Jézus kelyhe

Évközi 29. vasárnap

0
725
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,35-45)

Az első hely utáni vágyról és a szolgálat problémájáról nemrég szó esett. Sok keresztény ember ha nem is akar nem tudom, milyen első helyet az életben, szeretne úgy meghúzódni Jézus jobb és bal oldalán, hogy probléma- és gondmentes életet tudjon élni. Ezt a jobb és bal oldalt kérik Jézustól Jakab és János apostolok. Csakhogy nincs „luxus”-hely Jézus oldalán. Nincs „luxus”-kereszténység. Jézus kérdése: Készek vagyunk-e kiinni az ő kelyhét? –, most nekünk szól.

Mi ez a kehely és mi van benne? „Az ószövetségi áldozat: az ember tudja, hogy önmagát kellene feláldoznia, de azt is érzi, hogy ez lehetetlen. Így fejlődik ki a pótlás: az égő áldozatok hekatombája” – írja XVI. Benedek pápa. Krisztus kelyhe az áldozatok kelyhe. Keresztsége a szenvedés keresztsége. Nagy a mélysége, és ennek a mélységnek ilyen visszhangja is van: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Mi van a kehelyben? Elmenni a végsőkig. A teljes kiszolgáltatottságig. Ki tudja ezt megtenni? Kereszteléskor, elsőáldozáskor, bérmáláskor milyen szépen és ünnepiesen ígérjük: Vállaljuk! Akarjuk! Készek vagyunk! Aztán elmenekülünk vagy pótmegoldásokat keresünk. Később rá kell jönnünk, hogy nem jó megoldásokat választottunk.

Nagyon tetszett Török Csaba Mély pontjaink, a választás pillanatai című írása A Szív 2018. áprilisi számában. Leírja, hogy a görög anthróposz szó magyarul embert jelent. Szó szerint viszont „magasba tekintő” a jelentése. Ezt mondja: „Önnön valóságom keresztként feszít ki ég és föld között… Merjünk ordítani, hogy nagyon fáj! Ne féljünk a könnyektől és a hangos kiáltozástól!… Itt nyílik ki az »örök kapu«, melyen bevonul a dicsőség királya.” Valóban, ez a megfeszítettség akkor kap értelmet, ha az ember dönt, kézbe veszi és kiissza Krisztus kelyhét. Ha nem, akkor a Krisztus-követés és a kereszténység lényege rejtély marad.

Mi az áldozat? Szent Ágoston szerint minden jótett, melyet azért végzünk, hogy Istennel egyesüljünk. Anzelm Grün szerint az áldozat, a sacrificium olyan valami, ami megszentel, szentté tesz: „sacrum facere”. Felszámolja önzésünket. Út Isten felé, ahol embertársainkat szolgáljuk, és ha kell, az életünket adjuk értük. Itt kizárt a félig-meddig, a részben, a teszek valamit és az legyen elég gondolkodásmód.

Egy iskolaigazgatóval beszélgettem arról, hogy mint tanárnak milyen szép hivatása van, és ehhez áldozatként ott van az igazgatói megbízatása is. Meglepett, amit válaszként adott. „Tudja, mit? Engem az iskola egyáltalán nem érdekel, csak a családom. Csak addig vállalom az igazgatóságot is, amíg a gyermekeimet a helyükön nem látom. Utána hagyom, hogy végezze más.” Ez az ember belenézett Jézus kelyhébe, de kiinni nem tudta, nem akarta. Nincs egyedül vele. Sokan a kicsire sem vállalkoznak, nemhogy az életüket tegyék rá.

Nézzünk pozitív példát is. Egy Lorenzo nevű olasz és egy Lévi nevű zsidó együtt volt Auschwitzban. Lorenzo hat hónapon át, minden nap megosztotta kevéske kenyerét a legyengült Lévivel. Lévi így emlékezik vissza Lorenzóra: „Meg vagyok győződve, hogy Lorenzónak köszönhetem, hogy életben vagyok. Nem is annyira az anyagi segítségéért, mint inkább avval, hogy jelenlétével, természetes és egyszerű jóságával állandóan emlékeztetett arra, hogy a mi világunkon kívül még mindig létezik egy olyan világ, amely egészen tiszta és teljes, nem korrupt, nem vad… Hála Lorenzónak nem felejtettem el, hogy én is ember vagyok.”

Csak ha kiisszuk Jézus áldozatos és szenvedésekkel tele kelyhét, oldódik megfeszítettségünk, nemesedik emberségünk, és tudjuk bizonyítani, hogy az ember valóban „magasba tekintő” lény. Ez a magasság pedig a kimondott igennel el is érhető.

László Áron

Megjelent a Vasárnap október 21-i számában.