Szatmárnémetiben is várja az érdeklődőket az Alzheimer Café

0
788
Illusztráció (Fotó: Jeff Sheldon/Unsplash)

Szeptember 17-én Szatmárnémetiben is megszervezik az Európa-szerte népszerű rendezvényt, amelynek célja támogatást nyújtani a demenciában szenvedő idősek családtagjai számára.

Az első Alzheimer Cafét 1997-ben szervezték meg Hollandiában azzal a céllal, hogy a demenciával élő személyek és családtagjaik, valamint gondozóik számára keretet biztosítson a rendszeres találkozásra, ahol szakember jelenlétében tájékozódhatnak a betegségről, kötetlen beszélgetésen vehetnek részt. Az évek során egyre több európai országban tartanak rendszeresen Alzheimer Cafét. Magyarországon például 2014-ben szerveztek először ilyen jellegű eseményt, jelenleg pedig már 50 helyszínen találkoznak az időskori demencia iránt érdeklődők.

Szatmárnémetiben a Soproni Idősek Európai Háza Alapítvány kezdeményezésére a szatmári egyházmegyei Caritas szervezésében indul Alzheimer Café, és amennyiben lesz rá lakossági igény, rendszeresen megszervezik majd. A Caritas egyik fő tevékenységi területe az idősgondozás, az ellátott nyugdíjasok között pedig több Alzheimer-kórban szenvedő is lévén, a szervezet örömmel fogadta a soproni alapítvány megkeresését.

A szeptember 17-i Alzheimer Cafén az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a demenciáról, de lehetőség lesz a kérdezésre, a kötetlen beszélgetésre, továbbá a témával kapcsolatos írásos anyagok is rendelkezésre állnak majd. Előadók: Dr. Sütő Teréz idősügyi szakértő, az Idősek Európai Háza Alapítvány elnöke, Sipőcz Katalin diplomás ápoló, ápolási igazgató, valamint Amberger Erzsébet nyugdíjas tiszti főorvos, a Soproni Gyalogló Idősklub vezetője. A soproni Kéknefelejcs dalkör produkciója teszi színesebbé az eseményt.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt az első Alzheimer Caféra szeptember 17-én, hétfőn 15 órai kezdettel a Caritas szatmárnémeti, Lükő Béla utca 15. szám alatti központi székhelyének rendezvénytermébe.

Palincas Erika