Jézust várjuk

Advent 1. vasárnapja

0
514
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” (Lk 21,25-28.34-36)

Kedves várakozó Testvérek!

Hadd kezdjek egy történettel. A szegényeknek egy nagygazda egyszer kedvezni akart. Felszólította őket, hogy jöjjenek, és a magtárból szedjék tele a zsákjukat búzával, ingyen kapják, jön az ünnep, legyen kenyerük, kalácsuk, de csak egyszer vihetnek. Az egyik szegény megnézte, milyen zsákja van otthon, s a legnagyobbat választotta, amibe valóban sok férhet bele, és még arra is vigyázott, hogy ahol lyuk volt rajta, befoltozza. El is ment és hosszú időre elegendő élelemmel tért vissza. Igaz, meg kellett őröltetnie, meg kellett dagasztania, meg kellett sütnie is, de bőven volt miből.

Egy másik szegény, meghallva a hírt, azonnal fogta a kamrája ajtajában ledobott zsákot és szaladt vele, hogy neki is minél hamarabb és minél több jusson. Tele is szedte a zsákját, és „boldogan” indult haza. Igaz, csak a búza felszedésénél vette észre, hogy milyen kicsi zsákot hozott. Alig volt több, mint egy tarisznya. Kiérve a gazda magtárából pedig észrevette, hogy bizony nem is egy lyuk van a zsákján. Mire hazaért, majdnem üres volt a zsákja, az összeszedett búza mind kihullott belőle. Így gondolkodott most már: „Bizony jobban jártam volna, ha nem sietek, hanem rendbe teszem a befogadó zsákomat, és hosszú időre lenne most élelmem a kapott ajándékból.”

Adventi időnk során Jézust várjuk, aki tele kamrával jön. Nem mindegy, hogy ki milyen zsákkal lép elébe, hiszen karácsony ajándéka hosszú időre adhat lelki táplálékot, ha lelkileg is készülünk rá; ha pedig ezt elmulasztjuk, akkor csak néhány napig fogjuk érezni karácsony ízét, illatát.

Az adventi időszak egyik fontos célja, hogy karácsony öröme ne tűnjön tova az ajándékok kibontásával, hanem szeretettel töltsön el hosszabb időre.

Gyermekkorunkban úgy éltünk, hogy vágyakoztunk az után, ami a mienk, ami biztosan megjött: a Mikulásra, karácsony ünnepére, a téli vakációra. Bár tudtuk, hogy mindez megvalósul, ettől várakozásunk semmivel sem lett kisebb. Aki messzi idegenből készül hazamenni, már akkor otthon van (szerettei körében), amikor még csak készülődik hazaindulni.

Szeretni azt, ami a mienk. Hány meg hány családban nem tapasztalják meg azt, hogy őket szeretik. A családon kívül szórjuk a szeretetünket; aki nem a családhoz tartozik, azt tudjuk szeretni; a családon kívül szívesen végzünk jócselekedeteket, szívesen segítünk másoknak, még akár idegeneknek is (ami alapvetően jó dolog), de otthon talán már nem szívesen teszünk jót azokkal, akik a mieink, akik a mi vérünk. Vajon miért van ez így néha vagy sokszor? Pedig családunk erre vágyódik, erre vár!

Czier István

Megjelent a Vasárnap december 2-i számában.