Istennel és közös munkával a boldogságért

0
2107

László Attila plébános tíz éve vezet jegyeskurzust évente két alkalommal Székelyudvarhelyen. A jelentkezők kilencven százaléka olyan barátok javaslatára jelentkezik, akik a korábbi években már megtapasztalták, hogy látványosan fejlődött a kapcsolatuk néhány hét alatt.

A székelyudvarhelyi Szent György egyházközség plébánosa elújságolta, idén többen jelentkeztek a megszokottnál. Az alkalmakon általában 30-35 pár vesz részt, most viszont többen érdeklődtek, ugyanis Jánosi Gellért varsági plébános hat párral meglátogatta a székelyudvarhelyi közösséget, hogy belepillantsanak a jegyeskurzus folyamatába és, hogy a látottakat a varságiak gyakorlati hitéletébe is átültethessék. Az estek során Tamás Huba kisegítő lelkész és egy, állandó résztvevőként ismert házaspár mellett minden alkalommal részt vesz egy-két olyan házaspár, akik az adott témával kapcsolatosan tanúságot tesznek, megosztják tapasztalataikat a közös útra készülőkkel.

A szülőkre is gondolnak

Az idei első jegyeskurzus első alkalmán a házasság érvényes megköttetéséhez szükséges érett személyiség témáját járták körül. A következőkben a két fél közti kommunikáció fontosságával folytatják, majd a harmadik esten a szeretet-kapcsolat dinamizmusáról fognak beszélgetni. Diagrammok segítségével a jegyespárok megvizsgálhatják, milyen fejlődési szakaszban tart éppen a kapcsolatuk, milyen irányba kellene továbblépniük. A kurzus során elsődleges szerepet kap annak tisztázása, hogy Istennek mi a terve a házassággal előbb az ószövetségi Teremtés könyve szerint, majd az ötödik alkalommal mindezt kiegészítve Jézus erre vonatkozó szavaival. A másfél órás alkalmakon a jegyesek megismerik az Egyház tanítását, hozzáállását is a házasság kapcsán, megbeszélik a különböző felekezetekből érkezők esetét, azaz a vegyes házasság kérdését is, de terítékre kerül a gyermekvállalás és annak kezdeti nehézségei is. A kurzust könnyedebb hangvételben filmnézéssel és kiértékeléssel zárják.

Minden egyes találkozót a segítő házaspár által vezetett, a témára ráhangoló játékokkal kezdenek, majd a plébános előadása után a jelenlévő házaspárok tanúságot tesznek arról, hogyan élik meg kapcsolatuknak azt a szakaszát, amely éppen terítékre került. Ezek az estek lehetőséget biztosítanak arra, hogy felmerülő kérdéseikre választ kapjanak a közös életet tervező párok. Egy alkalom azonban kirí a többi közül: ezen ugyanis nem a jegyesek, hanem azok szülei vesznek részt, hogy megérthessék új szerepüket a házasulandó gyermekük életében.

„Tapasztalatom szerint sok házasság azért esik szét, mert a szülők erőteljesen beavatkoznak gyermekük kapcsolatába, vagy a fiatal pár esetén egyik-másik fél nem tud leszakadni a szülőkről. Szükséges, hogy legalább egy alkalommal a szülőket hívjuk el egy másfél órás találkozóra, hogy megérthessék, Istennek mi a terve a házassággal, és ebben szülőként hogyan lehetnek munkatársak ezután, hogyan változik meg az addigi szerepük, feladatuk gyermekük életében” – magyarázta László Attila.

Meg kell dolgozni a boldogságért

„Napjainkban kevés beszélgetés zajlik arról, hogy mi Isten célja a házassággal, hiszen a házasságban sokan nem Isten tervét keresik, nem az Isten áldotta házasságra készülnek egy olyan világban, ahol cserélgethetem a páromat kedvemnek megfelelően” – tette hozzá a plébános. A kurzus sikerességét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a jelentkezőknek kilencven százaléka olyan barátok javaslatára jelentkezik, akik a korábbi években már megtapasztalták a nyolc-tíz hét jelentőségét. A jelentkezők ugyanakkor hűségesen végig is járják a kurzus minden eseményét, lelkesen, minden erőltetéstől mentesen, és utána örömmel számolnak be arról, hogy látványos fejlődést tapasztaltak a kapcsolatukban.

Az alkalmakon a más felekezetből érkezők is könnyebben megértik társuk hozzáállását.

Bár ritkán, az is előfordul, hogy a felek a kurzus során döbbennek rá, még nem állnak készen a házasságkötésre, és lemondják az esküvőt. A végeredmény azonban leginkább pozitív, hiszen a párok számára ilyenkor világossá válik, hogy az Egyház hogyan képzeli el a házasság célját, a más felekezetből érkezők is könnyebben megértik társuk hozzáállását. A kurzus ugyanakkor korántsem csak a házasság és az Egyház viszonyának magyarázatáról szól, a házasodni készülő felek ugyanis ezeken az alkalmakon sokkal mélyebben megismerhetik egymást. A plébános és segítői rengeteg munkalappal serkentik a feleket, hogy minél többet beszélgessenek egymással.

Az egyik cél, hogy a házasulandó felek minél többet beszélgessenek együtt egymásról

„Ez nem csak arról szól, hogy a pár eljön, meghallgatja az előadást, a tanuságtételt, hanem otthonra is kapnak feladatokat, amiken dolgozni kell, ez pedig minőségi változást eredményez, fejlődik a kommunikáció, ennek útján az egész kapcsolat a két-két és fél hónapnyi idő alatt” – mondta el a plébános. A kurzus célja viszont csak akkor érvényesül, ha a pár elejétől a végéig részt vesz minden alkalmon, így köztes bekapcsolódásra nincs is lehetőség. Aki lemaradt a jelenleg zajló jegyesbeszélgetés-sorozatról, az áprilisban jelentkezhet a plébánián a következőre, hiszen májusban indul is a második kurzus.