Templombúcsú Margittán a közösségépítés és az egység jegyében

0
579
Árpád-házi Szent Margit-templom

Az új év harmadik vasárnapján Árpád-házi Szent Margit-búcsút ünnepelt a margittai egyházközség. Az utóbb épített, a helyiek szóhasználatával élve, a „nagytemplom” ünnepe volt ez. A templom valóban nagy, és télidőben elég hideg is, január 20-án viszont mintha melegebbnek tűnt volna. Közönség helyett egy igazán élni akaró közösség mutatkozott ott meg, s ez elég volt a „felmelegítéshez”.

Az egyházközség élére alig öt hónapja kinevezett Tóth Attila Levente plébános és Husztig Róbert segédlelkész sokat dolgozott/dolgozik azon, hogy ez így legyen. Munkájukhoz sokaktól kapnak segítséget, a Mária Légió, Nőszövetség, a Rózsafüzér Társulat tagjai, a Caritas Catolica helyi szervezetének vezetője és munkatársai, az egyháztanács és sokan mások is tettek azért, hogy felemelőbb, szebb legyen a búcsúünnep. Ők a mindennapokban is segítik a plébánia életét. A közös ünnepnek külön ízt adott az, hogy főcelebránsnak és szónoknak a városban született Kuglis Gábort, jelenleg székelyhídi plébánost hívták, a zenei részt pedig a szintén margittai születésű, jelenleg Magyarországon élő Fésüs Tibor hittanár vezette, aki hódmezővásáhelyi gyermekkórusával látogatott haza.

Az alábbi összeállítás megszólalói előkészületekről, ünneplésről, közösségről, összetartozásról vallanak. 

Testvéregyházak képviselői és az ünneplő közösség

„Nemcsak a katolikus közösség ünnepe, hanem az egész városé”

A templombúcsú szervezése kapcsán kiemelt szempont volt: olyan alkalmat biztosítani a résztvevőknek, amely által megtapasztalhatják az otthon érzését. Érezzék, hogy valóban hazaérkeztek, itthon vannak. Ugyanakkor hangsúlyozni akartuk, hogy ez nemcsak a katolikus közösség ünnepe, hanem az egész városé. Ennek érdekében fordultunk a más felekezetű testvérek felé – ez az egységre törekvés és a krisztusi küldetés megvalósításának fontos lépése volt. A Gondviselés mutatta az utat, hogy merre kell haladni, melyek a következő mozzanatok a szervezésben. Így történt, hogy egyik közös utazásunk alkalmával rákérdeztem a városban született Kuglis Gábor atyára – tudván, hogy első szentmiséje óta nem misézett a nagytemplomban –, hogy nem lenne-e ünnepi szónok a templombúcsún. Elsőre nyitottságot és együttműködést tanúsított, és bevállalta ezt a nem könnyű feladatot. Fésüs Tibor tanár úrral pedig egy közös ismerősünk meghívására ültünk egy asztalhoz. Ő elmesélte, hogy Hódmezővásárhelyen egy kórusnak a vezetője, amelynek tagjai a helyi katolikus iskola diákjai. Nagyon megörültem, mert ilyen módon még egy margittai születésű, nagyszerű embert hívhattunk meg erre az ünnepi alkalomra. A szolgálatok elvállalása fölötti öröm mellett azért is megajándékozottnak éreztem magam, hogy olyan személyek lesznek jelen, akikkel a város és a katolikus közösség is „dicsekedhet”. Az ő jelenlétük szavak nélkül is azt mutatta a gyermekeknek, fiataloknak és családoknak, hogy bár már távolabb élnek, a szívük itthon dobog. Üzenet is van ebben: bármerre is sodor az élet, soha ne felejtsük el az első szeretet megtapasztalásának helyszínét.

Nagy örömet jelentett a számomra, hogy sokan meghallották Isten közös ünneplésre hívogató hangját. Örültem neki, hogy velünk volt a város másik szülötte, a közösségünkhöz a taizéi imaórák által is kötődő Cseke Attila szenátor és Pocsaly Zoltán polgármester is. A búcsú után sokan azt mondták, hogy a vendégkórus gyermekeinek éneke úgy hatott, mintha angyalok énekeltek volna – egy kicsit a mennyországba érkeztünk. Ezt az élményt folytatni és megerősíteni szeretnénk azáltal, hogy a hódmezővásárhelyi iskola diákjait más alkalommal is meghívjuk, vagy mi magunk látogatunk el hozzájuk. Megélni, megtapasztalni és továbbhagyományozni akarjuk ezt a testvérkapcsolatot, ezért imádkozunk is. (Tóth Attila Levente margittai plébános)

Bradács Alíz, Tóth Attila Levente, Husztig Róbert, Ozsváth Judit

„Édestestvérek a hit – tettünkben való – testté válása által”

Ez az ünnep az ellenállhatatlanság és az együttlét ünnepe volt számomra. Ellenállhatatlanság ünnepe, mert úgy az egyházépítő lelkületű, mint a kissé nehezebben együttműködő személyek egyaránt feltöltődve távoztak szentmise után a templomból, nem haza, hanem teával és kalácsszelettel a kezükben a beszélgetés terére. A búcsúünnep után senki sem tudott lelkében a jónak ellenállni: külön mentek be a sokak, de együtt, közösségként jöttek ki. Ez az első búcsús szentmisém Margittán, és mondhatom, hogy hitet megerősítő volt számomra ez a tapasztalat.

A legörömtelibb pillanat az volt nekem, amikor láttam, hogy eljön mind az öt ortodox paptestvér. A református lelkipásztor, mi, római és görögkatolikusok egyaránt egy asztalhoz ülünk a szentmise után, de nem mint kollégák in primum, hanem mint felelősségteljes testvérek. Végre az Édesatya gyermekei nem mostohatestvérek voltak, hanem édestestvérek, nem a vér által, hanem a hit – tettünkben való – testtéválása által. (Husztig Róbert margittai segédlelkész)

Kuglis Gábor

„Itt most valami beérett”

Nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek és nagyon szívesen jöttem annak a templomnak a búcsúünnepét megtartani, ahol papi életem kezdődött, hiszen itt szenteltek pappá 16 évvel ezelőtt és itt mutattam be első szentmisémet is. Kicsit izgultam is, mert az „övéihez” mindig nehezebb egy papnak szólni. De valahol már vágytam is erre, hiszen az első szentmisém óta nem miséztem itt. Tulajdonképpen hálát adni jöttem haza és együtt ünnepelni azokkal, akik imádkoztak értem és teszik ezt ma is.

Szentbeszédemben szerettem volna jobban megszerettetni a margittaiakkal templomunk védőszentjét, Szent Margitot, akiből sugárzott az Isten utáni vágyakozás és egyszerűség. Próbáltam mindenki számára elmagyarázni, hogy érdemes Istenért és Istennek élni, és hogy szükségünk van a mindennapi kapcsolatra vele. Mert csak az alázat és a szeretet útján járva lehetünk jobbak.

Annak különösen örültem, hogy gyerekkori barátom, aki szintén ebből az egyházközségből indult, és szintén a magot veti az Úr szántóföldjén, is itt lehetett és tanítványai zenei szolgálatával még felemelőbbé tette ezt a búcsús szentmisét. Valahogy úgy éreztem, hogy itt most valami beérett: a magok, amelyeket valamikor a jó Isten volt plébánosunk, Kolozsvári István atya által vetett el a lelkünkbe, most beértek, mindenki a helyén van és teszi azt, amire Ő meghívott minket. Szinte láttam lelki szemeimmel, hogy most büszkén néz le ránk. Szóval nagy jó volt ezt megélni és nagyon jó volt így együtt szolgálni.

Sok-sok szeretetet, felejthetetlen szolgálati élményt és a „jó nekünk itt lenni” apostoli érzést viszem magammal a margittai szép búcsúünnep után. Hálás vagyok ezért a napért, a sok találkozásért és az együtt ünneplésért. (Kuglis Gábor székelyhídi plébános)

A hódmezővásárhelyi kórus a margittai templomban

„Margitta számomra a szeretet és a hit bölcsője”

Mindig szívesen jövök haza. Most is így volt ez,persze a sok gyerekkel való utazás külön felelősséget is jelentett. Aztán izgalmat is, hogy a hideg templomban ne hangolódjanak el az akusztikus hangszerek, és hogy valóban örömteli szolgálat legyen mindaz, amit teszünk,hogy valóban adni,üzenni tudjunk vele.

A velem érkező kis-óriások nagy lelkesedéssel fogadták az utazás hírét. Egyrészt azért, mert szeretnek más templomban énekelni, másrészt pedig – rendes, egészséges, jólnevelt diákokként – máris belekalkulálták, hogy így egy nap suli kiesik. Nagyon szeretek velük „dolgozni”, ugyanis nyitottak, együttműködőek, önzetlenek és ők a legjobb tükrök számomra.

A miseénekeket általában egyedül állítom össze, de van, hogy ők hoznak valamit, amit máshol hallottak és szeretnének megtanulni. Az énekek betanításában sokat segít kolléganőm, Móriczné Kerek Annamária, aki most is elkísért bennünket. A Gondviselésnek hála, nagyon jól együtt tudunk működni: ő segít az egyházi énekek betanításában, és természetesen fordítva is igaz mindez, a népi és más jellegű énekekben én is segítségükre vagyok. Fontosnak tartom, hogy mi is megtegyük mással azt, amit szeretnénk, hogy mások velünk tegyenek.

Margittai vendégeskedésünk során – a plébánián szolgálatot teljesítő atyáknak és az egyháztanácsosoknak hála –, nagyon szép élményekkel gazdagodtunk. Bízom benne, hogy a hívek is hasonlóképpen.

Bradács Alíz, Fésüs Tibor

Kuglis Gábor atyával, Gabival óvodáskorunk óta ismerjük egymást. Az élet úgy hozta,hogy távol kerültünk egymástól,sajnos ritkán találkozunk,de valahogy mindig ott tudjuk folytatni,ahol legutóbb abbahagytuk. Mindig olyan, mintha csak a tegnap beszéltünk volna… A nagyváradi Szent László Líceumban és a bentlakásban négy nagyon szép évet töltöttünk együtt, így bátran mondhatom, hogy jól ismerjük egymást. Nagy öröm volt számomra, hogy szülővárosunk búcsúünnepén egy helyen és egy időben ajándékozhattuk magunkat Teremtőnknek és kisvárosunk közösségének. Külön örömöt jelentett számomra az, hogy – most először – Gabit prédikálni hallhattam.

Büszkén dobogott a szívem akkor is, amikor a gyerekeknek arról kellett beszélnem,hogy mi gyakorlatilag a plébánián kamaszodtunk,nőttünk fel. Rengeteg élményt őrzök abból az időből, sok-sok hála érte akkori plébánosunknak,Kolozsvári István atyának és hitoktatónknak. Margitta számomra a bölcső, a szeretet és a hit bölcsője és mindig a remény kovásza. Mindig büszkén vállaltam, hogy honnan származom, hogy hol és kiktől tanulhattam – és ez már minden időkre így marad. (Fésüs Tibor, a hódmezővásárhelyi római katolikus iskola hittanára)

Papok, ministránsok

„Az egyházközség a második otthonom”

Úgy gondolom, egy esemény, legyen az egyházi vagy világi, csak akkor hozza meg a várt sikert, ha mindenki hozzáteszi a saját részét. És itt nem feltétlenül anyagiakra gondolok. Egy templombúcsúra szűkítve mindezt: ha a szónok meg tudja szólítani az embereket, ha megérinti a lelküket, ha a plébános jól szervez, ha a sekrestyés széppé teszi a templombelsőt, ha a kántor vagy a kórus szépen énekel, akkor úgy érzem, az Isten is áldását adja a fáradozásukra.

Én a búcsús emléklapok elkészítését és nyomtatását vállaltam, és boldogan tettem, mert úgy gondolom, a lelki élmény mellett a kis figyelmesség is jól esik a híveknek. Az emléklapon egy szép Árpád-házi Szent Margit-ima és a (nagy)templomunk oltárára kihelyezett Oltáriszentségről készült fénykép található. 

Minden búcsú feltölt lelkileg, de a margittai más, mert a miénk. Kihívás is volt egyben, hiszen új, de tapasztalt és felkészült plébános – és az ő hasonló kvalitásokkal rendelkező segédlelkésze – első nagy búcsúja volt Margittán. Köszönjük, hogy éppen az új plébánosnak jutott eszébe, hogy még „margittaiasabbra” alakítsa azzal, hogy a város, illetve a közösség két „fiát” hívja haza. Nagyon felemelő volt Kuglis Gábor prédikációját és Fésüs Tibor és kórusa zenei szolgálatát hallgatni. Mindkettőjükkel sok szép élmény fűz össze minket. A Tiborék ittléte az összetartozás szép példája: legyünk bárhol is a világban, ha jó keresztények vagyunk, mindig fontosak leszünk egymás számára és megtaláljuk egymást.

A kérdésre, hogy mit jelent számomra a margittai egyházközség, nagyon egyszerű a válaszom: ez a második otthonom, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét pezsgő élet zajlik benne. (Bradács Alíz, a margittai Dr. Mircea Pop Kórház menedzser-igazgatója)

Cseke Attila, a plébános és az ünneplő hívek

„A plébánián élet van, s ez nagyon fontos”

Úgy érzem, az idei margittai búcsú igazi közösségi élmény volt mindenki számára. Melengette a lelkeket az, hogy az ünnepi szónok és a zenei vezető is a közösségből származik. Az is érezhető volt, hogy ők nem vendégként érkeztek, sokkal inkább vendéglátókként voltak jelen, akik szeretettel fogadni, megajándékozni akarták a búcsúba érkezőket. Letagadni sem tudnák, hogy itthon dobog a szívük, s ezt azoknak az erős gyökereknek köszönhetik, amelyeket a családban és a plébánián kaptak.

De a közösségből is sokan megmozdultak, hogy szolgálatukkal szebbé tegyék az ünnepet. A különböző kisközösségek – saját pénzen vásárolt – kalácsot osztottak, a Caritas Catolica önkéntesei forró teával várták a szentmiséről érkezőket, a ministránsok – szinténönkéntes felajánlással készített – emlékképet osztottak. Persze sok másféle szolgálat is volt a háttérben. Jó érzés azt is tapasztalni, hogy a plébániát egyre többen második otthonuknak tekintik és szeretettel ajánlják fel szolgálataikat, vesznek részt a közösségi programokon. Élet van, s ez nagyon fontos, hiszen ez hitelesíti azt, amit hirdetünk – leginkább így tudjuk megmutatni hitünket. Igen, az előkészületek során és a búcsú után is él a közösség. Külön köszönet ezért a plébános és a segédlelkész atyának, akik sokat dolgoznak azon, hogy ez így legyen.

Margittán mindig békében éltek együtt a különböző nemzetiségek és felekezetek, de fontos, hogy a közösségek vezetői is példát mutassanak erre. Szép gesztus volt, hogy minden keresztény felekezet vezetője meghívást kapott a búcsúünnepre és az azt követő ebédre. Akinek nem volt másfelé szolgálata, el is jött, így református, görögkatolikus és öt ortodox lelkipásztor ünnepelt végig velünk. Az asztalnál további közös tervek körvonalazódtak – jól van ez így. Így van ez jól.

Istennek hála, a közösséget megmozgató, megerősítő és újabb összefogásra lelkesítő, szép ünnep volt a margittai Árpád-házi Szent Margit búcsú. Szeretettel állunk az újabb feladatok elé. (Veres László vállalkozó, az egyháztanács elnöke)

Szöveg: Ozsváth Judit

Fotók: Bradács Alíz, Szőke Ferenc, Lázár Tamás


SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here