Mindig a harmóniát kell keresni

Beszélgetés Csávossy György borásszal, elhivatott egyháztanácsossal

0
221
Csávossy György nemcsak őrzi édesapja hagyatékát, de merít is belőle

A Csávossy név etalonnak számít a hazai borászatban. „Nem volt olyan erdélyi borászati vállalat, ahol ne dolgoztak volna volt Csávossy-tanítványok” – mondja (ifjabb) Csávossy György édesapjára emlékezve. Az európai hírű borász, tanár, költő és színműíró hagyatéka egy egész nemzet számára kincs, és hogy mennyire meghatározó leszármazottai életében, arról fiával beszélgettünk.

Nagyenyeden teltek a gyermekévei? Mire emlékszik vissza legszívesebben?

Apám Bihardiószegen kezdte pályáját borásztanárként a nagy hagyományú szőlészeti szakiskolában, majd négy év után, épp születésem évében helyezték át a Csombordi Kertészeti Szakiskolába. Csombordot később szellemi szülőföldjének nevezte, itt teljesedett ki szakmailag, és a település lett irodalmi sikereinek is a bölcsője. Jómagam kisgyerekként Kolozsváron, anyai nagyszüleimnél időztem többet, majd kisiskolásként lettem „tősgyökeres” csombordi. A Kemény-kastély egyik szárnyában laktunk, gyönyörű parkja nyaranta valóságos gyermekparadicsom volt, lehetett itt indiánosdit játszani, jókat fürödni a parkot szegélyező lomha Marosban, pecázgatni. Középiskolába aztán Nagyenyedre, a híres-neves Bethlen Gábor Kollégiumba kerültem, itt is érettségiztem.

Biológiát tanult, mégis borász lett. Hogyan alakult a pályaválasztása?

Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen biológiát hallgattam. Pályakezdőként Temesvárt választhattam, a növényvédelmi felügyelőségen hirdettek állást. Temesvár különösen vonzó volt számomra, hiszen családunk gyökerei a Bánáthoz kötnek. Elég hamar rájöttem, hogy nem a növényvédelemben szeretném eltölteni a következő negyven évemet. Apám biztatott: Menj, fiam, Varga Pistához, pezsgőgyárat nyitottak a Szilágyságban! Nem volt olyan erdélyi borászati vállalat, ahol ne dolgoztak volna volt Csávossy-tanítványok. Hát így kerültem a borászatba, Szilágysomlyóra, mikrobiológusnak. Hamarosan átvettem az egész labor vezetését, majd a minőségellenőrzést is. Hősi idők voltak, évi négymillió palack pezsgő készült akkoriban a somlyói pezsgőüzemben, kilencven százaléka exportra ment. Volt három szakmérnök kolléga, akik a technológiai folyamatokat felügyelték, ha valamelyikük szabadságra ment vagy beteget jelentett, helyettesíteni kellett, szóval beletanultam a teljes folyamatba.

Később vásároltam egy kis szőlőst a Magurán, mulattak is rajtam a szilágysomlyóiak: minek ennek szőlőskert, annyit ihat a pezsgőgyárban, amennyit csak akar. De akkor már dolgozott bennem a „vírus”, magam akartam alkotni, a metszéstől a kristálytiszta borig. Hiszem, hogy a szőlő, a bor szeretete bele van kódolva az emberi génállományba. Ez a misztikus mechanizmus szendergő állapotban van jelen, amíg a kiválasztott elülteti az első szőlővesszőt, először veszi kézbe a metszőollót, először mustrálja poharában a letisztult újbort, először áldoz a pince földjére löttyintve néhány cseppet az áldott napfényt, esőt adó Felettünk Állónak. A legnagyobb elismerés volt, valahányszor apám kóstolta és dicsérte a boromat. Nagy szerelmese volt a Magurának, ha meglátogatott Szilágysomlyón, legszívesebben kint aludt a szőlősben, a kis hétvégi házban, hallgatta hajnalban a fülemülék dalát és kortyolgatta a fia borát.

Mikor, hogyan került Nagyváradra, és hogyan tudja itt gyakorolni a borászatot?

A kilencvenes évek elején egy ismerősöm vállalkozást indított Nagyváradon, minőségi szeszipari termékeket akart gyártani. Felkért, vállaljam el a technikai igazgatói állást. Jól döntöttem, hogy elvállaltam, a szilágysomlyói pezsgőüzem, mint annyi más akkoriban, néhány évvel később bezárt. Még évekig visszajártam Szilágysomlyóra, a szőlőt a Magurán megtartottam. Csak néhány éve adtam át művelésre egy ügyes fiatalembernek, most ő viseli gondját. Ma már csak borkóstolóként „gyakorlok”, évek óta rendszeresen hívnak bírálni helyi és regionális borversenyekre.

Van kedvenc szőlőfajtája, kedvenc bora? És mitől jó bor egy jó bor?

A bor csodálatos ital, ezerféle arca van. Az a szép benne, hogy annyira változatos. Más bort kívánsz, ha vidám vagy, mást, ha szomorú. Mást, ha egyedül vagy, ismét mást, ha jó baráttal. Ma divatos gasztronómiai oldalról megközelíteni a kérdést, mást iszunk pörkölthöz, mást töltött káposztához. Mindig a harmóniát kell keresni. Hiszen egész életünk erről szól: a harmónia kereséséről. A harmónia a kulcsszó a jó bor esetében is.

Borkóstolóként évek óta rendszeres bírálója a nedűnek helyi és regionális versenyeken

A zsoltár szavai jutnak eszembe: bor vidámítja az ember szívét. Napjainkban, tájainkon elég nagy és aktuális probléma az alkoholizmus – sajnos vallásos emberek körében is. Mi a titka a borfogyasztásnak: hogy az valóban vidámítsa meg az ember lelkét, de „ne vegye el az eszét”?

Mint sok minden másban, itt is a mértékletesség a fontos. Persze bárki hibázhat néha, de ez ne váljék szokássá! A borban rejlő illat- és ízgazdagságot ízlelgetni kell, nem vedelni. Apám szavaival élve: „Egy pohár borban ugyanannyi szépség van, mint egy teli kancsóban.” A mértékkel fogyasztott bor orvosság, a mértéktelenül fogyasztott pedig méreggé válik.

Édesapja három éve költözött az örökkévalóságba. Hagyatékából mi az, ami a legfontosabb, legmeghatározóbb ön számára?

Istenhite, becsületessége, szorgalma és elkötelezettsége a közösség iránt.

Három generáció

Vajon „örökletes” késztetés az, hogy verseket ír? Mi inspirálja ebben?

Nemcsak a család, az ismerősök, de magam is meglepődtem azon, hogy írni kezdtem Apám halála után. Azt hiszem, ez segített feldolgozni a történteket. Talán lassan összegyűl egy kötetre való. Ha lesz belőle valami, az Apám könyve címet kapja. Nem akarok színpadias lenni, de motoszkál bennem, hogy valaki fentről súg nekem.

Aktívan részt vesz a nagyváradi Szent László-egyházközség életében egyháztanácsosként. Mit jelent önnek a templom, az egyház és ez a feladat?

Vallásos nevelést kaptam szüleimtől, nagyszüleimtől. Az emberre jellemző a kétkedés, ezért kegyelmi ajándéknak tekintem, hogy van hitem. Sivár lehet az élete azoknak, akiknek nincs hitük. De meggyőződésem, hogy a hit gyakorlása nem lehet teljes értékű csak közösségben, szentmisén; nem „intézhető el” egy otthoni imával. Ami az egyháztanácsosi feladatot illeti, nagy örömmel vállaltam, bevallom, büszke vagyok arra, hogy megválasztottak. Bármilyen feladatot kapok ebben a minőségben, igyekszem legjobb tudásom szerint megfelelni.

Egy máriapócsi zarándoklaton találkoztunk, ezért is kérdezem, honnan ered és miért fontos az ön számára a Szűzanya-tisztelet?

Talán a Szűzanya-tiszteletet is apámtól „örököltem”. Rengeteget fohászkodott hozzá, vallásos verseinek egyik fő központi alakja. Apám rózsafüzérét legféltettebb ereklyéim között tartom számon. Nem lenne teljes értékű a vasárnap számomra, ha mise után nem időznék néhány percet a Szűzanyához fohászkodva.

Milyen gondolatok motoszkálnak önben a pápalátogatás híre kapcsán?

Ennek talán már rég meg kellett volna történnie, nagyon sokat jelent nekünk, erdélyieknek, és nem csak a katolikus közösségeknek. Nagy bánatom, hogy az általam annyira szeretett Szent II. János Pál pápa romániai látogatásakor nem jutott el Erdélybe is. Úgy tudom, a látogatás hivatalos programját még nem közölték. Nagy élmény volna találkozni a szentatyával.

Kérdezett: Serbán Mária

Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap január 27-i számában

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here