Adománygyűjtő bál a zabolai Mikes-birtokon

0
1583

Második alkalommal szervezte meg a Gyulafehérvári Caritas a háromszéki Erzsébet-bált a Roy-Chowdhury–Mikes család támogatásával 2018. november 16-án.
A zabolai Mikes család birtokán tartott adománygyűjtő bálon több mint 70 vállalkozó és adakozó szándékú magánszemély vett részt. A vendégek nemcsak Háromszékről, hanem Marosvásárhelyről, Udvarhelyről, Csíkszeredából és az Egyesült Államokból is érkeztek.

A bál résztvevőit elsőként Roy-Chowdhury-Mikes Katalin köszöntötte, majd a Gyulafehérvári Caritas részéről Hubbes Kinga, valamint Szász János kanonok, a bál fővédnöke szólt a vendégekhez.
Az est egyik fénypontját a különleges válogatást felvonultató borlicit képezte, melyet Sándor István-Isú humorban gazdag közreműködéssel vezetett le. A háttérzenét és a talpalávaló – ’30-40-es évek hangulatát idéző – muzsikát a Lady and the Tramps zenekar biztosította. A vacsorát és táncot követően a bál egy izgalmakban gazdag tombolahúzással ért véget, ahonnan a szerencsések értékes nyereményekkel távozhattak.

Örömet jelent, hogy a nyugati minta alapján meghonosodott társadalmi felelősségvállalás ezen formája térségünkben is egyre nagyobb teret hódít. Jó példa erre a háromszéki Erzsébet-bál, melyen második alkalommal 13.708 lej gyűlt össze a segítő szándékú bálozóknak köszönhetően. A bevételt a háromszéki szociális és szocio-medikális programok támogatására fordítja a szervezet, amely minden résztvevőnek köszönetet mond azért, hogy jelenlétükkel és támogatásukkal kifejezték, fontos számukra a hátrányos helyzetű közösségek sorsa, hogy együtt többek vagyunk és látható változásokat érhetünk el a rászorulók életminőségének javításában.

A rendezvény támogatói voltak: Bertis Kft. – Berszány Tibor; Csíki Sör Manufaktúra; a tusnádfürdői Hotel Ozon; Amigo&Intercost – Becze Tibor és Gyöngyvér; D-Toys Kft. – Füstös Tibor és Enikő; Diószegi Pékség és a Sepsi OSK – Diószegi László; Metalubs Kft. – Németh Sándor; AquaCarpatica – Rétyi Bea; Dezső Tibor; Nexxon Kft. – Barta Vilmos; M&M Cake Express – Mátyás Márta és Andrea, Harmopan RT – András Ignác és Zsuzsa; Big Wine és a Gondűző Hotel és Vendéglő – Nagy György; Kastély vendéglő – Kovács Gábor Áron; Kékfrankos Borház – Héjja Huba; Laser DT Kft. – Fejér László Ödön és Baka Ernő; Secuiana RT – Dobra László; Selyt-Elmes Édességek cukrászműhely – Csiszér Orsolya; Ponpaon alkotóműhely – Kelemen Haszmann Éva; Bloom Belle – dr. Bíró Boróka; Retrobooth Fotóműhely – Gábor Lajos.

Hubbes Kinga