„Ateista cigánnyal még nem találkoztam”

1
1537
Fotók: Balázs Katalin

„Ha reggel hatkor nem keltem fel, s a három-négy számmal nagyobb cipőt nem loptam el az unokatestvéremtől, akkor nem bírtam iskolába menni. Elloptam annak ellenére is, hogy tudtam, megvár az iskola előtt, jól megver, s délben mezítláb mehetek haza” – meséli nélkülöző, csak verésekben bővelkedő gyermekkorát a magyarországi, cigány nemzetiségű Csemer Csaba. Életében változást hozott a hit, és szokott is erről tanúságot tenni. A Gyergyószentmiklóson tartott Cigánypasztoráció Erdélyben szakmai konferenciára is eljött nejével.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorációs Bizottsága és a Gyufalehérvári Caritas közösen szervezte a konferenciát, amelyen jelenlévők hallhatták, amint Csaba így fogalmaz: „Történt egyszer az életünkben, hogy a huszonhárom éves fiam elment dolgozni, és 15–20 méter magasságról lezuhant. Szörnyethalt. Cigány szokások szerint virrasztottunk, és szégyellem magam egy kicsit, én leszaggattam a rózsafüzéreket, szobrokat, képeket összetörtem a házamban, s kérdeztem: mért tetted ezt velem, Istenem, hát látod, hogy jó ember akarok lenni, s te elveszed a fiamat? Egyszer szólt a telefonom, Beer Miklós püspökatya volt, éreztem, hogy sír. Mondtam neki: milyen Istened van neked, te? Azt válaszolta: tudod, Csaba, nem tudjuk, hogy mit miért tesz velünk az Isten, de ha az evangélium szerint élünk, akkor mindenre választ kapunk, és találkozhatsz a fiaddal. Azóta megpróbálok úgy élni, hogy méltó legyek arra. Arra készülök.”

Hogy emberségük megmaradjon

Június 10–11., pünkösd másod- és harmadnapja volt a gyergyószentmiklósi konferencia időpontja. Az az időszak, amikor az apostolok nyelveken tudtak beszélni, és mindenki értette őket. A cigánypasztorációban egy a legfőbb lényeg: keressük a közös nyelvet, a kapcsolódást – fogalmazott társszervezőként Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatója. A közös nyelv keresése későinek tűnhet, de feleslegesnek nem, és ennek legfőbb oka, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a témát, mert hétköznapjaink része és azért sem, mert nem ismerjük a velünk együtt élő cigányokat.

A szervezők határon innen és túlról hívtak meg előadókat, olyan személyeket, akik lényeges tapasztalattal rendelkeznek a cigánypasztoráció terén, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyében is formálódjon a cigányok megítélése, e náció hatékony segítése, és nem a problémák segélyekkel való lefedése. Úgy segíteni, hogy emberségük megmaradhasson – hangzott el a Szent Miklós plébánián tartott konferencián.

Ne légy légy!

Nem ismerjük a cigányokat, de általánosítunk, ítélkezünk, így osztályrészük az igazságtalanság, a strukturális erőszak és gazdasági előnytelenségek. A cigányok többségének munkája láthatatlan, megalázó és földbe tipró, a jogrendszer pedig nem segíti a felemelkedést, a szegénység iskolázatlansággal és alacsony életminőséggel jár együtt. Az a kijelentés, hogy bezzeg ők segélyből élnek, elveszíti élét, ha az ember megtudja, hogy az állami támogatás havi összege 142 lej. Dr. Raț Cristina szociológus kutatásai során felmérte az előítéletek mögött lévő valóságot. Azt a lehetetlen helyzetet is, hogy nem tudható, hány cigány él az országban, Erdélyben. Mert cigánynak lenni nem dicsőség, hanem sokszoros hátrány.

Magyarországi adatokat hozott Dúl Géza országos cigánypasztorációs referens elmondva, az országban 8 százalékra tehető a cigányok száma, és bár nem hivatalosan, de valósan az erdélyi cigányok a lakosság 9–10 százalékát tehetik ki. Míg Magyarországon 1990–2000 között 300 ezerrel csökkent a magyar lakosság száma, a cigányoké 100 ezerrel nőtt. Ez csak egyik érv arra, hogy nem lehet e kérdést figyelmen kívül hagyni. Ennél is erősebb, hogy az egyház nem egyház, ha a szegényekkel nem foglalkozik, és aki nem tiszteli az embertársát, annak száján hazugság az istenszeretet szó. Az alapos tapasztalattal rendelkező Dúl Géza úgy fogalmazott, kudarctűrő képességre a cigánypasztorációban óriási szükség van, de a munkának biztosan meglesz az Isten szerinti eredménye.

„Egy szobában ha sok szemét van, de közte egy virág, azt a méhecske megtalálja. A légy a szemétre száll. A cigánypasztorációt végzőnek méhecskévé kell válnia” – hangzott el a megkerülhetetlen feladat.

Csalódásban élni

A pasztoráció a pásztor szóból ered, és annál jobb lesz az eredmény, minél inkább engedjük neki, hogy elvégezze, amit elképzelt. A konferencián elhangzott gondolathoz alátámasztó példák is kerültek: a Boldog Ceferino Intézet tevékenysége, Bángi-Magyar Anna szakmai vezető ismertetésében, ahol a hit, a képzés, a munka és a közösség négyesével fordulnak a célcsoport felé, ahol gyakorlatból tudják, milyen sokat jelent az emberséges viszonyulás és a cigánypasztorációt vállalóknak mekkora szükségük van a mellettük állásra, a képzésre, megerősítésre. Tudásukat szívesen továbbadják – ajánlották fel, lelkigyakorlatra, zarándoklatra, közös tervezésre hívva az erdélyieket.

Erdélyi tapasztalatokban sincs hiány, az őrkői plébános Márkus András huszonnyolc éve állandó csalódásban él. Nyolc éve 63 első osztályost indított iskolában, közülük csak nyolcan csengettek ki idén. Elvesznek, kevesen törnek ki abból a szerencsétlenségből, amiben vannak. Naponta csalódik, mégis naponta végzi papi munkáját, tanulmányozza ezt a népet. „Ma már tudom, kik ők, ezért nem szakítok velük, és ők tudják: én egy biztos fogódzó vagyok számukra.” Pál atya, Bakó Béla ferences szerzetes is csalódott sokszor, míg rá nem jött: „a csalódást nem a cigányok okozták, én kreáltam magamnak.”

Egyik szeme sír, a másik nevet a konferenciának helyet adó Szent Miklós plébánia plébánosának. Portik-Hegyi Kelemen elmondta, nem ért el sikert a cigánypasztorációban, és ez fájó, miközben a baptista egyház jelentős eredményeket tud felmutatni. Katolikusnak keresztelt gyermekek baptista közösségbe járnak, amit nehéz elfogadni, mégis ott van az öröm, hogy Istenhez kerülnek közelebb.

A tennivalók sorolásánál elhangzott: van esély és akarat a cigánypasztorációra. Biztatóként volt jelen ebben Demeter István cigány származású lelkipásztor, aki rávilágított a cigányság mély hitrendszerére, Istenszeretére. Ateista cigánnyal ő még nem találkozott: „Istennel kapcsolatban bennük nincs közömbösség.” Gyerekeknek tábort, szülőknek családlátogatást, házasoknak lelkigyakorlatot, segítőknek képzést egyaránt lehet tartani, ehhez van lendület, és egy közös levelezőlistán lehetőség a konferenciát szervezők kapcsolattartására is. A következő találkozón szeretnék, ha több cigány képviselő is jelen lenne, hogy róluk ne nélkülük döntsék el a jövőt. Elhangzott: odáig kellene elérni, hogy a konferenciát a cigányok maguknak szervezzék, a mostani kezdeményezőket megfigyelőként hívják meg.

Meglátni az emberben Istent, méhecskeként virágot keresni – ez jelenti a jövőt a cigánypasztorációban. A katolikus egyháznak nagy lehetősége van a nép zenei affinitására építő neoprotestáns egyházaknak, amire a tanúságtevő Csemer Csaba hívta fel a figyelmet: „Hitéletünkben a Szűzanyához közel állunk, képekben látjuk a világot, nekünk az ikonokra szükségünk van. Akik elmennek, lehet, hogy szépen tudnak imádkozni az új közösségben, de egy idő után onnan is elszakadnak”, majd Márkus András egészítette ki egy, a katolikusok mindegyikére érvényes megjegyzéssel: „A szentségekben van egy olyan misztérium, amire vágyni fognak, ha egyszer megkóstolják.”

Így vált sejthetővé az első cigánypasztorációs konferencián az integráció misztériuma.

Balázs Katalin

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here