Tegyünk tanúságot a feltámadás mellett

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek húsvéti üzenete

1
398
Illusztráció/Pixabay

A mózesi törvények szerint a halottat még halála napján el kellett temetni. Mivel az Úr Jézus nagypénteken, délután 3 órakor halt meg, sietni kellett a temetésével, hogy még este – a szombati Úr napja munkaszünet beállta előtt – eltemethessék. Ezért gondoltak a szent asszonyok arra, hogy a sietve végzett balzsamozást pótolják a szombat elmúltával, vagyis vasárnap hajnalban. Amikor a „kenetvivő” szentasszonyok odaértek a sírhoz, nyitva találták – a zárókő elhengerítve, a sír pedig üres. Angyal jelent meg, aki így szólt: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondotta.” Mária Magdolna viszi meg a hírt az apostoloknak. Szent Péter és Szent János apostol a sírhoz sietett. Szent János gyorsabb volt, de tiszteletből megvárta Szent Pétert, hogy ő menjen be előbb a sírkamrába. A kendő, amellyel a halott fejét befödték, nem a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva más helyen. Az apostol „látta és hitt”. Vagyis húsvétvasárnap hajnalban az Úr Jézus holtteste feltámadt megdicsőült testben, amelyet már nem kötött a hármas kiterjedés. Tehát a megdicsőült Jézus kiszállt a halotti leplekből, amelyek egymásra lapultak, csak éppen a test már nem volt bennük. Este aztán megjelent a tanítványoknak…

Olyan egyedülálló Krisztus feltámadása, hogy azóta is a húsvéti örömhír szent hitünk alapvető igazsága, mindennapi életünk bizonyossága és az örök boldogság reménysége. Szent Pál, „a pogányok tanítója” (1Tim 2,7) nyíltan megmondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok… De Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül.” (1 Kor 15,16-20) S ezután felsorolja a feltámadás tanúit, utolsóként önmagát is, mert látta az Urat, habár egykor üldözte egyházát. Az utolsó vacsorán az Úr Jézus arról beszélt, hogy egy az apostolok közül elárulja Őt. Szent Péter annyira bízik önmagában, hogy így mer fogadkozni: „Ha ezek mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha”; „Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg.” (Mt 26, 33.35) Az Úr Jézus ekkor megjövendöli Szent Péter hármas tagadását.

Feltámadás után megjelent az Úr Jézus Tibériás tavánál és Szent Péterre bízza az anyaszentegyházat: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat!” Előbb azonban Péternek jóvá kell tennie hármas tagadását hármas szeretet-vallomással. Amikor az Úr Jézus azt kérdezi: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” (Jn 21,15), Szent Péternek már elszállt az önbizalma, már nem hasonlítja össze magát társaival. Csak az Úrra hivatkozhat: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Pünkösd napján leszáll a Szentlélek a 120 első keresztényre, és megszületik az anyaszentegyház. Ekkor kezdi el Szent Péter a közösség szolgálatát, ahogy az Úr Jézus megbízta. Eszébe jutnak az Úr szavai: „De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,32) Azóta ez a pápa feladata, hogy megerősítse testvéreit.

A mi válaszunk a Szentatya felhívására csakis az lehet, hogy öntudatosabban valljuk meg katolikus hitünket, gyakoroljuk az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit, tegyünk tanúságot mindennapi keresztény életünkkel a feltámadás mellett. Készülünk Ferenc szentatya látogatására. Napjainkban ő látogatja meg erdélyi testvéreit, ahogy a szentatya látogatását előkészítő imában kérjük: „Szent lelked kísérje találkozásunkat, hogy megerősítsen őseink hitében és erényeiben bátorítson a kitartó reményben, megújítson az isteni és felebaráti szeretetben.”

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here