A rutinná keseredett imaélet megújítása

Kísért imádság hete Csíkszeredában

0
698

A szociális testvérek harmadik alkalommal szervezték meg Csíkszeredában, a Segítő Mária Kollégiumban a Kísért imádság hetét február 6-10. között. Akik először vettek részt, visszatérést terveznek, a visszatérők évről-évre megújulva térnek haza. 

A helyi szervező ez alkalommal is Farkas Ibolya volt, rajta kívül a kísérésben az idén Farmati Anna és Fülöp Magdolna vettek részt, akik Kolozsvárról érkeztek ide. A kezdő szentmisét Sárközi Sándor piarista atya celebrálta, homíliájában kiemelve a programra meghívó levélből: „jó az, ahogy eddig imádkoztál, de miért ne próbálnál ki valami mást is…”. Rövid ismerkedés után közösen imádkoztak a résztvevők: a vezetett szentignáci szemlélődés jelentette az első tanulási alkalmat az újaknak, illetve a ráhangolódást azok számára, akik másodszor vagy éppen harmadszor jelentkeztek erre a programra.

A résztvevők naponta egy órát szántak személyes imára és nagyjából fél órát személyes beszélgetésre a kísérőjével. A hetet szintén közös szentmise, rövid megosztás és agapé zárta. Az idén Bálint Emil plébános celebrálta a záró szentmisét, aki homíliájában mintegy összefoglalva a hét tanulságait, bíztatta a résztvevőket, hogy továbbra is szánjanak időt a csendes imára, építsék be hétköznapjaikba a személyes találkozásra Istennel.

Hogy a favágók is imádkozzanak…”

A program ötlete a kanadai Victora egyházmegyében született meg, John Veltri jezsuita atya elbeszélése szerint „egy napon Remi de Roo püspök úr megjegyezte: Szeretnék ebben az egyházmegyében egy olyan módszert találni, hogy megtanítsuk a favágókat hogyan imádkozzanak munka közben!” A jezsuiták számára ez adta az indíttatást ennek a programnak a kidolgozásához, amely alapvetően a szentignáci lelkigyakorlatok egyik adaptált változata, plébániák számára született, hogy Isten szent népének lehetőséget kínáljon az imamódok megtanulására és lelkigyakorlat végzésére megszokott életkörülményeik között. Mivel a legtöbb hívőnek nem adatik meg, hogy lelkigyakorlatos központokban hosszabb időt töltsenek, ez a forma rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert Európában is, beleértve néhol a protestáns egyházakat is.

Mi, szociális testvérek Angliában és Magyarországon, képzések keretében találkoztunk vele, és miután megtapasztaltuk ennek a gyümölcseit az adott területeken, arra gondoltunk, hogy bizony a mi plébániai közösségeinkben is fontos volna egyfelől megtanítani imádkozni mindazokat, akik személyes istenkapcsolatra, szemlélődő imára, rutinná keseredett imaéletük megújítására vágynak, másfelől lehetőséget adni mindazoknak, akik nem tudnak a munkájuk vagy családi, anyagi körülményeik miatt zárt lelkigyakorlaton részt venni. Tapasztalatunk szerint sokan keresik az elmélyülés útját, de kellő információ, kísérés, tanítás hiányában azt gondolják, hogy a kötött imák számát kell növelniük, holott inkább mélyebbre kellene menni a megtapasztalás szintjén. A szetnignáci szemlélődés, a ritmikus ima, a lectio divina, a Jézus-ima vagy éppen a csendmeditáció elemei olyan lehetőségek erre, amelyből a hét során ki-ki megismerheti, gyakorolhatja, majd kiválaszthatja a számára leginkább megfelelőt.

Az imádság hetén bárki részt vehet, aki vállalja, hogy a teljes programon ott tud lenni, és az előre kiküldött meghívólevélben vázolt imamódokat, a kísérővel való napi beszélgetést vállalni tudja. Eddig a legfiatalabb résztvevő 18, a legidősebb 79 éves volt, a legkülönbözőbb foglakozásúak, különböző lelkiségi csoportokba járók vagy magányos keresztények, sőt református vallású is akadt közöttük.

Egyelőre évente kétszer szervezzük meg, februárban Csíkszeredában (vakációkhoz igazítva), tavasszal, általában a húsvéti időben pedig Kolozsváron. Törekszünk arra, hogy lehetőleg nem adventre vagy nagyböjtre essenek ezek a hetek, és nem csak amiatt, mert ezekben az időszakokban nagyon sok lelki program közül válogathatnak az érdeklődők, hanem azért is, mert ezzel hangsúlyozni szeretnénk, hogy a lelki élet, különösen az imaélet nem korlátozódik ezekre az időszakokra, nem csak a megtérésről és a bűnbánatról szólhat, hanem sok minden másról is. Az állandó elnevezés, A Megszentelő Szeretet útján a mi karizmánkat is tükrözi: az imádság a Szentlélek útja. Ehhez mindig keresünk egy aktuális igét is, az idén „Egy a test és egy a Lélek, mint ahogy hivatásotok egy reménységre szól” (Ef 4,4) a hivatás éve miatt – természetesen ettől még mindenki a saját, személyes útján halad, az imahét után tapasztalatait integrálhatja saját lelkiségi irányába, életébe.

Visszajelzések, hálás emlékezések

„A kísért imádság hete során közelebb kerültem Istenhez, az emberekhez és önmagamhoz. Megtanultam, hogyan imádkozzam a Biblia segítségével, és hogyan figyeljek Istenre. Megtapasztaltam, hogy ha keresem, ha alázattal és nyitott szívvel Isten felé fordulok, biztosan szól hozzám” – vallja az imahét után Emese.

„A szentignáci imamód sosem volt vonzó számomra. A szentlélek most mégis arra indított, hogy vegyek részt az imahéten. Követtem ezt az indítást, és a kegyelem áradása kézzel foghatóvá vált. A napi szemlélődő ima által az ajánlott szentírási részről, közelebb kerültem Istenhez és embertestvéreimhez. Az imaéletemben megtörtént a szemüvegcsere, ezért szívből tudom most imádkozni a 136. zsoltárral: Áldom az Urat minden időben, mert irgalma örökkévaló” – így emlékszik vissza J.

„Ez a hét ajándék. Tapintatos, szeretetteljes eligazítást kaptam a számomra választott imák révén az elcsendesedésre, a kegyelem kérésére. A Szentírás ezen túl nem csak „a könyvek könyve ”, hanem ima is számomra, imádkozva olvasom. Nagyon fog hiányozni a közös imádkozás” (I. L.)

Király Margit elmondta: „Szavai által lehajolt hozzám, átölelt és megvigasztalt engem az ISTEN!”

„Visszatértem, mert a lelkem igényelte a tavaly elkezdett földlazítást, a mélyebbre ásást. Együtt dolgoztunk: Isten és én, a kísérőm jelenlétében. Ima, virrasztás, szemlélődés, visszatekintés majd újabb evangéliumi szakasz… így haladtunk lépésről lépésre, a kegyelmi ajándékok áradatában, a hétköznapokban Jézussal az úton. A Golgota hegyére érve Jézus megszólalt bennem: ,Tudom, hogy szeretsz engem. És én, könnyekkel az arcomon, ennyit szóltam: ,,Beteljesedett”. Dicsőség érte Istennek!” – emlékszik vissza Biró Juliánna, aki második alkalommal vett részt a különleges imahéten.

„Ha nyitott szívvel olvasom a Szentírást, mélységesen meg tudom tapasztalni Isten szerető jelenlétét a mindennapok forgatagában. Isten szavát csak a csendben halhatom meg a Szentlélek kiáradása által.
Az imában, ha szóltam Istenhez, a Szentírás által válaszolt nekem.” (B. M.)

Egy másik résztvevő számára kegyelemmel teljes volt az elmúlt hét, Istennel való kapcsolata élőbbé vált. Felismerte, mit kell kérnie kitartóan: „Jézus Krisztus, te légy a szeretet magam körül forgó lényemben”.

Magdolna a megtapasztalta az imának egy olyan formáját, amelyben Istennel úgy beszélgethetek, mint egy nagyon kedves baráttal. És ez a beszélgetés felemelt, vigasztalt, bátorított, utat mutatott, erőt adott, eltöltött békével.

Farmati Anna, Farkas Ibolya



SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here