Mások segítésével töltötték a nyarat

0
549

Véget ért a nyár. Az iskolapadok megteltek, a városi játszóterek kiürültek, s a diákok közül sokan máris visszasírják a szabadságot, ami egy hete még az övék volt. De a vakáció nem mindegyiküknek szólt a felhőtlen szórakozásról. Voltak, akik munkát vállaltak, hogy pénzt gyűjtsenek táborokra, kirándulásokra vagy esetleg a tandíjuk fedezésére, de voltak olyanok is – bár jóval kevesebben – akik nem fizetségért dolgoztak, hanem felajánlották kétkezi munkájukat azért, hogy másokon segítsenek.

A nagyváradi karitász különböző intézményeiben számos fiatal önkéntes fordult meg a nyár folyamán, ami nagyon fontos, mert egy segélyszervezetnél mindig elkél a segítség, mindig van mit csinálni. A diákok kertészkedtek, szórólapoztak, segédkeztek a szegénykonyhán és az idősotthonokban. Fiatalos jelenlétükkel, törődésükkel fényt vittek a gyámolításra szoruló idős emberek életébe. Munkájuk értékes kiegészítését jelentette a karitász alkalmazottai által végzett mindennapi gondozásnak.

Némelyik önkéntes néhány napot, vagy néhány hetet áldozott szabadidejéből a jótékony tevékenységre, de voltak olyanok is, akik az egész vakáció folyamán bizonyították elkötelezettségüket. A legkitartóbb önkéntesek közé tartoztak Kiss Bernadett és Antal Gergő, a Nagyváradi Ady Endre Líceum 9. osztályos diákjai, akikkel motivációjukról, élményeikről beszélgettünk. A két diák három hónapon át önkénteskedett, a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Idősek Otthonában.

„Én nagyon szeretem az idős emberek társaságát, és szeretek foglalkozni velük. Azt is hallottam, hogy majd a jövőben, a munkavállalásnál segít, ha az embernek van önkéntességben szerzett tapasztalata. Tartalmasan akartam eltölteni a nyarat, úgy hogy ne csak otthon üljek, hanem emberek közt legyek és tegyek valami jót. Ezért lettem önkéntes” – mondta el kérdésünkre Kiss Bernadett, aki hetente több alkalommal Köröstarjánból buszozott be Nagyváradra, hogy a karitász idősotthonában önkénteskedjen.

„Az első napon nagyon izgultam. Féltem, hogy nem fogok tudni kommunikálni az öregekkel, mert mikor ide jöttem egyáltalán nem voltam olyan személy, aki könnyen kezdett beszélgetést másokkal. Az itt töltött idő nagyon sokat segített nekem, hogy könnyebben szocializálódjak. Eleinte félénk voltam, és nehezebben ment, de most már nagyon belejöttem és megszerettem. Jó volt látni, hogy a bentlakók mennyire örülnek a társaságunknak” – tette hozzá a diáklány.

„Egyáltalán nem érzem úgy, hogy elvesztegettem volna a vakációt. Az önkéntesség mellett is maradt idő barátokra, sportra, szórakozásra. Nem maradtunk ki semmiből, csak jól be kellett osztani az időt. Kivittük sétálni az időseket, akik egyedül már nehezen járnak, vagy tolószékben ülnek. Beszélgettünk velük, különböző programokat találtunk ki, amivel kicsit gazdagítani tudtuk a mindennapjaikat. A tolószékkel nagyon kellett vigyázni a magasságváltozásoknál, illetve az idősotthonban a felhajtókon. Oda kellett figyelni a biztonságukra, hogy ne vigyük túl gyorsan őket, illetve nekik is kényelmes legyen. Volt, amikor filmeket vetítettünk nekik, vagy színeztünk velük. Néhányukat kivittük a városközpontba a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére” – nyilatkozta kérdésünkre Antal Gergő, aki atlétikai edzései közt rendszeresen talált időt arra, hogy önkénteskedjen.

Mikor emlékezetes momentumaikról kérdeztük őket, a számos együtt töltött pillanat, beszélgetés, és az idősek elégtételt jelentő hálás mosolya mellett az önkéntesek egy szomorúbb momentumot is felidéztek. Mindössze 3 hónapos ottlétük alatt ugyanis megélték azt, hogy az otthonban lakó egyik idős hölgy, aki nagyon a szívükhöz nőtt, eltávozott az élők sorából.

Mivel sokat foglalkoztak vele, az önkéntesek személyes veszteségüknek érezték, és részt is vettek a temetésén. „Szöllösi nénit nagyon sokszor vittem ki sétálni és beszélgettünk a parkban. Mindig úgy köszönt el, hogy sok szerencsét az élethez. Utolsó nap is így köszönt el tőlem és többet már nem találkoztunk” – mesélte Antal Gergő.

Bizony az elengedő szeretet is része a karitász-alkalmazottak szolgálatának, az önkéntesek azonban ritkábban maradnak elég hosszú ideig ahhoz, hogy ilyesmit megtapasztaljanak.

Az idősgondozás mellett az önkéntesek más területeken is kipróbálhatták magukat. Részt vettek a karitász egyéb szolgáltatásainak népszerűsítésében, szórólapokat készítettek és osztottak a városban, szocializálódtak más önkéntesekkel és csapatban is dolgoztak. „Eleinte nagyon féltem attól, hogy ez emberek visszautasítóbbak lesznek, de pozitív csalódás ért. Én nagyon élveztem és szívesen vállalok ilyen munkás máskor is” – jegyezte meg Kiss Bernadett.

„Mindenkinek ajánlom az önkénteskedést, mert egy nagyon jó, élménnyel teli időtöltés. Szerintem az ember magának is jót tesz azzal, ha önkénteskedik. Sokat fejlődik tőle lelkileg” – tette hozzá a fiatal önkéntes. A diákok annyira megkedvelték ezt a fajta munkát, hogy megfogadták: – ha ritkábban is – de iskolaidőben is el fognak látogatni az idősotthonba.

Szombati-Gille Tamás / varad.org

 

 

MEGOSZTÁS