Világunk képmása a Szentegyház utcában

0
195
Forró Ágnes: Ima a falon című képe előtt • Fotó: Tompa Réka

Kép, képmás. A teljesen kifejlett, ivarérett, szárnyas rovar, szemben a lárvával. Az imágó szót hallva ma már eszünkbe jut Ljudmila Ulickaja regénye is, amelyben metaforaként jelenik meg a biológiai fogalom, segítségével próbálja az orosz író megfejteni, a 20. század második felének embere hogyan képes a szó erkölcsi értelmében felnőtté válni. A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogyan válik ugyanaz a sors, esemény egyszerre emelkedetté és bohózativá.

Nagy Emőke kurátor (b) és Forró Ágnes (j) • Fotó: Tompa Réka

Imágó címen nyílt meg november 7-én Forró Ágnes pasztellkiállítása a nemrég megnyitott kolozsvári, Szentegyház utcai katolikus kiállítótérben. Az eseményen Németh Júlia műkritikus bevezetett a művész világába, a látványt Réman Zoltán klarinétjátéka kiválóan egészítette ki, festette alá, hangosította ki. Mert Forró Ágnes világa egyszerre mutatja létünk, világunk tragikumát és gyönyörű játékosságát. A felületes néző megmaradhat a felszíni elemek: létra, pajta, állatok, köztük ezúttal sok-sok ló, szegényes, elhagyott, lepusztult épületek képénél.

• Fotó: Tompa Réka

De itt sokkal többről van szó, a pasztellkép egy életérzés, egy folyamat, egy jelenség képmása. Nyolc különböző alkotótáborban készült munkák legjobbjai sorakoznak a kiállítótér falain, színek, formák, mélységek és magasságok, hangulatok, érzelmek, a táborok kötelező témái és a köztük csellengő művész korlátok közül is kicsapó szabadsága.

A pasztellkép egy életérzés • Forró Ágnes: Felsőbányai madonna

„Művészetem állandó mozgás, áramlás, kísérletezés, világom világát úgy tudjam kitalálni és ábrázolni, hogy közben őszinte és szabad ember maradjak” – vallja Forró Ágnes. Nézem a koltói, gyimesi, szentannai táborban készített munkákat, a művész mesél, magyaráz, szívesen avat be az alkotás konyhatitkaiba. Őt hallgatva, a képeket nézegetve válik érthetővé, mennyire öntörvényű az alkotási folyamat, s mennyire a tehetség és egyéni világérzés kérdése, mi születik a papíron.

Forró Ágnes • Fotó: Tompa Réka

Forró Ágnes nem rejtegeti az alkotási folyamat titkait, nincsenek titkai, mégis teljesen titokzatos világ van itt jelen, mert még aki maga is részt vett, ott volt a helyszínen, sem látta azokat a színeket, formákat, amelyeket ő. A lilák és zöldek, barnák és kékek egymásmellettisége is egy-egy történetet rejt, mint ahogy a mosolygó struccok, a legelésző bárányok, a magabiztos kakasok, a fára mászó sárga lovacska, a szélfútta kastély ablakredőnyein tornázó macskák. Az egyetlen képen elrejtett többféle önarckép, amelyek egyike sem afféle önimádó művészportré, inkább a hétköznapi tárgyakban, azok mögött megbúvó, azokat megmintázó, titkukat kémlelő, fájdalmukat-örömüket megmintázó képzőművész.

Szélfútta kastélyablakredők • Forró Ágnes: Koltó

Ahogyan a szépség a szemlélő szemében rejlik, a játék is az emberben van (vagy nincs), kortól függetlenül. Forró Ágnes, a polgár, lehet nyugdíjas, a művész csodálkozó gyermek, aki látja, hogy a kapu fél, a széknek szeme van, a korhadt vityilló kincset rejt, a tájon át-átrepül egy angyal, de legjobb, ha azt az ember odaláncolja a hokedlihez, különben odébb száll, mint a boldogság kék madara.

Az istállóba kötött ló álma • Forró Ágnes: Alfalu-álom

A gyermeki lelkű művész megfejti egy karámba kötött ló álmát, egy zöld kesztyű titkát, éppúgy látja a bedeszkázott ablakú, elhagyott ház kék arcú rémét, mint Felsőbányán a kakasok és tyúkok közt rejtezkedő madonnát. És zsigereiben érzi a világ rezgéseit, rángásait, amelyeket két egybetartozó képben Migráció címen rajzol meg: a rendkívül érzékenynek ismert lovak rémülete nem a keresztény Európa félelme és nem is a „pusztító hordák”-nak titulált menekülők rettenete: mélyebb és elemibb.

Vándorlók • Forró Ágnes: Migráció 1.

Világunk egészének létállapotát fejezi ki, érzelmi ziláltságát, erkölcsi kapaszkodókat vesztett, őrült keresését. A fehér, barna, okker és kék lovak szabadon forgatják a fejüket a biztos pontot keresve, az érkező veszély koordinátáit betájolandó. Egyetlen lovon van szerszám, a zöld halom mögül fogják a kantár szárát, nem tudni azonban, és társaihoz hasonlóan rémült tekintete sem igazít el: ez a még el nem oldott, vagy a más befogott egyed?

• Fotó: Tompa Réka

Aki kíváncsi, játékos, szelíd, vidám és szomorú egyszerre, kérdésekkel teli és kész rácsodálkozni az igaz művészetre, arra, ahogyan a művész lát és láttat, az nagyon fogja szeretni a kolozsvári katolikus kiállítótér új kiállítását, amelyet Mikulásig lehet megtekinteni.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here