Hit és identitás

0
1661
Fotó: Hargita Megyei Tanács

Hit és identitás – Nemzeti kegyhelyeink szerepe a magyar nemzet mindennapjaiban – címmel szervezett konferenciát november 9-én Csíksomlyón a Jakab Antal Tanulmányi Házban Hargita Megye Tanácsa és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata. A rendezvényen Csíksomlyó és Máriapócs kegyhelyek fontosságáról, a vallási zarándoklatok a turizmusban betöltött szerepéről, a hit és az identitás közötti kölcsönhatásokról, a Mária-út eddigi turisztikai vonzatáról és a jövőbeni fejlesztési tervekről is beszéltek az előadók.

Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója szerint, amikor az emberek vállalják a zarándoklatot Csíksomlyóra, Máriapócsra, vagy bármelyik Mária-kegyhelyre, akkor a Szűzanyán keresztül a jó Istennel szeretnének találkozni. Éppen ezért a kegyhelyek őrei ebben kell segítsék a zarándokokat. Fontos, hogy a zarándokok ne csak a nagy búcsúk idején látogassák a kegyhelyeket, hanem máskor is, amikor csend van, fontos, hogy mély hit élményük legyen, hangsúlyozta előadásában Urbán Erik. Orosz István, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója Turizmus vagy zarándoklat című előadásában kifejtette: a kegyhelyek igazi küldetése a megtérések segítésében rejlik. A turistákat abban kell segíteni, hogy megértsék azt a misztériumot, ami a zarándokokat motiválja és a kegyhelyeket működtetni. A turisták a kegyhelyeken felismerik az emberfelettit, de nem tudják, hogy abban a szentháromságos Isten működik. Mindehhez az Istenszülő mutatja az utat. Orosz István szerint nem kell elválasztani a turizmust a zarándoklattól. A zarándok tudják, hogy „jól csak a szívével lát az ember”, és eddig kell eljuttatni a turistákat is.

Urbán Erik OFM • Fotó: Iochom Zsolt

Tánczos Barna szenátor elmondta azzal, hogy több mint tíz évvel ezelőtt magyar mozdony vontatta szerelvényen több anyaországi zarándok utazott Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz, egy újabb zarándokhely jött létre, és teljesebbé vált az a búcsú, amely korábban csak a csíksomlyói kegyhely látogatását jelentette. Szerinte ez a búcsú büszkesége Székelyföldnek és referencia a magyarságnak is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a konferencia céljáról szólva elmondta, a testvérmegyék még jobban megismerjék egymás kegyhelyeit és megosszák tapasztalataikat, jó példáikat, amelyek lehetőséget jelentenek az itteni kegyhely és a térség számára, hiszen lehet tanulni belőlükMegemlítette a vallás családalapításra gyakorolt jó hatását isamely nélkül szinte identitásról sem beszélhetünk, hisz a család a társadalom és a nemzet alapjaA megyeelnök köszönetet mondott a magyar kormánynak is, hogy a felelős döntéseivel támogatja a külhoni magyarok identitás erősítését és a nemzet egységét.

Fotó: Hargita Megyei Tanács

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke megjegyezte: örömmel tölti el és nagy lehetőséget lát abban, hogy a vallásturizmus révén azoknak a személyeknek is spirituális élményt lehet biztosítani, akik egyébként nem vennének részt a vasárnapi misén.

A konferencián Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője rövid bemutatót tartott nem csupán a Mária út eddigi turisztikai vonzatáról és jövőbeni fejlesztési terveikről, hanem a zarándokút közösségformáló értékeiről és a lélekre gyakorolt jótékony hatásairól is. Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke tevékenységükről tartott rövid beszámolót.

Biró István

MEGOSZTÁS