Az oltáriszentségben tökéletes szeretetet kapunk

0
1704
Fotók: Sipos Enikő

A Szent György-székesegyház felújítási munkálatai miatt idén Pál József-Csaba megyés püspök a temesvár-gyárvárosi templomban mutatott be úrnapi szentmisét. A liturgiára a város több plébániájáról érkeztek lelkipásztorok és hívek.

A főpásztort elsőként Kapor János helyi plébános üdvözölte, aki úgy fogalmazott, hogy az egyház tanítása szerint az eucharisztia a keresztény élet forrása és csúcsa. Ugyanakkor a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az ünnepnek még hangsúlyosabb üzenete van – tudósít az eseményről a temesvári egyházmegye hírportálja.

Szentbeszédében Pál József-Csaba kiemelte: nem csak azt ünnepeljük, hogy Jézus jelen van a kenyér és bor színében, hanem azt is, hogy Jézus szeret minket.

„Krisztus az életét akarja nekünk átadni úgy, hogy be tudjuk azt fogadni. Az életet kapjuk tőle, amit nekünk tovább kell adnunk, mert az marad számunkra, amit továbbadunk, amit ugyanis csak magunknak tartunk meg, örökre elveszik. Legyünk áldás a családunkban és ott, ahol élünk. Az oltáriszentségben tökéletes szeretetet kapunk, és ez indít el minket a tökéletes egység felé” – fogalmazott a temesvári egyházmegye főpásztora. Az ünnepi szentmisét követően indult el az úrnapi körmenet a templomban, valamint a templom körül felállított, virággal díszített oltárokhoz. A körmenetet követően a résztvevők szentségi áldásban részesültek, és megszentelt zöld ágat vittek otthonaikba az úrnapi oltárokról.

Sipos Enikő