A test hiánya

Húsvét 2. vasárnap

0
573
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
(Jn 20,19-31)

Ha az evangéliumok húsvéti beszámolóit nézzük – mondja Michel de Certeau jezsuita –, a közös bennük az, hogy egy hiányra építenek. Eltűnt Jézus teste. Ezt ismerik fel az asszonyok, ezen csodálkoznak az apostolok, ezt viszik hírül egymásnak a tanítványok: a sír üres, eltűnt a test. Húsvét első ismertetőjele az, hogy valami lényeges hiányzik.

Szent Tamás apostol igazi gondja is ugyanez: neki szüksége van Jézus testére, az ismertetőjegyekre, az eleven tapasztalatra, hogy hinni tudjon. Szent Tamás nagyon sokunknak a mása: szeretnénk saját szemünkkel meggyőződni arról, hogy Jézus valóban feltámadt, szeretnénk érinteni a testet, szeretnénk hallani a hangot – szeretnénk végre saját, személyes tapasztalatot szerezni mindarról, amit hittel elfogadtunk. Mert saját tapasztalat nélkül hitünk kénytelen mások beszámolóira alapozni.

Ha komolyan vesszük M. de Certeau kijelentését, azt mondhatjuk: húsvét akkor van, amikor Jézus nincs itt. Ugyanúgy, ahogy a Jézus Krisztusba vetett hit a mennybemenetellel kezdődik, a feltámadásba vetett hit a test hiányával kezdődik. A hiányt pedig valamennyien a tapasztalat próbálkozásaival igyekszünk kitölteni. Hátha mégis ott van, hátha csak a szemünk csal, hátha több igyekezettel mégis fölfedezünk valamit.

Tamás apostol nem érinti a testet. Jézus szavaira eljut a hitre, és csak a megdöbbenés és csodálkozás szavait tudja elmondani: Én Uram, én Istenem!

Az apostolok bezárkózva várják a csodát. Az emeleti terem épp az üres sír ellentéte lesz. A sír, amely a halált kellene jelentse, hiányával az életről ad hírt. Az emeleti terem, ahol Jézus saját testét és vérét adta, az örök élet zálogát, most zárva van, tele félelemmel – mintha a halál uralkodna fölötte.

Sokszor olyan a lelkünk, mint az emeleti terem: bezárt, tele félelemmel, tele kételyekkel. Sokszor erőt vesz rajtunk a csüggedés, az unalom, a fáradtság. Sokszor az az érzésünk: minden értelmetlen. Ez a hiány hatalma. Ez az eltűnt test didadala rajtunk. Ilyenkor nincs itt Jézus. Ilyenkor kezdődik az igazi húsvét. Amikor nem látjuk az értelmet, amikor csak a bénító félelem uralkodik bennünk – feltör a mi lelkünkből is Szent Tamás apostol vágya: Uram, hadd érinthesselek, hadd győződhessem meg arról, hogy velem vagy, hadd töltsön el a feltámadás, az örök élet reménye. Húsvét akkor van, amikor fölfedezzük a hiányt. Amikor belénk hasít a felismerés: életemből hiányzik valami, valaki, és ez nem más, mint Jézus Krisztus. Életem értelmetlen nélküle, bezárt vagyok és félelmekkel tele, ha ő és feltámadásának ereje nincs velem. Reménytelen a jövőm, ha nincs örök élet.

Jézus Krisztus mennybemenetele óta nem találkozhatunk vele személyesen. Teste a sírból eltűnt, de velünk van az Oltáriszentségben. Emberi teste a sírból eltűnt, de titokzatos teste, az egyház mindmáig létezik. Hangját nem hallhatjuk, de szavai a Szentírásban ma is visszhangoznak. Arcát, vonásait elrejti előlünk az isteni dicsőség fénye, de találkozhatunk vele minden szegényben, kitaszítottban, megalázottban.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap április 28-i számában