Templombúcsút ünnepeltek Margittán

0
1108

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom búcsúját ünnepelte a margittai egyházközség augusztus 19-én. A délben bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Karácson Tibor, az erdélyi Mária Rádió igazgatója volt.

Mivel a búcsús templom kicsinek bizonyult a sok ünneplő hívő befogadására, az ünnepi szentmisét idén is az Árpád-házi Szent Margit-templomban mutatták be. A hívek már 11 óra után gyülekeztek, imádkozva hangolódtak az ünnepi szertartásra, hálát adtak Máriának. A családos közösség tagjai olvasták az olvasmányokat, a Szabó Péter kántor által vezetett kórus egyházzenei szolgálata pedig ünnepélyesebbé tette a szentmisét.

Homíliájában Karácson Tibor a Mária iránti tiszteletről beszélt, kiemelte, hogy mennyire másképpen tisztelik a keleti kultúrákban az édesanyákat. Jézus, az ő édesanyja halálakor, annak testét a mennybe vitte. Mária a szentségi házasságnak is a mintája, útmutatót nyújt mindenki számára.

A szentmise végén a papság a hívekkel együtt körmenetben vonult a Nagyboldogasszony-templomhoz, Mária-énekeket énekelve, ezzel is kifejezve a Szűzanya iránti tiszteletüket.

Lázár Tamás/Hírek.Várad.org