Zöldellnek Ferenc pápa ajándékai

0
2573
Fotó: Lukács Szabolcs

A Ferenc pápa csíksomlyói látogatása tiszteletére felajánlott közbirtokossági faültetési akcióhoz többen csatlakoztak az elmúlt héten: Bálványoson, Gyimesbükkön, Kézdivásárhelyen, Kolozsváron, Kontumácon, Lövétén, Marosvásárhelyen, Nyárádszeredán, Petrozsényben, Zágonban, Székelykeresztúron, de a nagyváradi egyházmegyében is „készült” zöld ajándék Ferenc pápának, és egyben az eljövendő nemzedékeknek, plébániai közösségek és egyéni „ajándékozók” jóvoltából.

A gyimesbükkiek leveléből idézünk:
„Elültetünk 100 fát Ferenc szentatya érkezésére a gyimesbükki cserkészekkel, gyerekekkel és a hívekkel. Amint tudjuk, a fa az életet jelképezi. (…) A közösen elültetett fenyőfa emlékeztessen mindenkit Ferenc pápa látogatására és tanítására. Ezek a fák emlékeztessenek mindenkit, hogy Krisztus földi helytartója itt járt, és áldását adta ránk, a földünkre és a gyermekekre. Hiszünk abban, hogy az elültetett fák úgy fognak növekedni, mint Ferenc szentatyánk szavai a szívünkben, amelyek június 1-én egy életre belénk fognak vésődni.”*

Kolozsváron a Piarista templom mellett ültettek egy japán cseresznyefát május 26-án, vasárnap, a délelőtti szentmisét követően, ajándékként Ferenc pápának és, hogy az ott járók mindig emlékezzenek majd a pápalátogatásra. A faültetést megelőzően Veres Stelian, a közösség lelkipásztora emlékeztetett a környezetvédelem, a teremtett világ védelmének fontosságára, ahogy azt éppen Ferenc pápa hangsúlyozza a Laudato sí’ enciklikában.

A szentmise után a nyárádszeredai katolikus közösség kezdeményezésére a Nyárádszereda Polgármesteri Hivatal képviselőjével közösen ültetett egy fenyőt Ferenc pápa látogatásának emlékére, illetve ajándékként a szentatyának. Az ajándékfa Nyárádszereda főterén a plébánia előtt áll. Tóth Sándor polgármester és Drócsa László plébános tolmácsolásában két rövid részlet hangzott el a Laudato sí’ enciklikából, az ültetés alatt pedig Keresztesi Beáta fogorvosnő előadásában Szent Ferenc megzenésített Naphimnusza csendült fel. Majd a közösség imádkozott Ferenc pápáért és a pápalátogatás sikeréért.

Ugyancsak május 26-án, Zágonban, a plébánia udvarán ültettek fenyőt a szentatya tiszteletére, Hölgyes Pál Zsolt helyi plébános kezdeményezésére.

Nagyváradon, a Mária Rádió székhelyének szomszédságában lévő Szent József-templom kertjében május 24-én ültettek egy különleges díszcserjét a pápalátogatás emlékéül.

A székelykeresztúri Szent Kereszt Plébánia közössége is hozzájárult Ferenc pápa zöld ajándékához: két fenyőt is ültettek a szentatya látogatása iránti hálájuk jeléül és a csíksomlyói látogatás emlékéül.

A szervezők várják a további felajánlásokat is az ajandekfa@pontifex.ro címen.