Szervezői szemmel

Kiértékelték az OKIT-ot

0
1368

A Szatmárnémetiben rendezett Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (OKIT) után több mint egy hónappal a katolikus egyházmegyék ifjúsági referensei, a delegált ifjúsági lelkészek a meghívott önkéntesekkel közösen mérték a rendezvény sikerességét.

Szeptember 3. és 5. között csoportokban beszélgettek olyan aspektusok mentén, mint az önkéntesek, csoportvezetők, katekéták felkészültsége, a kommunikáció, az alternatív programok, a katekézisek sikeressége, a szállás vagy ételek minősége.

Az erdődhegyi megbeszéléseken elhangzottak, illetve az internetes felmérés alapján összességében elmondható, hogy sikeres OKIT-ot tudhatott magáénak a szatmári szervezőgárda, és szintén örömteli, hogy számos olyan tapasztalatra sikerült szert tenni, ami segítheti a jövőbeni szervezők munkáját.

Így például a 2021-es Országos Katolikus Ifjúsági Találkozón még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az önkéntesek előképzésére, különös tekintettel a csoportbeszélgetéseket vezető személyek esetében, jobban odafigyelnének a fiatalok alkotta kórusok szolgálatának szentmiséken való igénybevételére, a szintén fiatalok alkotta zenekarok megjelenítésére… De szintén összhang volt annak tekintetében, hogy a nyelvi megoszlás vonatkozásában még nagyobb egyensúlyra törekednének.

A kiértékelővel a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági irodája átadja a stafétát. A következő „referenstalálkozót” március 11. és 13. között Bukarestben rendezik, a következő OKIT pedig a Fogaras-Gyulafehérvári Görögkatolikus Egyházmegye szervezésében valósul meg.

Kép és szöveg: Józsa János
Még több fotót itt találnak.

MEGOSZTÁS