Az ünneplés titka

0
677
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

ABoldog a nép, amely tud ünnepelni” – énekeljük a zsoltárossal

Boldog a család, a szerzetesi közösség, a plébániai közösség, amely tud ünnepelni. Mit jelent ünnepelni? Az első, hogy tudnunk kell, mi az, amit ünnepélyesen szeretnénk megülni. Az Egyház ülő ünnepei kiemeltek, kiemelkednek a hétköznapok sokaságából, és – ahogy az Egyház előírja – szentmisével és pihenéssel szenteljük meg. A mai pörgő világban nem könnyű leállni, és talán nem szükségtelen elgondolkodni azon, hogy mi a pihenés. Az Egyház ülő ünnepei fölhívják a figyelmünket arra, hogy minőségi időt kell adnunk Istennek és egymásnak. Amikor nem jelent örömöt számomra, hogy a szeretteimmel vagy szerzetesként a nővéreimmel kötetlenül együtt lehetek, akkor valamit elveszítettem a hétköznapok rohanásában, az önmagam és a dolgaim körüli forgásban, amit vissza kell szereznem a saját erőfeszítésem és a kegyelem segítségével.

Lomtalanítás…

Az ünnepre előkészülök. Először is a szívemben. Kipakolok onnan minden fölösleges dolgot, ami időközben fölhalmozódott. Például a gondok halmazát, amelyek igyekeznek agyon nyomni, és aláássák a hitemet. Azután a múltat, a jelent és a jövőt Isten kezébe teszem le. Leteszem, vagyis csak azzal foglalkozom, ami abból rám tartozik. Mivel a múlt már megtörtént, nem lamentálok rajta sokáig: hálát adok a kapott jókért, megbánom, amit rosszul tettem és Isten irgalmára hagyom, csakúgy, mint a jövőt. Kérem az Urat, hogy óvjon meg attól a rossztól, hogy Őt bűnnel megbántsam, a többi szenvedéshez pedig erőt kérek. A jelenből csak azzal foglalkozom, ami rám tartozik, ami az én részem belőle, a többit a Gondviselésre bízom.

Ünnepelni csak akkor tudok, ha tiszta és szabad a szívem. A tiszta szív a záloga a megkötözöttségektől való szabadulásnak. Az ünnepi előkészület a bűnbánattal kezdődik, valamint a bűnnel és a bűnre vezető alkalmakkal történő szakítással. A tudatos súlyos bűnnel ugyanis kitaszítom magamat Isten kegyelmi atmoszférájából, és így a béke ajándékától távol kerülök. Ez pedig magával vonja azt, hogy békétlenséget árasztok magam körül, mert nincs bennem béke. „A béke a rend nyugalma” – írta Szent Ágoston. Rend akkor van bennem, ha minden a helyére került az életemben, az Istennel és az emberekkel való kapcsolatomban.

Keresek egy eldugott, csöndes sarkot a lakásban (vagy egy templomban), és a szívembe térek legalább egy kis időre, hogy az Úr ott betlehemi jászolt készíthessen magának, ahová befogadhatom. Nem baj, ha szegényes, kopott és látszólag semmire sem jó, mert Ő majd olyanná teszi, amely alkalmas lesz a befogadására. A fontos az, hogy nyissam ki az ajtót: gondoljak Őrá és várjam a Kisdedet. „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg énvelem.” (Jn 3,20)

Sürgés-forgás a sok földi dologban…

Az ünnepre való fizikai előkészület akkor lesz valóban előkészület, ha elfogadom, hogy nem lesz minden tökéletes. Mesélik, fut egy reklám mostanában az egyik tévécsatornán: Karácsony napja van. A család készülődik. A nagyszülők szokás szerint negyven perccel korábban érkeznek. A családfő félig megborotválkozott arccal, atlétában nyit mosolyogva ajtót az öregeknek, a gyerekek még hálóingben szaladgálnak, a családanya a konyhában végzi a szokásos „tűzoltást”… A kisfiú karaoke-t játszik és énekel, ahogy a torkán kifér, a nagybácsi rénszarvasos agancsokkal szaladgál a lépcsőn le s fel… Mire a háziasszony este fáradtan lehuppanva a fotelba csak ennyit mond: „De én így szeretem…” az ünnepet. – Egy fontos hozzáállást mindenesetre megtanulhatunk ebből. Nem biztos, hogy a minden tekintetben tökéletes ünnep a legjobb ünnep. Egy jó recept: átugorni a perfekcionizmus csapdáit, és humorral befogadni a nem várt helyzeteket… A legenda szerint az odaégett sütemény „ihlette” a híres Panettone süteményt, mivel gyorsan kellett valami desszertet készíteni az olasz hercegi családnak. Végül az ügyes inas kenyerét megéljenezték: „Viva il pane di Toni!” (Éljen Tóni kenyere!)

S végül jó lenne „tudni ünnepelni”!

A tiszta szív békéje és öröme, ami a mennyország előíze, kiárad. Képes befogadni mindazt, ami körülveszi, nézve, mi jó a másiknak. Tud gyönyörködni a másik örömében, együtt örvend vele. Nem számít, ha ő inkább másban lelné örömét. Nem rontja el a másik örömét, hanem együtt rezdül vele. Az ünneplés másik feltétele tehát: a lemondás. Lemondok arról, ami nekem lenne jó, ha a másiknak másra van szüksége. Örülök az ajándéknak akkor is, ha mást vártam, vagy nekem másra lett volna szükségem.

Átadom magamat a szent semmittevésnek, amikor gyönyörködöm a feleségem vagy a férjem jóságában, a gyermekek huncutságában, a nagyszülők szunyókálásban, vagy ha egyedül kell töltenem az ünnepet, akkor boldogan társulok a mennyei karokhoz. Hiszen sohasem vagyunk egyedül, mert velünk van Istennel az egész mennyország. Aki közösségben tölti az ünnepet, az a körülötte levőkben tapasztalja meg Isten közelségét. Ne rontsuk el egymás és a magunk ünnepét kicsinyes, földi dolgok miatt! Aki egyedül van, a szív csöndességében forduljon a benne lakozó Úrhoz, bújjon oda Szent Józseffel, a pásztorokkal és a bölcsekkel a jászolban nyugvó Kisdedhez, és ölelje át a Szűzanyával! Énekeljen hangosan, hiszen nincs egyedül! A pásztorok is azt gondolták, hogy egyedül vannak a mezőn, és akkor egyszerre csak nagy fényesség támadt körülöttük, s az angyalok vitték a hírt nekik: „Ma megszületett a Megváltó nektek…” (Lk 2,11)

Ünnepeljünk, de hogyan? Gondok nélkül, befelé tekintve és onnan nézve mindazt, ami kívül történik. A külső történéseket belül megélve. Együtt egymással Istenben. Ünnepelni? Igen: szelíd intimitásban, ami kinyit a Végtelenre és az egész teremtett világra. Ünnepelni végül is annyi, mint szeretni, az önzetlenül közénk jött Gyermek egyszerű tekintetével ránézni a mindenkori másikra, és a Gyermek mosolyával ajándékozni meg a világot.

Ünnep a Kármelben

A Kármelben, mint a Szűzanya názáreti otthonában, ahol rejtetten nevelkedett a mi Urunk, Jézus Krisztus, kiemelt bensőségesség jellemzi a karácsony és a húsvét megünneplését. Az Egyház nyolcaddal ünnepli mindkettőt, vagyis nyolc napon át ünnepli, ami a liturgiában is megmutatkozik. Az imaórák liturgiájában, a zsolozsmában a fő imaórák himnuszai, zsoltárai ugyanazok, általában csak a rövid olvasmány és a Benedictus-Magnificat antifónái változnak.

Karácsony és húsvét nyolcadában a Kármel napirendje módosul. A lelki-szellemi-fizikai felüdülés, valamint a testvéri közösség építésének ideje ez. Az imaórák liturgiáját közösen végezzük, de például a reggeli dicséretet a megszokottnál később kezdjük. Délutánonként pedig ún. nagyrekreáció van, ami azt jelenti, hogy közös szabadidős programokat szervezünk (játszunk, éneklünk, filmet nézünk stb.). Mivel máskor szilenciumban (csöndben) vagyunk, a nagyrekreáció kiemeli a nyolcadot a hétköznapok egyhangúságából. Ugyanakkor a liturgiában és a napi két óra belső imában elmélyedünk az ünnep misztériumában. A zsolozsma imaórái után a kápolnából körmenetben vonulunk a refektóriumba (a közös ebédlőbe), amint hétköznapokon is, de most nem csöndben, hanem énekelve. December 28-án, Aprószentek ünnepén szerzetesközösségünk fiataljai készülnek egy kis házi színjátszással megörvendeztetni a nővéreket.

Az Ige testté lőn és miköztünk lakozék”

A liturgiának talán egyik legmegkapóbb mozzanata, amikor a karácsonyi vigília imaórájában ünnepélyesen behozzuk a kápolnába a gyermek Jézust ábrázoló, fából készült szobrot, és elhelyezzük az oltár előtt álló jászolban. Innentől fogva a karácsonyi ünnepkörben mindennap emlékeztet bennünket a megtestesülés csodálatos misztériumára.

Az ünneplés lényegi része a karácsony misztériumában való elmélyülés. Rácsodálkozhatunk arra az egyedülálló közelségre, ahogyan mindegyikünkben benne lakozik a megtestesült Ige. Hiszen Ő maga mondja: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23) A Kármel egyik legnagyobb kincse és pillére: a belső ima, amelyben a bennünk lakozó Szentháromság egy Istenhez fordulunk, aki személyiségünk középpontjában szólít meg minket. A Szentháromság bennünk lakozása, a mi Urunk, Jézus Krisztus által valósul meg, aki – mint a második isteni Személy – fölvette a szolga alakját és valóságos emberré lett. A megtestesülés misztériuma által szívünkben, belső várkastélyunk mélyén lakozhat a Király, akit bensőnkben imádhatunk. A Mennyei Atya az Ő Fia által beemelt minket a Szentháromság egységébe, ahol a Szentlélekben ezt kiálthatjuk: „Abba, Atyánk!” (vö. Róm 8,15) Ha úgy tekintenénk a másik emberre, mint élő tabernákulumra, amelyben az Istenember lakozik, mennyire másképp látnánk egymást!

Érted lettem a te Fiaddá”

Istent nem érinthetem érzékszerveimmel: nem tapinthatom kezemmel, nem láthatom testi szememmel. Ő tiszta szellemi valóság. Keresztes Szent János atyánk tanítása szerint Isten érzékeink számára sötétség. Mégis, ebben a sötétségben gyullad föl az igazi hit világossága: „Ó éj, te hű vezér, / Ó éj, a hajnalpírnál kedvesebb vagy, / Ó éj, te egyesítéd / Szerelmesével a szerelmest, / Ki már az ő képére alakult.” (Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája, 5.)

Nem láthatlak, nem tapinthatlak, mégis a szívem mélyén létezel. Örülsz bennem, ha örülök, sírsz velem, ha sírok… Járod velem a földi élet útját. Egy vagyunk, mert Te így akartad, és mert én is így akarom.

Istenem, nézlek Téged Jézusban, ahogy szenvedsz, küzdesz, élsz a földön. Miattam lettél emberré. A Végtelen – földi életében – végessé lett értem. Akinek nincs kezdete, értem időbeni létezést vállalt. “Fölvette a szolga alakját, kiüresítette önmagát…” (Fil 2,7)

Szerelemre gyulladt a Teremtő teremtménye iránt, és oly erős ez a szenvedély, hogy nemcsak a semmiből teremt, hanem teljesen eggyé akar válni a Végtelen a végessel, a Teremtő a teremtménnyel: „érted lettem a te fiaddá”.

A megtestesülés a misztériumok misztériuma. Erre egyedül a Mindenható képes, hogy isteni mivoltában bezárja magát a Szűz méhébe, és hogy mint gyönge, magatehetetlen gyermek szülessék meg erre a világra, amit Ő maga teremtett. Kiszolgáltatott, mint bármelyik újszülött. Gondoskodásra szorul Ő, aki mindent teremtett és létben tart.

Ember, ráeszméltél-e arra, hogy ki a te Teremtőd? Mit tett, mivé lett érted?

Érintheted, láthatod, tapasztalhatod Jézusban, az emberré lett Istenben. Nincs többé szakadék Isten és ember között. Örökre egy vagyunk.

Akarom a Te szeretetedet. Akarok úgy szeretni, ahogy Te szeretsz. „Én és az Atya egy vagyunk.”(Jn 10,30) „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.”(Jn 15,10)

Erre csak egy válasz van: a mindent odaadó és befogadó szeretet válasza. Krisztusban mindent nekem adott az Atya a Szentlélekben, most rajtam a sor – mindent vissza kell adnom Őneki önfeledt szeretettel. A szeretet akkor teljes, ha kölcsönös és önzetlen. Isten nem azért ad, hogy kapjon, hanem mert az Ő ingyenes szeretete kiárad mindenre és mindenkire. „… fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Jn 15,9-10).

Kevés, amit adhatok: önmagam, amit Tőled kaptam. Csak visszaadom, amit kaptam, és szeretlek, ahogy tudlak. Tudom, hogy gyönyörködsz egy kis mezei virágban is, ami ma virul, holnap elszárad. Te alkottad, Te vagy benne. Mindenbe beleteremtetted magadat, a Szépséget. Az egész világ visszatükröz Téged, benne vagy, és ezért létezik, így tartod meg a létben.

Bennem vagy, ezért létezem. Nem akarok mást látni a szívemben, csak Téged. Mennyire szeretném, ha a teremtés, amit elgondoltál, megvalósulna bennem Általad úgy, ahogy Te akarod!

Minden ember a teremtés teljességét hordozza önmagában, mint Isten tökéletes teremtménye, akinek alakját Ő maga is fölvette. A szeretet teljességét hordozzuk az emberi természetben Krisztus által. – „Mikor tekinteted rajtam pihent, / Szépsége bélyegét szemed reám nyomá, / S azért szerettél úgy meg engem / S azért is lett méltó szemem / Imádni azt, mit benned láthatott.” (Keresztes Szent János: A szellemi páros ének, 32.)

Látlak bennem és hordozlak magamban. A Szűzanya kilenc hónapig hordozott testében, és egy életen át a szívében. Én is Krisztust hordozóvá akarok válni: hordozni Krisztust Máriával, miközben Ő hordoz engem.

Áradj belőlem másokra, áraszd szereteted mindenkire! Nézz a szememmel, szólj a számmal, hallgass a fülemmel! Érintsd testvéreimet, hogy látván lássanak és hallván halljanak… Érezzék és élvezzék a Te közelségedet, melyet csak a tiszta lelkek élvezhetnek. Tégy tisztává minket, hogy befogadhassunk Téged!

„Ó, tűzlámpák világa, / Amelynek fénysugáriban / Érzéki lényem mély barlangjai / – Pedig vak volt az és sötét – / Csodás szépséggel hintenek / A kedvesükre fényt és egyben meleget.” (Keresztes Szent János: A lélek dala, 3.) – Isten nem tapasztalható érzékeimmel, mégis Jézus által a Szentlélekben az Atya ajándékaként érinthetem önmagamban, a szívemmel és a testvéremben, az ő szívében. Jézust adjuk egymásnak a mindennapok egyszerű gesztusaiban: egy mosolyban, egy szerető tekintetben… „…amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,40) – Mi és Jézus egy vagyunk.

Figyelni, mi jó a másiknak, mert az jó Jézusnak. „Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal!” (Róm 12,15) Meglátni a másik örömét és szomorúságát, és egy lenni vele. Ez krisztusi tett, ez a Krisztus megváltói művében való részesedés.

Uram, Jézus! Adj kétszeres részt a Te Lelkedből (2Kir 2,9), hogy mindenkor Téged adhassalak testvéreimnek! Ámen.

Johanna-Andrea OCD

Kis Szent Teréz Kármel, Marosszentgyörgy

MEGOSZTÁS