Beledobolták magukat a nyárba

0
1187
Fotók: Palincas Erika

Hagyományos dob, konga, darbuka, ritmus, személyiségfejlesztés, hétéves hagyomány: dobkoncerttel zárult a tanév a Caritas Barátság Házában.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szatmárnémeti Barátság Házába járó gyermekek számára hagyománnyá vált, hogy dobkoncerttel búcsúztassák a tanévet, és köszöntsék a nyári vakáció kezdetét. Így történt ez idén is: péntek délután az intézményt látogató iskolások családtagjaik kíséretében vettek részt az év egyik legizgalmasabb eseményén, a tanévzáró dobkoncerten.

A Caritas szatmárnémeti gyermekintézményében hét évvel ezelőtt indult el a doboktatás. A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia dobművésze, Didi Péter heti három alkalommal jár a Barátság Házába, hogy a dobolás iránt érdeklődő gyermekeket oktassa. A 2018-2019-es tanévben tizenkét diák vett részt az órákon, akik a pénteki esemény keretében társaiknak, szüleiknek, testvéreiknek is megmutatták, mi mindent sajátítottak el az elmúlt év folyamán. A gyerekek előbb szólóban bizonyítottak, majd közös produkciót adtak elő. A közönség előtt való dobolás izgalma mindegyik fellépőn észrevehető volt, viszont társaik bátorító szavai segítettek túllépni a kezdeti lámpalázon, és a legjobbat kihozni magukból.

A Barátság Házába járó gyerekek többféle dobon is megtanulhatnak játszani: a hagyományos dobfelszerelés mellett darbukán, afrikai kongán, rototomon vagy akár bongoszon. Ilyen módon lehetőségük van felfedezni azt a hangszert, amely a legjobban illik egyéniségükhöz, temperamentumukhoz. Gyakran fordulnak tanárukhoz azzal a kéréssel, hogy tanítsa meg őket eldobolni valamelyik népszerű slágert, az ilyen kéréseknek pedig Didi Péter mindig örömmel tesz eleget. Az intézményt vezető Reimer Vanda pszichológus elmondása szerint a Barátság Házába járó gyerekek számára a tanévzáró dobkoncert az év egyik fénypontja.

Óriási ösztönző tényező a tudásukat megmutató fellépők számára az, hogy mindenki elismeri, ők is jók valamiben, látják erőfeszítéseik eredményét, érzik társaik csodálatát. A koncert révén megélt sikerélmény erőt ad nekik a folytatáshoz, ahhoz, hogy még többet sajátítsanak el, jövőre még összetettebb játékkal szórakoztassák a közönséget. Gyakran előfordul, hogy a koncert révén újabb gyerekek kapnak kedvet a doboláshoz, és a következő tanévtől beiratkoznak az órákra. A szakember véleménye szerint a dobolásnak számos előnye van: fejleszti a személyiséget, javítja az önbecsülést, és egy jövendő zenei karrier alapját is képezheti.

A Barátság Házában a pénteki dobkoncerttel a tanév véget ért, de a zenélés korántsem. Az intézményben ugyanis a nyári vakáció ideje alatt is folytatódnak a dobórák, a szabadidős tevékenységekkel párhuzamosan. A mai nappal kezdődően sok-sok játék, kirándulás várja a központot látogató gyerekeket, hogy megújult erővel kezdjék majd az új tanévet.

Palincas Erika