Szent Imre-búcsú volt Gelencén

0
2931
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Bábel Balázs érsek volt • Fotó: Iochom István

Zsúfolásig megtelt a gelencei Szent Imre-nagytemplom november 5-én, az egyházközség búcsúnapján. Bereczi István plébános meghívására a szentmiseáldozatot a környékbeli papság közreműködésével dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be, és ő tartotta a szentbeszédet is.

A nem mindennapos eseményen Gelence egyik magyarországi testvértelepülése, Encs és partner­községe, Bogyiszló is képviseltette magát, és szép számban érkeztek más településekről is hívő katolikusok, illetve elszármazottak is hazaláto­gattak.

Az érsek szentbeszédében Szent Imre herceg alakját, eszményképét emelte ki követendő példaként a mai ifjúság és minden keresztény számára. Arról is szólt, hogy Észak- és Dél-Amerika egy magyar szentről, Szent Imréről kapta a nevét. Az igazi példák mindig a szentek, mert a hősök szétválasztják a nemzeteket, míg a szentek összekötik. „Itt, Erdélyben, ebben a vegyes nemzetiségű világban, Romániában egymás hőseit nemigen szokták tisztelni: egyik hős nekünk ellenségünk, a mi hősünk nekik ellenségük, legalábbis így gondolják. De a szent fölötte áll ennek, azt tiszteli a keresztény ember, és tisztelnie kell Szent Imrét is, hiszen olyan értékeket valósított meg rövid 24 évével, ami az örök ifjúságot is eszünkbe hozza” – hangsúlyozta az érsek. Az érseki látogatást az egyház­község nevében Farkas Zsombor segédlelkész köszönte meg. A búcsús szentmise főpapi áldással és a magyar himnusz eléneklésével ért véget.

Dr. Bábel Balázs első alkalommal járt Gelencén, ám már járt Székelyföldön: 2009-ben és 2015-ben ő volt a csíksomlyói búcsú szónoka.

Iochom István/Háromszék

MEGOSZTÁS