Kolozsvári teológushallgatók ballagása

0
1328
Fotók: Bodó Márta

A kolozsvári BBTE RK Teológia kara végzős hallgatói minden évben szentmisével kezdik a ballagási ünnepséget, majd az egyetem főépületében a díszteremben ünnepélyesen elbúcsúznak tanáraiktól, társaiktól, ünnepi műsorral lepik meg az erre az alkalomra a kincses városba érkező rokonaikat, valamint átveszik a három év tanulmányait igazoló diplomát a kar dékánjától, Vik Jánostól és évfolyamvezető tanáruktól, Zamfir Korinnától.

Idén, június 27-én a Piarista templomban volt a Te deummal véget érő hálaadó szentmise, amelyen a végzősök kérésére Nóda Mózes hirdette az igét és adott útravalót a diákoknak. Ezt az ünnepi beszédet teljes terjedelmében közöljük.

Az életet sokféleképpen meg lehet határozni, most egy sajátos értelemben fogom értelmezni: az élet kaland, kincskeresés. Ennek a kalandnak és kincskeresésnek egy fontos szakasza a diákélet. Mert most, ebben a korban kell a jó úton elindulni, a szükséges tudást megszerezni, ahhoz, hogy a kincskeresés sikeres legyen. Most kellett és kell a legfontosabb kincset, az igazgyöngyöt felismerni, amiért érdemes mindent odaadni, hogy a miénk lehessen.

Az emberek fantáziáját a mai napig felcsigázza az elrejtett kincsek felkutatása. A történelem számtalan példával szolgál erre. Keresték és ma is keresik az ószövetségi templom frigyládáját, keresik a Szent Grál kelyhet, a templomos lovagok kincseit. Keresik 1520 óta az aztékok elrabolt aranyát, az 1622-ben elsüllyedt LaNuestraSenora hajó kincseit, az Eldorado aranyait, az inkák mesés gazdagságát és a híres Karib-tengeri kalóz Feketeszakáll Edward összerabolt aranyait.

De tudjátok, hogy nem ezekre a kincsekre gondolok, és az evangéliumi példabeszéd sem erre hív minket. A három év alatt kerestetek és találtatok értékes kincseket: barátokat, társakat, eljövendő házastársat, felfedeztétek Kolozsvár rejtett kincseit nem sajnálva rá a kimaradt éjszakákat.

Remélem, arra is rájöttetek, hogy itt, a teológián is sok-sok értékes kincset lehetett találni: a Szentírást tanulmányozva, az élet könyvét megismerve megtalálni Istent. A dogmatikában hitünk megfogalmazott igazságait. Az erkölcsteológiában az útmutatásokat a keresztény élethez. Az egyháztörténelemben az isteni gondviselés jelenlétét, és végül a liturgikában és a közös szentmisékben megtapasztalni Isten ma is köztünk lévő élő jelenlétét. Mi ezeket a kincseket tudtuk felajánlani, és a megtalálásukhoz az utat mutatni, de az út és a keresés a ti feladatotok volt és maradt. Mi csupán elindítani tudtunk, felkelteni a kíváncsiságot, hogy tudjátok, merre kell keresni a kincset. Boldogságot ígérő kincs nagyon sok van, de csak azért érdemes mindent odaadni, amely a legértékesebb.

Olvastam, nem én találtam ki: ha egy dobozba arany ékszereket teszünk, akkor ékszeres doboz lesz belőle. Ha mindenféle szemetet gyűjtünk bele, akkor szemeteskuka. Így vagyunk az életünkkel és a szívünkkel is: azzá válik, amivel megtöltjük. A Példabeszédek könyve is erre figyelmeztet: Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet (Péld 4,23).

A mára választott szentírási részekből is ez az üzenet hangzott el: Isten velünk van, veletek van. Merjetek mindig előre nézni: Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy – mondja Izajás próféta.

A Római levél így ír: Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Ha Isten velünk, ki ellenünk?Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Remélem senki és semmi.

Máté evangéliumában olvassuk: Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet, az igazgyöngyöt!

Sok mindenre volt alkalom és lehetőség az eltelt évek alatt. Bizonyára az ékszeres ládátokba bekerült már sok érték, ami egy életen át elkísér. Van olyan is, amiért nagy árat fizettetek. De én most arra bíztatlak s bátorítalak, hogy azt az egyet kell megtalálni, amelyért érdemes mindent odaadni. Ami igazán értékes, annak ára van.

Egy kérésem van: a reményt soha ne adjátok fel. Szent Ágoston szavaival zárom gondolataimat: A reménynek két gyermeke van: a felháborodás, ha nem mennek jól a dolgok és a bátorság, hogy megváltoztassuk őket!

Zamfir Korinna évfolyamvezető tanár beszédét olvashatják az alábbiakban:

Kedves ballagók!

Ha visszatekintünk az elmúlt három évre, rádöbbenünk, hogy ezek az évek egyszerűen elrepültek. Ezért ma egy olyan témára szeretnék reflektálni, amely egyre többet foglalkoztat: az időre. Két szempontot szeretnék kiemelni: az időt, mint lehetőséget, és a múló időt.

Az idő az egyik legértékesebb ajándék, mert az idő lehetőség. A bibliában az idő nem elvont fogalom. A héber ’et, a görög kairosz legtöbbször egy adott időt jelöl, egy esemény idejét, a kijelölt időt, a megfelelő időt, valaminek az alkalmát, például a szenvedés idejét vagy Isten kegyelmének az idejét. Az idő ajándék, mert alkalom arra, hogy valamit megéljünk vagy megtegyünk, ami benne van Isten tervében. Éppen ezért az idő egy elszalaszthatatlan lehetőséget rejt. Egy jól ismert költeményben a Prédikátor az idő meghatározottságáról beszél (Préd 3). Mindennek megvan a maga meghatározott órája, mindennek a maga ideje. A Prédikátor életünk kezdetének és végének idejét emeli ki, amely közrefogja életünket, amely fölött nem rendelkezhetünk, amelyet egyedül Isten ismer, amelyet egyedül ő határoz meg. Valamennyi további metafora, – az ültetés és a kitépés, a gyógyítás és az ölés, az építés és a rombolás, a nevetés és a sírás, a tánc és a siratás -, mind valamiképpen a születés és a halál idejéhez kapcsolódik, azt fejti ki. Minden akkor következik be, amikor Isten megszabta idejét. Isten mindent jónak alkotott a maga idejében, az Isten által megállapított időben. Az időről az embernek van némi fogalma, de nincs fölötte hatalma (3,11).

Az idő ilyen determinisztikus szemlélete zavaró lehet talán, mert úgy tűnik, hogy nem hagy helyet az ember szabadságának. Azonban segíthet abban, hogy mindig eszünkbe jusson – az idő ajándék és lehetőség, amelyet nem szabad elszalasztani. Az idő az a ma, amelyről a Lukács-evangélium előszeretettel beszél. Ma adott a lehetőség, és azt nem szabad elszalasztani.

Az idő múlásáról is szó esik a bibliában, de nem absztrakt fejtegetés keretében, hanem képes beszédben. „Minden test [minden ember] olyan, mint a fű, és minden szépsége, mint a mező virága. Kiszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete éri.” (Iz 40,6-7.24; vö. Jób 8,12; Zsolt 90,6; 102,11; 129,6). A kép sokatmondó Izraelben, ahol a növényzet a száraz, forró időben rövid ideig virul. A ma viruló, holnap már elszáradó virág szépsége, – mulandósága dacára, – a gondviselés képe lesz a Máté-evangéliumban (6,28.30). Egy másik kép szerint a halál felé tartó ember élete olyan, mint a földre kiöntött víz, amelyet nem lehet többé összeszedni (2 Sám 14,14). 

Az időt az teszi olyan értékessé, hogy törékeny ajándék. Az idő folyamatosan, feltartóztathatatlanul és végérvényesen múlik. Ezzel együtt múlnak és fogynak az esélyek, a percek, órák, amelyeket felhasználhatnánk, felhasználhattunk volna arra, hogy a szeretett személyekkel legyünk, hogy valamit megtanuljunk, hogy valamit megtegyünk, hogy valami szépet alkossunk. Alkalmak sora, amelyek talán nem térnek többé vissza.

Tanárokként a három év alatt talán az volt a benyomásunk, hogy többen nem az idő jó felhasználásában voltak sikeresek, de még azok számára is van még alkalom. Még nincs minden veszve, még nem futottak ki teljesen az időből. De a mai nap arra figyelmeztet, hogy az idő igazából ajándékba kapott lehetőségek sora, amelyeket nem szabad elszalasztani.

Most, amikor visszatekintenek életük egy lezáruló szakaszára, amikor reménykedve tekintenek előre, az önök előtt álló lehetőségekre, de talán kissé félve is az ismeretlen jövőbe, jó a zsoltárossal együtt mondani: „én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem! Az időm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözőim hatalmából! Derítsd szolgádra [szolgálódra] arcodat, ments meg irgalmasságodban!” (Zsolt 31,15-17). „Az időm a te kezedben van” (Zsolt 31, 16).