Szent István királyra emlékeztek a nyárádmenti hívek

0
2898
(Fotók: Bartus Mihály)

Isten kegyelméből már kilencedik alkalommal vehettek részt a nyárádmenti hívek ünnepi szentmisén államalapító királyunk tiszteletére augusztus 20-án a székelyhodosi letérőnél lévő tógátnál, a millenniumi kereszt tövében.

A természetben tartandó szentmisét minden évben Rózsa Gáspár deményházi plébános szervezi, és neki köszönhetően a millenniumi keresztnél is hálát adhatunk a mindenható Isten jóságáért és kegyelméért, és kérhetjük Szent István királyunk közbenjárását magyarságunkért.

Idén az ünnepi szentmisét Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes celebrálta a környékbeli papsággal együtt. Szentbeszédében kiemelte, hogy Szent István király az, aki az igazság útján vezet bennünket, és ő az, aki megtanított bennünket, hogy levessük a régi embert és kősziklára építsünk országot és életet.

Az ünnepi szentmise után a jelenlévők elénekelték nemzeti imánkat és a deményházi kultúrotthonban szeretetlakomát tartottak.

Kiss Richárd-Mihály