Nehéz időkben mutattak helytállásból példát

Rómában is megemlékeztek Márton Áron és Jakab Antal püspökökről

0
547

Mindkét püspök hűséges volt Rómához. Ragaszkodtak egyházukhoz és népükhöz, ezért minden áldozatot vállaltak, meghurcoltatást, börtönt is. Hittek az igazság győzelmében, számukra a megmaradás, a jövő volt a legfontosabb – hangsúlyozta Rómában a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában kedden Vencser László. A szentmise főcelebránsa Márton Áron püspökké szentelésének 80. és Jakab Antal püspökké szentelésének 47. évfordulójáról a házigazda Németh László olaszországi magyar főlelkésszel, a Szent István Ház igazgatójával, a Jakab Antal életéről és munkásságáról készülő film alkotóival és magyar zarándokokkal emlékezett meg. Vencser Lászlót Varga Gabriella kérdezi.

Mielőtt a mai nap történéseiről szólnánk, elevenítsük fel, hogy a tanár úr is jelen volt 1971. február 13-án Rómában Jakab Antal püspökké szentelésén. Negyvenhét év távlatából mi a legmeghatározóbb emléke, élménye az akkori szép eseményekből?

A szentelés eseménye felejthetetlen marad számomra. Jakab püspök székely népviseletben jelenlévő rokonai, az otthonról érkezett papok és mi, Rómában tanuló erdélyi diákok – Jakubinyi György szatmári, Tamáskó Péter temesvári, Szabó Árpád és én gyulafehérvári egyházmegyések – együtt örültünk. A román állam hét rokonnak és hét papnak engedélyezte a Rómába utazást, de végül csak hat pap érkezett, egyikük ugyanis nem vállalta a repülőutat.

A vendégeket a néhai Márton Hugó zetelaki származású szerzetes a római magyar nővéreknél szállásolta el. Nekünk a szentelés napján, majd a pápapi fogadáson, illetve az egynapos dél-olaszországi kiránduláson volt alkalmunk együtt lenni velük. Ma is látom az első sorban álló Jakab Antalt, akit a szenteléskor VI. Pál pápa átölelt. Felejthetetlen a Collegium Germanicum et Hungaricum vendégszeretete is, ahol az új püspök nemcsak szálláshelyet kapott, hanem ünnepi ebédet is szerveztek számára. Boldogok és büszkék voltunk, mert rövid időre a német–magyar kollégiumba beköltözött Erdélynek egy kis része. A püspökkel együtt követek voltunk. Jobban odafigyeltek ránk, az erdélyi egyházmegyékre, és lassan tudatosult a társainkban, hogy kik is vagyunk mi. Az ugyanis nem volt magától értetődő számukra, hogy Romániából magyarok vannak itt. A már említett ünnepi ebéd – az akkori rektor, a jezsuita P. Mayer Lauingen ajándéka – olyan hangulatot varázsolt az ebédlőbe, ami még sokáig beszédtémaként szerepelt közösségeinkben. És nem maradt el az ilyen ünnepi alkalmakkal összekötött ajándékkoncert sem, amit a germanikusok zenekara és énekkara szolgáltatott. Az otthon melegét éreztük az erdélyi vendégek jelenléte által. Annak idején ugyanis nem lehetett csak úgy, bármikor „hazaszaladni”. Más időket éltünk akkor, hazautazáskor le kellett adni az útlevelet. Nem kockáztathattuk, hogy a román állam esetleg megtagadja a visszautazásunk lehetőségét. Öt év alatt én csupán kétszer jártam haza, akkor is rövid időre. Ezért volt 1972 februárjában itt Rómában az erdélyi vendégek jelenléte egy darab a szülőföldből. Jó érzés volt mindezt átélni és jó erre ma is emlékezni.

A felszentelt püspök, vendégeivel együtt, rövidesen hazatért, önök pedig maradtak Rómában, folytatták tanulmányaikat. Milyen érzések, gondolatok, várakozások éltek akkor önökben – és másokban is ott Rómában – a felszentelt püspökkel kapcsolatban?

Jakab püspök és vendégeinek elutazását követően aggódtunk az ő egészségéért, mivel római tartózkodása idején nem érezte jól magát. Istennek hála, a Hugó atya által beszerzett gyógyszerek nagy segítséget jelentettek számára, ennek is köszönhetően évtizedeken át szolgálta egyházmegyénket, előbb segédpüspökként, majd megyés püspökként. Az aggódás ellenére mégis nagy reményekkel tekintettünk az új segédpüspökre, és ezt tapasztaltuk Hugó atya, P. Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió akkori magyar részlegének vezetője és még sokak részéről. Reményeink teljesültek, hiszen volt, aki Márton Áron püspök nyomába lépjen és hűséggel, megalkuvás nélkül szolgálja egyházunkat és népünket.

Jakab Antal Gyulafehérvárra visszaérkezve egy verset talált az íróasztalán, amelyet Ferencz Imre kispap írt az ő köszöntésére. Címe: Én Uram és én Istenem! Így szól: „Lombos koronám terhe nehéz, / S kipróbált lelkem sóhajt feléd / »Én Uram és én Istenem!« // Terhet adtál, adsz erőt is elviselni, / Köszönöm segítséged / »Én Uram és én Istenem!« // Zúgó harangként hirdetem szavad, / Erőt, kegyelmet adj, az emberit hozzáadom / »Én Uram és én Istenem!« // Életem kezedbe tettem, de a / Munkát megtartom hasznodra / »Én Uram és én Istenem!« // Álltam, állok, állni fogok a harc mezején, / De »legyen meg a Te akaratod« / »Én Uram és én Istenem!«” Tanár úr szerint miről szól ez a vers?

Ferencz Imre csíkszentgyörgyi, akkori negyedéves kispap, jelenleg Csíkszentkirályon élő nyugdíjas plébános és költő versének címe Jakab Antal püspök jelmondata – Dominus meus et Deus meus! – magyarul. A verssorokban visszatérő refrén a teherre utal, melynek viseléséhez Isten ad erőt. Így áll a püspök a „harc mezején”. Jakab Antal Rómából való visszaérkezésekor erre a versre találóan reagált: „Az asztalon fogadott egy vers, amit vérbe mártott tollal írt valaki.” A sok szenvedést megélt, hitvalló püspök megértette e sorok üzenetét.

Hét évvel ezelőtt Jakab Antal püspökké szentelésének 40. évfordulóját is Rómában ünnepelte, mégpedig egy több mint 40 fős zarándokcsoport vezetőjeként. Most is Rómában emlékezik, jelesül egy filmes stábbal. Mi teszi az idei február 13-át is különlegessé?

Jakab Antal püspökké szentelésének 40. évfordulója alkalmat adott arra, hogy rokonok, a püspök tisztelői Erdélyből, Magyarországról és Nyugat-Európából leróják tiszteletüket azon a helyen, ahol a hitvalló püspök tanult és ahol Szent VI. Pál pápa püspökké szentelte. Számomra a legemlékezetesebb pillanata az akkori zarándoklatnak a szerdai pápai audienciáról való, amikor is XVI. Benedek pápa magyar nyelven köszöntötte csoportunkat, külön megemlítve, hogy Budapestről, Erdélyből, Ausztriából és Németországból érkezett magyarokhoz szól. A Rómában élő magyarok megjegyezték, hogy ilyen hosszan Benedek pápa magyar csoportot ritkán köszöntött.

A mostani római tartózkodásunk is emlékezés Jakab Antal püspökre, a róla készülő dokumentumfilmhez kapcsolódik. Néhány napja tartózkodunk itt, de már elkészítettük a felvételeket a Szent Péter-bazilikában, a Collegium Germanicum et Hungaricumban és a Pápai Magyar Intézetben is, ahol Németh Norbert rektor jóvoltából korabeli – az 1940-, 1941- és 1942-es évekből származó – eredeti dokumentumokat is kézbe vehettünk és lefilmezhettünk. A munkát az elkövetkező napokban a Lateráni Egyetemen, a Vatikáni Rádióban és az Anima német kollégiumban folytatjuk. Nagy segítségünkre van Fanea József szatmári egyházmegyés pap, a Pápai Egyházi Akadémia hallgatója, szolgálatáért végtelenül hálásak vagyunk. Úgyszintén köszönjük Kovács Szabolcs és Mihály András gyulafehérvári főegyházmegyés germanikusoknak is a kollégiumbeli forgatás lebonyolításához nyújtott segítségüket.

Ami 2019. február 13-át számunkra különlegessé teszi, illetve tette, az a február 12-én a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában ünnepelt szentmise, amikor Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. és Jakab Antal püspökké szentelésének 47. évfordulójára emlékeztünk. (Tizenharmadika ebben az évben szerdai napra esik, ekkor a pápai audiencián veszünk részt.) Jó érzés volt elhaladni és egy pillanatra megállni a Jakab Antalt püspökké szentelő, azóta már a szentek sorában tisztelt VI. Pál pápa nyughelyénél, majd szentmisén adni hálát Istennek két nagy püspökünkért, akik nagyon nehéz időkben mutattak példát helytállásból. Számunkra, akik az említett dokumentumfilm felvételeinek elkészítése végett érkeztünk Rómába – a Csúcs Mária és Csúcs Péter házaspár Csíkszeredából, a film készítői, Varga Gabriella és én pedig mint a film megálmodói, koordinálói és szakértői – az itt ezekben a napokban folytatott munka megerősítést jelent abban, hogy nagyjainkról beszélni kell, életüket, tanúságtételüket az utókornak tovább kell adni. A szentmise végén elimádkoztuk Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáért a gyulafehérvári főegyházmegye által összeállított imát, majd Márton Áron boldoggá avatásáért könyörögtünk. A szerdai audiencián pedig a lelkünk hangján mi is elmondjuk majd Ferenc pápának, hogy nagyon várjuk Csíksomlyóra, a Szűzanya szentélyébe.

Varga Gabriella

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here