Jó együtt lenniük a testvéreknek

Linzben találkoztak idén az 1971-ben szentelt papok

1
1777
Fotók: Szabó Ernő és Cornelia Karlinger

Negyvennyolc évvel ezelőtt, 1971. április 18-án Gyulafehérváron tízen, szeptember 12-én Ditróban ketten részesültünk Isten Szolgája Márton Áron püspök kézfeltétele által a papság szentségében. Húsvét hetében, évtizedes hagyományt követve, ismét összegyűltünk a ma élő kilenc évfolyamtárs közül nyolcan, hogy hálát adjunk az elmúlt évekért és kérjük Isten segítségét további életünkre, szolgálatunkra.

Április 24-én, szerdán este érkezett meg Linzbe a Papnevelő Intézetbe Vencser László házigazdához a hét vendég (társaink közül hárman – Sáska Jenő, Siklódi Sándor és Kolozsvári István – sajnos nincsenek már közöttünk). Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök Budapestről, Ambrus Vilmos főesperes-plébános Marosludasról, László András plébános Újtusnádról, Gábor Zoltán plébános Szépvízről, Ferenc István nyugalmazott plébános Marosvásárhelyről, Pálos István kanonok-plébános Nagyváradról és Sándor Tivadar plébános Arad-Gájról. Az elfogyasztott vacsora után együtt elsétáltunk a Duna-partra, ahol a Lentos Múzeum teraszán kellemesen eltársalogtunk.

Magyar szentmise, székelyruha Linzben

A találkozás csúcspontja a csütörtök délelőtti koncelebrált magyar nyelvű szentmise volt, amelyet a linzi belvárosi templomban (Stadtpfarrkirche) ünnepeltünk. Azért választottam ezt a templomot, mert huszonhárom éve itt teljesítek besegítői szolgálatot. Főcelebráns Cserháti Ferenc segédpüspök, az ünnepi szónok pedig Ambrus Vilmos plébános volt. Szabó Ernő linzi magyar lelkész is csatlakozott hozzánk híveinek egy csoportjával, akik közül három erdélyi származású hölgy székely népviseletben jelent meg. Szabó Ernő az öt héttel korábban elszenvedett bokatörése miatt koncelebrált kerekesszékben velünk.

A magyar hívek a liturgiában is közreműködtek: a szentleckét Meggyesi Katalin, a hívek könyörgését pedig Kulcsár Hortenzia olvasta. A zenei szolgálatot a plébánia egyik orgonistája, Reinthaller Anton végezte. Velünk tartott Cornelia Karlinger, a linzi hivatalom titkárnője is, aki mindvégig gondos segítséggel járult hozzá a találkozó lebonyolításához. Szentbeszédében Ambrus Vilmos többek között kiemelte, hogy a pap életében a szavak mellett nagyon fontosak az olyan tettek is, amelyek által a feltámadt Jézusra irányíthatjuk az emberek figyelmét. A befejező áldás előtt Kristály Márta korondi születésű, Felső-Ausztriában élő földink egy verssel örvendeztetett meg bennünket: köszöntésünkre elszavalta Ferenczes István Himnusz Márton Áron püspökhöz című költeményét. A szentmise a Boldogasszony Anyánk közös éneklésével zárult. Ezt követően rövid beszélgetésre még együtt maradtunk a templomban a hívekkel, majd a csoportkép elkészítése után felkerestük a plébániát, ahol kávéval kedveskedtek nekünk.

Hetven felett is teljes erőbedobással

A plébánialátogatás után megtekintettük a jezsuiták közelben lévő templomát, amely a 18. században, a Linzi Egyházmegye alapításakor püspöki székesegyház volt (ma alterdomnak, vagyis régi dómnak hívják). A Klosterhof nyári kertjében elfogyasztott ebéd után betértünk a jelenlegi püspöki székesegyházba, a 19. és 20. században, 62 éven át épült Mariendomba (neuer dom-ba, azaz új dómba), amely 2024-ben ünnepli majd felszentelésének századik évfordulóját. A húszezer férőhelyes dóm Ausztria legfiatalabb gigantikus temploma, amelynek tornya azért csak 135 méter magas, mert a császár nem engedélyezte, hogy az a bécsi dóm tornyának magasságát meghaladja (amely így két méterrel magasabb).

Második napunk délutáni programját Dotto kisvonatos városnézéssel folytattuk, amelyen magyar nyelven hallhattuk a felső-ausztriai tartomány székhelyéről szóló ismertetést. A félórás utat követően szabad program következett. A szálláshelyünkön (a Papnevelő Intézetben) a vacsora után mindannyian beszámoltunk jelenlegi munkánkról, örömeinkről és gondjainkról. Ebből kiderült: annak ellenére, hogy mindannyian már túl járunk a hetvenen, korunkra rácáfolva, teljes erőbedobással végezzük szolgálatunkat.

A péntek reggeli után a búcsúzás is igazolta a zsoltáros szavainak ma is érvényes igazságát: hogy jó együtt lenniük a testvéreknek. Jövő évben szintén Húsvét hetében találkozunk, Csíksomlyón a Jakab Antal Házban. Reméljük, hogy Isten mindannyiunk számára megengedi, hogy azt követően, 2021-ben mint aranymisésekként Gyulafehérváron hálát adjunk Istennek kegyelmeiért és megköszönjük mindenkinek a hozzánk való jóságát.

Vencser László