Szépkorúak ünnepeltek Gyergyóremetén

0
1581
Forrás: Gyulafehérvári Caritas

Gyergyó régióban a szervezett közösségbe járó idős korosztály köreiben mára hagyományként él, hogy évente, farsang alkalmával találkoznak és ünnepelnek. Idén már hatodik alkalommal Gyergyóremete adott otthont a rendezvénynek, a központi közösségi házban.

Február 28-án nyolc településről közel háromszáz idős személy jött el ünnepelni. Gyergyószentmiklósról, a Szent Erzsébet Idősek Otthonából, Gergyóalfaluból, Ditróból, Gyergyószárhegyről, Gyergyócsomafalváról Gyergyóújfaluból és Kilyénfalva településről is sokan érkeztek az eseményre a gyergyóremeteiek mellett.

Délután két órakor, az ünnepséget nyitó köszöntőbeszéd alkalmával bemutatták a rendezvény résztvevőit: a szépkorúak csoportjait, a díszvendégeket, a zenészeket, a fellépőket, valamint a rendezvény programjáért és kivitelezéséért felelős Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat munkatársait. Ismertették a főtámogatókat, mint a gyergyóremetei, alfalvi, gyergyószentmiklósi, csomafalvi és szárhegyi önkormányzatot, majd koccintottak annak örömére, hogy idén is hálát adhatnakk az együttlétért, ünneplésért.

A gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola diákjai verses-mókás előadással szórakoztatták a résztvevőket, majd a rendezvény fénypontja következett: a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthona lakói és az őket kísérő alkalmazottak előadásukkal megható élményben részesítették a jelenlevőket, amellyel legalább két üzenetet közvetítettek. Egyrészt egy olyan mély emberi méltóságot sugároztak, ami példaértékkel szolgált: annak a méltóságnak mutatták magas fokát, amelynek elvesztésétől számos ember fél, ha arra gondol, hogy intézményi létformába kerül. Másrészt pedig a Szent Erzsébet Idősek Otthonának alkalmazottai példát mutattak, hogy lelkesek és a munkakörükön túlmutatóan részt vállalnak az otthon lakóinak életében.

Az ünneplők az Orotvai Komák humoros előadásán mulattak. Nagy sikernek örvendett a Stap Dance gyergyóremetei tánccsoportjának fellépése is, amelyet a szintén gyergyóremetei Sirülő Néptánccsoport követett. A néptánc-bemutató után a székelyruhás gyermekek táncba hívták az időseket, ezzel pedig elkezdődött a táncos, éneklős mulatság, ahol egymásra találtak régi munkatársak, ismerősök, régi-új szimpátiák. Elérkezett az a pont is, ahol a mulatás fáradságát közös énekléssel pihenték ki a résztvevők, különböző települések csoportjainak előadásaival, és a rendezvény zárórája közeledtével az alfalvi csoport által készített Illés szalmabábut elbúcsúztattuk sirató asszonyok részvételével.

Péter Róbert, Gyulafehérvári Caritas