Utak találkozása

Lelki töltekezés pedagógusoknak

0
607
• Fotók: Ferenczi Attila

Keresztes Zoltán plébános már ötödik éve szervez a pedagógusok számára lelki napot. Idén november 23-ára hívta meg a Gyergyó környéki pedagógusokat a Szent István-plébánián szervezett együttlétre. Az idei meghívott Kriszta nővér volt, aki a Kett-módszer segítségével kalauzolta el mindazokat, akik időt szántak a lelki töltekezésre, hogy elcsendesedve a találkozás örömét átéljék. Tizenöt különböző szakos pedagógus vett részt a lelki délutánon, valamint a házigazda plébániáról a vendéglátó és Antal Zoltán káplán.

Utak találkozása igazából mindannyiunk élete, hivatása, azok az utak, amelyeket családjainkkal és neveltjeinkkel együtt járunk. Ezekre az utakra való figyelésünket két foglalkozás mélyítette el. Az első foglalkozás során Kriszta nővér vezetésével (a Kett-módszert alkalmazva) lassan, lépésről lépésre, a mozgást is igénybe véve (mintha csak közös tánc lenne), ezt kézfogással, szemkontaktussal is megerősítve hangolódtunk, formálódtunk közösséggé. A „mi” élményének a megtapasztalása után mélyebbre indultunk: a másokkal való találkozások lassan az értelemtől a szívig, az egyéni érzésekig hatottak, majd átélhettük az énnel való szembetalálkozást. A folyamat szimbóluma egy olyan kút volt, amely kezdetben kiszáradt, szeméttel feltelt állapotban volt, holott az lett volna a hivatása, hogy üdítő vizet adjon mindenkinek; csakhogy erre így nem volt képes. Időnként az én is kiszárad; és ezen csak önmaga kitisztításával lehet segíteni. A mélyre ásás segít igazán kitisztítani életünk kútjait, s bár a víz kezdetben zavaros, de gondos munkálkodás után újra ihatóvá és üdítővé válik önmagunk és mások számára. Csak úgy tudunk adni, ha tudunk táplálkozni, az adok-kapok révén egy állandó körforgás részeseivé válunk. Ugyanakkor fel kell ismernünk azt is, hogy a kútjainkat, belső életünket az örök forráshoz kell csatlakoztatnunk, hogy üdítő vizet tudjunk adni a ránk bízottaknak. Minden emberi út más, van, aki egymaga is képes rátalálni Isten ajándékaira, a nagy úthoz csatlakozni, de van, akinek egy másik ember útján keresztül sikerül eljutni Isten érintéséhez, a töltekezéshez.

A lelki délután második foglalkozása szemlélődő lelkigyakorlat volt, a közeledő adventi időre hangolta rá a pedagógusokat, felkínálva a találkozás lehetőségét a még mélyebb önmagukkal, hogy még hangsúlyosabban szembenézhessenek az énnel. Kriszta nővér fokozatosan vezette végig a jelenlevőket az adventi úton, mélyen megérintve az ént, hogy ki-ki felismerje: élete mely szakaszában tart, vagy a múltban milyen utat járt be, és éppen most milyen találkozási ponthoz ért el. Lehetett kísérni az igent mondó Szűzanyát; azonosulni lehetett a választott nép várakozásával, a köves és szúrós úttal; a pásztorral, aki állandóan körültekint, visszafelé is néz, de többnyire az előtte álló mindenséget szemléli; lehetett azonosulni a reménnyel, a feltűnő csillaggal, a sötét problémákkal, veszekedésekkel teli házzal, de a fényes melegséget árasztó házzal is. A jelenlevők, bejárva ezt a mély találkozásokkal teli utat, megérkeztek a betlehemi istállóba, a jászolhoz, s a megszületett gyermek elé térdelhettek. A vele való közelségben nincs olyan, hogy soha többé, itt mindig újra lehet kezdeni, éltető fényt kapni és továbbadni azok számára, akiket az Úr ránk bízott.

Az utak találkozása mindig változást hoz az ember életében. Ha tényleg találkoztunk, akkor az elválás pillanatában már mások vagyunk, mint korábban. Az az igazi kérdés, hogy milyenek a mi találkozásaink. Amennyiben önmagunkkal őszintén tudunk találkozni, a másokkal való találkozás is igazi tud lenni; és elmondhatjuk: magunkkal visszük életünk útjain a megszületett Kisdedet – ő számunkra az a fény, aki képes erőt, mosolyt vagy éppen könnyet fakasztani a lelkünkben, aki segít a töviseink levágásában, a megkövesedett lelkünket felolvasztja, csillagot hoz a sötét házba, és mindezt úgy, hogy továbbadjuk. Ezért mondta Jézus: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8,12)

Bensőséges élménnyel és lelki feltöltődéssel tértünk haza mindnyájan.

Ferenczi Julianna

MEGOSZTÁS