Gyimesbükk volt Hajdúnánás díszvendége a VIII. Székely Menekültek Emléknapján

Az ünnepi szentmisét Salamon József plébános celebrálta, hagyományőrzők is bemutatkoztak

0
2093

Hajdúnánás város önkormányzata, a település római katolikus és református egyházközségével közösen idén is – immár nyolcadik alkalommal – megszervezte a Székely Menekültek Emléknapját. Szeptember 23-án, a székely és csángó menekültek 1918. évi végső hazatelepülésének centenáriumi eseménysorozatán az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be és ez alkalommal szentelték fel a katolikus templom mellett újonnan kialakított Boldogasszony Kertjét is. Kísérőrendezvényként a helyi Naná Színház társulata színdarabot mutatott be a székelyek és a hajdúk száz évvel ezelőtti, háború vezérelte sorstalálkozásából, a nagyszámú közönség pedig a gyimesbükki hagyományőrzők műsorát is megtekinthette. Fényképkiállítást is megszemlélhettek az érdeklődők az egykori eseményekről és természetesen nem maradt el a városközpontban tavaly felállított székelykapu előtti megemlékezés, valamint a templomkertben lévő emlékjelek megkoszorúzása sem.

Hajdúnánás városlakóinak identitást, összetartozástudatának formálódását az egymás iránti felelősség, a felebaráti szeretet igaz megélése alakította évszázadok óta. A hajdúk öntudatának mindig is a közösségben való gondolkodás képezte az alapját, amely a javakból és lehetőségekből való együttes részesedést, de a bal- vagy éppen jósorsban való osztozkodást is jelentette és jelenti ma is. A város közösségi formálódása, a szolidaritásra és felelősségvállalásra való készség megerősödése legfőképpen a református szellemiségű életszemléletből táplálkozott. Azt a felismerést örökítették tovább elődeik, hogy az ember élete nem cél nélküli, nem csupán az egyéni boldogulás munkálását jelenti, hanem arra rendeltetett el eleve, hogy a hiányokat betöltse. Jó gazdaként végezze munkáját, szeretettel és a jó cselekvésének készségével forduljon a rászorulók felé.

A 2018. esztendő Hajdúnánás számára – a megelőző két évhez hasonlóan – ugyancsak centenárium: a város egyszerre emlékezik a háború megpróbáltatásainak a végére és az egykori székely, illetve csángó menekültek végső hazatérésének édes-keserű örömére. 1918-ban a nagy háború küzdelmei véget értek, a szövetségek harca a csatamezőkön befejeződött, s ezzel megnyílt a lehetőség a székely és csángó honfitársak előtt, hogy hazatérjenek szülőföldjükre, melyet a román megszállás miatt 1916-ban el kellett hagyniuk. Több mint 200 ezer székely hagyta el otthonát akkor a katonai agresszió elől menekülve. Hajdúnánás népe nemcsak őrizte, de megélte a hajdú–székely testvériséget és 3200 főt fogadott be, szélesre tárva templomainak, iskoláinak, családi otthonainak és szívének ajtaját. Családok egészültek ki, közösségek formálódtak a befogadásban, ezzel pedig még erősebbé vált nemzeti öntudatuk, Isten gondviselő kegyelmében való bizodalmuk.

Hajdúnánás közössége a történelmi egyházakkal együtt igyekszik az ősök szeretetének és önzetlenségének emlékezetét méltó módon ápolni és tevékeny módon őrizni. A székely menekültek befogadásának élő emlékezete a város római katolikus közösségének kiemelkedően fontos, hiszen az egykoron a városba érkezők nagy többsége katolikus volt. Gyermekként Jakab Antal későbbi gyulafehérvári püspök és a tanítóképzős Domokos Pál Péter, a „csángók apostola” is Hajdúnánáson élte meg 1916–1918 között a befogadó szeretet valóságát. A hajdúnánási református gyülekezet számára a testvéri kapcsolatokért, a befogadás kereteiért, lehetőségeiért és készségéért való hálaadást jelképezi az emléknap.

Az idei ünnepi események előestéjén, szeptember 22-én a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. zsúfolásig telt színháztermében könnyek és mosolyok kísérték s végül vastaps zárta a székely menekülés és befogadás történetét feldolgozó Üvegvirág című színjáték ősbemutatóját. A darab Szólláth Tibor polgármester felkérésére készült – a városvezető maga is játszott a darabban, Berencsy János egykori polgármestert alakította –, a színmű ihletadója pedig Buczkó József Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek című kötete volt. A nagysikerű zenés darabot Mart P. Ildikó írta és rendezte. A bemutató szünetében az érdeklődők A székely menekülés és befogadás képekben című fényképkiállítást is megszemlélhették a nagyterem előtti csarnokban.

Szeptember 23-án délelőtt a református templomban Pakulár István tasnádi lelkész hirdetett igét, az ezzel egyidőben zajló római katolikus szabadtéri szentmisét pedig Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be. Vele koncelebrált mások mellett az Ausztriából érkező Vencser László igazgató, a Csíkszentgyörgyről érkező Pál Vilmos Barna főesperes-plébános és a házigazda Juhász Imre atya.

Szentbeszédében Salamon József kiemelte: százkét évvel ezelőtt kilátástalannak, cél nélkülinek tűnt az indulás, tele volt fájdalommal, keserűséggel, de a befogadók vigasztalással, elfogadással, saját életterük megosztásával ajándékozták meg az érkezőket. „Hálás köszönetet mondunk a száz évvel ezelőtti és a mostani befogadásáért is. A befogadásban új élet születik. Erősödik az erő, a lehetőségek sokszorozódnak, az összekapaszkodás védelmet nyújt az egyénnek. Fejlődik az élet. Elfogadni a kihívásokat, szembenézni és átölelni azokat, a jézusi példa szerint győzelmet jelent. Ő vitte a keresztjét, keresztre feszítették. De nem a halálé lett az utolsó szó, hanem a féltámadásé” – fogalmazott a szónok. A szentmise végén az ősi székely himnusz első versszakát Tankó Előd kántoruk vezetésével a csángó vendégek, második versszakát a Varga Miklós karnagy vezette Vitéz Makláry Lajos Városi Énekkar, harmadik versszakát pedig mindenki együtt énekelte.

A szentmisét és az istentiszteletet követően a katolikus közösség és a református gyülekezet megemlékezést tartott a városközpontban tavaly állított székelykapunál. Itt Szólláth Tibor helyi polgármester és Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök üzenetlevelét Mikó Éva tanácsos tolmácsolta.

A Szózat eléneklése után az egybegyűltek a római katolikus templom kertjébe vonultak és az emlékjeleknél elhelyezték a tisztelet és a kegyelet koszorúit.

A Boldogasszony Kertjének – amelyben a nánásiak által leggyakrabban látogatott három kegyhely: Máriapócs, Mátraverebély-Szentkút és Csíksomlyó jelképes fülkéit helyezték el – megáldásakor Salamon József plébános így imádkozott: Legyen szent ez a hely, ahol csak szentül és csendben lépkedhetünk. Legyen a vigasztalás és a gyógyulás helye, ahol erőt merítünk a mindennapi életünkhöz. Legyen az igazi édesanya és női eszmény megtalálásának és kialakításának a helye, ahol a nő, az anya az igazi hivatásában és küldetésében megerősödik: életet szül, ápol, nevel. A Szűzanya közbenjárására áldja meg a Jóisten ezt a kertet, tegye a kegyelem és a szeretet töltekezésének színhelyévé.”

Charpentier Te Deumját, ősi himnuszunkat: a Boldogasszony Anyánkat, majd a magyar és a székely himnuszt a jelenlévők a Vitéz Makláry Lajos Városi Énekkar közreműködésével énekelték el. Az ünnepségsorozat a katolikus templom előtti színpadon a Gyimesbükki Hagyományőrző Csoport műsorával zárult.

Hajdúk, székelyek és csángók ezen a napon mindannyian átérezhették Salamon József plébános szavainak igazságát: „A szeretet mindig képes megújulni, újból és újból képes kisarjadni.”

Varga Gabriella