Szabadság, törvények, kérdések

0
1436
Hallgatóság (Fotó: Vakarcs Loránd/KMN PRESS)

A vallásszabadság margóján a szabadság kérdését vetették fel és tárgyalták közösen négy felekezet képviselői a Kolozsvári Magyar Napok egyik, a Farkas utcában felállított Szabad Pont sátrában. A cím szerint négy szólamban: unitárius, református, lutheránus és katolikus hangon beszéltek az emberi szabadságról, annak korlátairól, feltételeiről, és nem utolsó sorban arról, az intézményes egyház hogyan biztosít teret (vagy korlátot?) a szabadságnak. Rácz Norbert unitárius lelkész vezette a beszélgetést, részt vettek benne Kerékgyártó Imola evangélikus lelkész, valamint két egyetemi lelkész, Dávid István református és Takó István katolikus lelkipásztor.

Vallásszabadság? (Fotó: Vakarcs Loránd/KMN PRESS)

A főbb kérdések felvetése és a személyes, teológiaibb reflexiók után a hallgatóság maga is aktív résztvevővé vált, érdekesebbnél érdekesebb meglátások hangzottak el, jól érződött, hogy a sátorba érkezettek maguk is gyakorolják a vallásukat, azon belül a felelősséggel társított szabadságukat. Elhangzott, hogy a meghatározó kritérium ennek érett megéléséhez, ha nem csak valamitől akarunk szabadulni, hanem valamire felszabadulni valakikért. A résztvevők egyike fogalmazta meg, hogy előbbi a függetlenedés vágyából származik, de a függetlenség még nem szabadság, ez utóbbi ugyanis a függés, kapcsolódás, leválás után következő, reflektált állapot, ami már nem önmagáért vagy pusztán az önmagában levés kedvéért akar elszakadni, különbözni másoktól. A szabadság magában rejti a kapcsolódásra való szabadságot, a szabadon elköteleződést is. Még ingoványosabb talajra vezethetett volna az egyházon belül megélt szabadság kérdése, de a moderátor jól szűrte a nem ide tartozó felvetéseket, és így megfogalmazódhatott, hogy valójában a(z intézményi) keret, amennyiben az okosan véd az elhamarkodott ítéletektől, a zsigerből és indulatból hozott döntésektől, a szabadság megélését szolgálhatja és az egyén kiteljesedését. Hiszen az emberi együttélés szükségszerűen szabályozott, és amíg ez a társadalom tagjait segíti, addig a szabadságot valójában nem korlátozza.

(Fotó: Vakarcs Loránd/KMN Press)

A törvények és szabályok szóba kerültek a Tranzit házban vetített Nussbaum 95736 című filmet követő beszélgetésen. Tibori Szabó Zoltán vetette fel, hogy az efféle holokausztfilmek azért fontosak és időszerűek még mindig, mert az emberek ma is ki vannak téve annak, hogy észrevétlenül beszippantja őket egy hatalmi ideológia, amely olyan ördögi okossággal, észrevétlen fogalmaz és hirdet szabályt a legembertelenebb eljárásra is, mint ahogyan azt a náci hatalom tette. Lépésről lépésre hálóz be, és úgy esik az ártatlan tömegember is áldozatul az ideológiának és válik akaratlanul is cinkossá, hogy valójában fogalma sincs, mikor is zökkent ki a világ a normális kerékvágásból. A Csibi László által 2017-ben készített és rendezett film már több díjat nyert, méltán, mert egyrészt a filmezése, a vizuális világa újszerű, másrészt mert akinek a történetét elmeséli, Nussbaum László rendkívüli személyiség. A nyolcvanas éveit taposó férfi tizenévesként megjárta a lágereket, és szűk családjából egyedüliként élte túl. A film nem siránkozás, nem könnyes emlékezés és nem is ujjal mutogatás vagy a bűnösök bosszúszomjas keresése. „Pusztán” vallomás a tényekről és a tények következményeiről, valamint figyelmezetetés: mindez veled, velem is megtörténhet, amennyiben valamilyen szempontból eltérsz a többségtől, az átlagtól, az éppen divatostól. Erdélyi magyarként éppen az 1918-at ünneplő Romániában (és nem csak!) ez – bármennyire is hárítjuk, hessegetjük a gondolatot, hogy bármi hasonló velünk megtörténhet – aktuális.

Plakátrészlet (Fotó: Filmtett.ro)

A filmvetítést követő beszélgetésen Nussbaum László a filmben hallott tárgyilagos, még viccelődésre is képes hangján olyan további életjelenetekkel szembesülhettünk, amelyek legalább annyira döbbenetesek, mint a Meryl Streep főszereplésével készült Sophie választásában látott. Ott egy anyát kényszerítenek arra a nácik, hogy a halálvonatra felszállva két gyermeke között válasszon. A tanúságot tevő emlékező Auschwitzban a saját öccsét menthette volna (esetleg) ki a gázkamra előszobájából, ha egy másik gyereket küld be helyette. Tizenöt éves kora óta él együtt azzal a kérdéssel: mi lett volna, ha annak idején meg bírja ezt tenni? Sikerült volna a mentés? Élhetne a testvére? És vajon hogyan tudna a saját döntése súlyával együtt élni? De hogyan tud továbbélni így? Tépelődik az áldozat, az akkori kamasz, miközben az egykori gyilkosok, kollaboránsok, a mindenkori megalkuvók nyugodtan mentik fel magukat, hogy nem tehettek másként.

A fanatizmusba torkolló ideológia mindenkor pusztító, ellenszere a tudatos, reflektált életmód, hitrendszer és a felelős szabadság. Talán nem nyári, uborkaszezonra való tanulság, de a Kolozsvári Magyar Napokon a vidámság mellett az emberebb emberré formáló megrendüléseknek is helyük van.

MEGOSZTÁS