Minden évben figyelemmel hallgatjuk Lukács evangéliumából a Jézus Krisztus születéséről szóló beszámolót. Az esemény hangulata és mélysége olyannyira magával ragad bennünket, hogy a megígért új idők kezdeténél érezzük magunkat. A karácsonyi hangulatban az embert nemcsak a maga törékenységében vagy nyomorúságában látjuk és szemléljük, hanem talán jobban, mint máskor, észrevesszük saját életünkben is a bennünket megérintő isteni fényt, amikor az angyalok társaságában felfedezzük Isten teremtményének igazi vonásait: a gyengédséget, a közelséget és a szerethetőséget.
Az evangélista beszámolója nem kerüli el ezt a kettősséget: a kitaszítottság, a barlangistálló egyszerűsége annak a világnak a kifejezője, amelyben minden nyomorúság otthonra talál. Lehet ezt szegénységnek nevezni, a gazdaságban, a politikában, a szociológiában krízishelyzetnek, ahol az Isten által teremtett javak elértéktelenedése rendezetlenné és céltalanná teszi az egyén és a közössége életét. Világunk is egy ilyen Betlehemmé válik, amely már nem befogadó, agyonzsúfolt a sokféle gondoktól, és kimerült az értelmetlen elfoglaltságokban, amelyek csak átmeneti boldogsággal kecsegtetnek. Így valósul meg sokszor az, amit a mai időkben elidegenedésnek és elszemélytelenedésnek nevezünk, amikor az ember elfelejt ember maradni; nem jut ideje észrevenni és megcsodálni a világot, benne saját magát és csodálatos környezetét. Az emberi lét és együttérzés kietlen pusztasága, ahogyan ezt Mária és József is megtapasztalta Betlehemben, elegendő, sőt alkalmas volt arra, hogy a sötétségben fény szülessen, és vonzóvá, befogadóvá tegye környezetét. Egyszerű pásztorok érkeznek elsőként ebbe az új világba, hogy megtapasztalják az új idők jeleit, hisz minden jel arra mutat, hogy „Velünk az Isten!”. Így lesz Betlehem egy új jövő kezdete és meghatározója. Ennek a jelnek a fényében és erejében találnak otthonra és biztonságra a nemzetek és a közösségek. Előrehaladásuk tartalékait már nem kiapadó és mesterséges forrásoknál keresik, hanem ott, ahol mindennek a kezdete és értelme rejlik, az Istennel való találkozás csodálatos titkában. A betlehemi kietlenség az isteni terv kibontakozásának egyik színtere. Nem egy befejezés, hanem új indulás, egy új szövetség és egy új lehetőség ma is, minden olyan ember számára, aki életének igazi célját keresi.
• Fotó: Ryan Cheng/Unsplash
Karácsony ünnepének kihívása nem abban áll, hogy Jézus Krisztus születése körüli érvelésekkel álljunk a világ elé, megosztva másokkal ennek a történetnek a részleteit, ahogyan ez a keresztény hagyomány szerint történni szokott. A nagy kihívás számunkra az volna, hogy meggyőző hittel és az Istennel való találkozás örömével tudjunk mindennap jelen lenni a világban. Ennek a hitnek és örömnek az erejében és fényében tudjunk helytállni a közösségi élet megszervezésében, az igazságosság megvédelmezésében, mindenek jogainak érvényesítésében és az emberhez méltó életkörülmények biztosításában. Ennek a hitnek és örömnek az erejében és fényében tudjunk közeledni egymáshoz, elfogadva azt, hogy különbözőek vagyunk, néha nem vagyunk elég jók sem, de Isten szeretetére mindannyian méltóak maradunk. Ennek a hitnek és örömnek az erejében és fényében soha ne fáradjunk belevállalni az újraindulás lehetőségeit. A megtestesülés titka előtt képesek vagyunk megváltozni, valamivel jobbá lenni és egy új esélyt adni magunknak, egy új esélyt ennek a világnak. „A nép, mely sötétségben jár, nagy fényességet lát!” (Iz 9,1) Izajás próféta szavait hallva, ne a költői kifejezésben gyönyörködjünk, inkább engedjük, hogy a meghívás sürgetőhangja megérintsen bennünket karácsony szent ünnepén. Örüljünk az isteni fénynek, amely életünk minden sötét zugába képes betörni. Engedjük, hogy megszűnjön bennünk és körülöttünk a sötétség, és mindent eltöltsön karácsony fénye.
Böcskei László
nagyváradi megyés püspök
