Minél több talentumot kapunk, annál többet kell szolgálnunk

0
1223

Péterfi Attilát kolozsvári diákkora óta ismerem, a tenni vágyás hozott össze, a jó ügy még jobb szolgálata. Egyetemi évei után hazaköltözött Csíkszeredába, és folyamatosan találkozunk a nevével a legkülönfélébb egyházi kezdeményezésekben. Örömmel találkoztunk s dolgoztunk újra együtt a pápalátogatás szervezésében. Életéről, hitvallásáról mesélt kérdéseimre.

Mióta vagy tudatos keresztény? Gyerekkorodban hogy éltétek meg a családban a hiteteket?

Katolikus édesapám és református édesanyám úgy döntött, hogy nővéremet reformátusnak, engem pedig katolikusnak keresztelnek. Édesanyám részéről kaptam erőteljesebb keresztény nevelést. Példaértékű volt anyai nagytatám hozzáállása a hithez, az imához, a munkához. Tanyavilágban éltek a Maros partján, és a szünidőben, amikor náluk voltunk, minden vasárnap több kilométert gyalogoltunk, hogy eljussunk istentiszteletre a faluba. Harmadikosan tudtam meg, hogy én igazából katolikus vagyok, amikor az osztálytársaim unszolására otthon azzal álltam elő, hogy szeretnék hittanra járni és elsőáldozó lenni. Addig leginkább a református templomba és vallásórákra jártam, és csak ünnepnapokon néha a katolikus templomba. A katolikus vallás gyerekfejjel túl misztikusnak, távolinak és bonyolultnak tűnt. Harmadikos fejjel eldöntöttem, hogy katolikus pap akarok lenni, ebben tizenegyedikes koromig kitartottam. Tizenegyedikben döntöttem, hogy elvégzek egy egyetemet, csak utána megyek teológiára, amennyiben továbbra is erősen él bennem a hivatás. Kolozsváron aztán kicsit változtak a dolgok.

Kolozsvári diákként a Lelkészségre jártál. Miben és mennyire találtad meg önmagad ott?

Nővérem már egy éve egyetemista volt Kolozsváron, amikor felvételiztem. Az ő kollégái szóltak nekem, hogy működik a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség. Meghívásukra igent mondtam és hét évig ott ragadtam. Felnőtt kereszténységemet, csodálatos feleségemet, Nórát, számos felejthetetlen emléket, jó előadásokat, életem első lelki vezetőjét és még rengeteg dolgot köszönhetek a KEL-nek. Azóta is hálás vagyok azokért az évekért. Nagyon sok program szervezésében ott próbáltam ki magam. Erősödtem hitben, szeretetben, önmagam elfogadásában, gazdagodtam kapcsolatokban, lelki élményekben és mások elfogadásában. Ma is úgy gondolom, hogy a Lelkészségek igazi oázisok az egyetemi városokban, a keresztény értelmiség formálói és a keresztény felnőtté válás bástyái, ahol csodálatos kapcsolatok tudnak szövődni, amelyek barátsággá, de számos esetben akár házassággá is alakulnak.


Hogyan készültél/készültetek a házasságra, gyermekáldásra, és hogyan csiszolódtatok egymáshoz? Hogyan őrzitek a lángot? Hogyan találnak az otthonról hozott értékeitek? Hogy és mire nevelitek a gyerekeiteket?

2002-ben végeztem a második egyetemet. Nóra egy évvel előttem végzett. Sokat töprengtünk, hogyan tovább. Már kétéves jegyesek voltunk, amikor a házasság mellett döntöttünk. Ő kolozsváriként, én csíkszeredaiként, sváb és székely kultúrkörből kerestük azt az egységet, amit belénk szeretett az Isten, és ez leginkább a hithez való ragaszkodás volt. Gondviselés volt a találkozásunk, azóta is minden egyes nap a jó Isten a tenyerén hordoz. Három gyereket terveztünk, és a jó Isten meg is ajándékozott bennünket három csodálatos gyermekkel: Péterrel, Áronnal és a kis Attilával. Mind a három születés során valóban áldott állapotban voltunk és megtapasztaltuk a gondviselő, jó Isten szeretetét. Második és a harmadik fiunk születése során Nórát veszélyeztetett terhesként kezelték az orvosok.

Ahogy Csíkszeredában elkezdtük az életet, kerestük a közösséghez tartozás lehetőségét. 2008-tól vagyunk a Házas Hétvége közösség tagjai, itt tanultuk meg, hogy a házasság olyan háromlábú szék, amelynek a három királyi útja (lába) a kommunikáció, az intimitás, az imádság, a támlája a közösség. Mi ezt az utat járjuk tizenhét éve, örömmel szolgálunk a közösségben és ott, ahol a jó Isten meghív. Szeretem a feleségem és a családom. Hivatásomként élem meg, hogy férj és apa lehetek. A gyereknevelés nem egyszerű, de már a fiaim is egyetértenek azzal, hogy a szülők nevelése még nehezebb feladat. Sokszor volt házasságunk alatt akár vitatéma, beszélgetés témája a gyereknevelés. Nóra és általában a nők ebből jobban kiveszik a részüket, főleg az első 3-5 évben. Utána az édesapáknak óriási szerepük van, hiszen az egyéniségük, önbecsülésük fejlődésében fontos az, hogy a gyermekek szeretve, elfogadva és tisztelve érezzék magukat az édesapjuk által. Nórával sikerült jól leosztani a háztartási feladatokat, hálás vagyok neki, hogy értékeli a munkámat. Nagyon sokszor volt támaszom, amikor nagyobb feladatra hívott az Isten. Tudom, hogy a legtöbb, amit adhatok a fiaimnak, az, hogy szeretem az édesanyjukat, a feleségemet, és a minket minden nap szerető Istent. Ez nekik is nagy-nagy erőforrás és biztonság. Szeretek a fiaimmal, családommal lenni, játszani. Lassan tíz éve hoztuk létre barátainkkal a Csíki Apák Anyák és apróságok krisztusi Közösségét (CsAAakK), azt a családos közösséget, amelynek legfontosabb szerepe, hogy a gyerekeink megtapasztalják a közösséghez való tartozás kegyelmét.


Több kezdeményezésed is van, pl. az élő rózsafüzér: mesélj ezekről. Mi motivál, hogyan szervezed, hogyan fogadják? Hogy viseled, ha elutasítanak? És a sikert hogy viseled?

Három hónapot dolgoztam az én erőmből az egyetem elvégzése után, utána csak Istenre hagyatkoztam. E rövid három hónap alatt megtanultam egy életre a legfontosabbat, amit azóta is tanulok, az Istenre hagyatkozást. Isten embereken keresztül segít, csak meg kell tanulnunk elfogadni és megköszönni! Sokszor számomra is különös feladatokra hív meg az Úr, nem is értem, hogy miért pont engem. Ilyen volt, amikor a Gyulafehérvári Caritashoz kaptam a jó Istentől hívást. Számos programot indítottunk el, ami a fogyatékkal élőknek ma is sokat segít: Őrangyal program, Őrangyal tábor, Nappali központ… Örülök, hogy ezek ma is működnek. Egy másik nagy szerelmem lett a Mária Út. Éppen tíz éve kerestek meg Magyarországról Szabó Tamásék, hogy segítsem ennek az álomnak a valóra válását. Ma már valóság, Csíksomlyó közelebb került Máriazellhez, Máriapócshoz, Međugorjéhoz és Czestochowához. Ma sem tudom, miért engem hívott meg a jó Isten, aki addig soha nem zarándokolt. A Szűzanya a zarándok életformára tanított, sok görcsös ragaszkodást el tudtam engedni általa. Akinek nehéz az élete, nincs ideje, nincs elég pénze, nem tud örülni az életnek, az induljon el zarándokolni, mert meg tudja tapasztalni, mekkora kegyelem az élet, mekkora ajándék minden nap. Ebből a szép forrásból született az Élő Rózsafüzér zarándoklat és az 1 Úton Nemzetközi Zarándoknap. Nagyon ritka, hogy valamit egyedül valósítsak meg, így nyugodt a szívem is, hogy nem az én érdemem, ha valami sikerül. Nagyon hálás vagyok a sok embernek, akik segítettek egy-egy álom valóra válásában. Így sokkal nagyobb öröm számomra, hogy egy sikeres program Isten dicsőségére és mindnyájunk lelki gazdagodására van. A megosztott öröm többszörös öröm.

Nem csak magunknak vagyunk a világban. Mindenkinek van valami küldetése. Minél több talentumot kapunk, annál többet kell szolgálnunk. Egy aranyszabály, amit megtanultunk a közösségi létünkből a feleségemmel, hogy minél többet adunk egy közösségben, annál többet kapunk. Már sokszor ért elutasítás és kudarc is az életben. Ezeket ugyanúgy a kereszt elé teszem. Rosszul élem meg, amikor valaki szándékosan rosszat tesz nekem vagy a családomnak, a közösségnek. Ilyenkor igyekszem megvizsgálni, mi az Úr szándéka azzal az élethelyzettel. Minden fejlődés fájdalommal jár, így már egy jó ideje tudatosan hálát adok és imádkozom azokért, akik nekem rosszat tesznek, akik elutasítanak. Ritkán vannak ilyen élethelyzeteim, de mindegyikből sokat tanultam, volt, amelyikből nehezebben, volt, amelyikből könnyebben álltam fel!


Ami a szakmádat illeti, te közgazdászként végeztél és ezzel is foglalkozol. Hogy fér össze a pénz és Isten?

A jó Isten tud tanítani a gazdagsággal és a szegénységgel is. Teréz anya szép tanítása: „Ott kell lenned, ahol és ahogyan Jézus akarja…, igent kell mondanod és el kell fogadnod azt is, ha kitesz Jézus az utcára és akkor is, ha éppen palotába helyez…”A pénz mindig eszköz, fizetési eszköz, amely elősegíti, hogy dolgok, jószágok egy adott piacon gazdát cseréljenek. Manapság a pénznek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, helytelenül a gazdagság fokmérőjévé is vált. Pedig nagyon relatív, ki a valóban gazdag. Jókai Mór a Szegény gazdagok szójátékkal regényt is írt – ezt a mindennapokban is megtapasztaljuk. A pénz iránti túlzott ragaszkodás megbetegít, a birtoklási vágy bezár. Akinek sok pénze van, nagyon kell ügyelnie arra, hogy ez ne vakítsa el. Mindig is foglalkoztatott ez a kérdés. Jézus mértékletességre tanít. Nagyon kényes út. A feleségemmel próbáljuk azt átadni a fiainknak, hogy ne engedjünk a fogyasztói társadalom nyújtotta kísértéseknek. Nem veszünk luxusautót, igyekszünk mértékletesen öltözködni, fogyasztani, sokkal kevesebbel megelégedni, mint amennyit megengedhetnénk magunknak, ott segíteni, ahol éppen szükség van rá, akár anyagiakban, akár más formában. A pénz, a birtoklási vágy mindenkinek egyéni út és egyéni kereszt. A tű foka nagyon kicsi, a kísértés pedig hatalmas! Inkább az Úrnak akarok szolgálni! Béke van bennem.

Mi mindenre használtad már egyházunk érdekében a szakmai tudásodat? Hogyan fogadták? Mennyire érezted, hogy hasznos lehettél?

Először a KEL-ben szolgáltam és segítettem a tudásommal hét éven keresztül teljesen önkéntes alapon. Itt írtam az első nyertes pályázatot, itt tapasztaltam meg, hogy segíteni jó. 2003-tól több mint tíz éven keresztül tagja voltam a Gyulafehérvári Érsekség gazdasági tanácsának ugyancsak önkéntes alapon. A Gyulafehérvári Caritasban tíz évet dolgoztam. 2008-tól a Házas Hétvége Mozgalomban szolgálunk a feleségemmel. A Mária Út építésében, a pápalátogatás megszervezésében, a Márton Áron film szervezésében és sok más projektben segítettem. Úgy értékelem, hogy minden feladatkörömben tudtam segíteni és szolgálni, hasznosnak lenni. Mindegyik feladatot nagy felelősségtudattal végeztem, ugyanakkor fájdalommal, ha valamit nem tudtam maximálisan teljesíteni. Nagyon hamar megérzem, ha fölösleges vagyok valahol, és inkább változtatok. Az évek során számos felkérést kaptam egyházunktól, és ezt megtiszteltetésként éltem meg, akár kaptam érte javadalmazást, akár nem.

Minden feladatban volt siker és kudarc is. Minden felkérésért tudtam lelkesedni. A legnehezebb és talán legszebb feladat a Zord idők csillaga című játékfilm elkészítése. A pápalátogatás során sokan mondták, talán ez volt az egyik legnehezebb megbízatás, feladat az egyházunk részéről számomra. A film elkészítését mégis sokkal nagyobb feladatnak tartom. Sokan nem értik e film jelentőségét és fontosságát. Tizenegyedikes voltam, amikor elkezdtem Márton Áron kegyelmes úr életével foglalkozni. Azóta is „szerelmese” vagyok! Aki megismeri Márton Áron tanítását, az nem tud közömbös maradni iránta. Óriási feladatunk, hogy azt a tanítást és hagyatékot, amit a kegyelmes úr ránk hagyott, tovább tudjuk adni. Bízom benne, hogy hamarosan még többen csatlakoznak e történelmi jelentőségű, egyedi kezdeményezéshez, és sikerül eljutni oda, hogy a film megvalósuljon. A kolozsvári forgatásoknál értettem meg leginkább, hogy ez a film mennyire jelentős, mekkora erőforrás lehet Erdély, ezen belül Székelyföld számára!


Miközben „prózai” szakmád van, verseket is írsz, hogy fér a kettő össze, milyen a te lelked, amiben ez a kettő egyformán megterem?

A vers gyerekkori szerelem. Tizenkettedikes koromig rendszeresen szavaltam. Ahogy megtanultam írni, már a rímekkel is próbálkoztam. Bár matematika–fizika szakra jártam a gimnáziumban, érdekelt az irodalom. A jó Isten belém oltotta ezt a szenvedélyt. Egy olyan oldalam ez, amit nagyon ritkán mutatok meg. Nem is tulajdonítok neki nagy jelentőséget, nem is tartom magam csak „pénzköltőnek”. A vers mindig segített, hogy „kisírjam” magam, elkísér a szerelemben, a gyerekeimmel való játékban, a felelősségvállalásban. Kiteljesít és betölt! Szeretem!

Az interjú rövidebb változata megjelent a Vasárnap július 28-i számában.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here