereket.

A tábor célja az volt, hogy felfedezzék milyenek is ők valójában, milyen a kapcsolatuk önmagukkal, az őket körülvevő világgal. Gyönyörű a magyar nyelv, hiszen azt kérdezzük egymástól, hogy érzed magad. Általában ismétlődő válaszokat szoktunk hallani: jól, nem jól. De mi is van az ilyen kérdések mögött, mélyebben? A tábor napjain a válaszok mélyebb bugyrait fedezték fel a gyerekek játékosan, interaktívan – számol be az eseményről a gyulafehérvári Caritas a honlapján.

A meglévő és új értékeiket csodálkozva szemlélgették. Ki közelebb engedte magához, ki még hitetlenkedve ámult, hogy az a „bűn rossz gyermek”, akinek őt nevezik kiskorától mégsem annyira bűnös, mégsem annyira rossz, hiszen vannak értékei. Ő is kincsesláda, mint mindannyian. Nagyon sokan nem is merik elhinni, hogy valóban értékesek, valóban fontosak önmaguknak és egymásnak. Ez a csoport is értékeket képvisel és hordoz magával. Mindezt megélni a gyerekeknek nagyon örömteli volt és felszabadultságot, örömkönnyekbe folyó nevetést hívott elő. Jó itt lenni, jó veletek lenni, jó ehhez a közösséghez tartozni és jó ezeket az érzéseket átélni. Ezekből minden gyereknek bőségesen jutott.

A bevezetőben felvetettem azt a gondolatot, hogy a legértékesebb kapcsolatunk önmagunkhoz fűződik. Meggyőződésem, hogy akkor tudunk másokhoz őszintén, mélyen kapcsolódni, ha kapcsolatban vagyunk önmagunkkal, érzéseinkkel. Ilyen értelemben tehát az önmagunkhoz való kapcsolódás a kulcsa a másokkal kialakított viszonynak is, ezért volt alapvető fontosságú, hogy a nyári iskolában ki-ki ezen kérdéskörökre keresse a választ.

Mezei Hajnal