A lélek orvossága

Évközi 20. vasárnap

0
720
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM:
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ is életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” 
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. (Jn 6,51-58)

 

Kisiskolásokkal hittanozunk. A harmadik osztály elsőáldozásra készül, de velük együtt tanulnak a kisebbek is. Komolyan hallgatják az utolsó vacsora történetét, és nem támad bennük kérdés azzal kapcsolatban, hogy a kenyér Jézus testévé, a bor pedig vérévé tud átváltozni. Ám egy kisfiú mégis belekérdez.

– Pap bácsi, a szentmisében meg kell vásárolni Jézus testét? – Ámulva hallgatom a kérdést, és én is visszakérdezek.

– Miből gondolod, hogy meg kellene vásárolni?

– Ha nem kell megvásárolni, akkor miért perselyeznek?

Nehezen bírom ki kacagás nélkül, de komoly kérdésre illik komolyan válaszolni. Elmagyarázom tehát, hogy valamikor, az ősegyházban kenyeret, bort és más élelmet is vittek a szentmisékre, hogy így segítsék a szegényeket. Később nem élelmet vittek, hanem pénzt gyűjtöttek. Innen a perselyezés. Többször eszembe jutott a gyermek kérdése, és arra ösztönzött, hogy elgondolkodjam azon, milyen tulajdonképpen a kapcsolatunk Jézussal, az élet kenyerével. Az eucharisztikus beszédből tudjuk, hogy ha szeretettel nyitjuk meg előtte szívünket, örömmel telik fel az életünk. „Nem éhezünk, nem szomjazunk többé.” „Aki e kenyérből eszik, örökké él.” Hát nem erre vágyunk? Nem ezért ürítjük-e ki, vásároljuk fel a gyógyszertárakat? Nem ezért megyünk-e el a világ másik végére is dolgozni? Csakhogy a földi kenyér, a kenyérgond és mindaz, amit e fogalom tartalmaz, árnyékot borít Jézusra, az élet igazi kenyerére. Azért mégis jó, ha tudjuk a következőket:

Jézus kenyere teljesen ingyenes ajándék. Nem lehet kiérdemelni, megnyerni, megvásárolni. A végtelen szeretet kínálja fel nekünk önmagát. Szeretne felemelni az emberségnek arra a szintjére, ahol arcunkon újból felragyog az istenarcúság. Az egyház minden szentmisében felszólít, hogy „emeljük fel szívünket.” Mi lelkesen válaszoljuk: „Fölemeltük az Úrhoz!” Valóban így van? Igaz ez? Úgy gondolom, hogy van még emelnivalónk.

A lélek orvossága. Nem mágikus erőket megmozgató hatalom, mellyel testi betegségeimet gyógyíthatom. Nem arra hivatott, hogy anyagi gondjaimat rendezze, hiányosságaimat pótolja. A szeretet olyan érintéséről van szó, mely erőt ad a léleknek a küzdelemre. Erőt ahhoz, hogy az ember ember maradhasson a legembertelenebb körülmények között is. Milyen nagy szükség lenne erre ebben az önzést természetesnek tartó világban. Vianney Szent János így vall önmagáról: „A jó Isten megadta nekem a nagy kegyelmet, hogy semmit sem kaptam, amire támaszkodhatnék: sem tehetséget, sem bölcsességet, sem tudást, sem erőt, sem erényt. Ha megkísért a kétségbeesés, egyetlen menedékem van: a tabernákulum elé vetem magam, mint kiskutya a gazdája lábához.” Ha többször megtennők mi is, sokkal nagyobb tapasztalatunk lenne a szeretet gyógyító erejéről.

Az áldozat kenyere. Jézus, mint az élet kenyere, örök, engesztelő áldozat Istennél értem, a bűnös emberért. Egyúttal meghívás arra, hogy megnyitva szívemet előtte, tenni tudjak valamit önző önmagamon túl az elismerés és jutalom elvárása nélkül. Kalkuttai Szent Teréz anya a reggeli szentmisére, szentségimádásra „kötelezte” nővértársait, mert tudta, hogy ha az oltáriszentségben, a kenyér és bor színe alatt felismerték Jézust, könnyebb lesz nekik felismerni az emberekben is. A bölcsesség kenyeret és bort kínál fel, olvassuk a Bibliában. Vagyis osztja önmagát számolgatás nélkül. Nem árt elgondolkodni azon, hogy találkozásaim Jézussal a szentáldozásban milyen hatással vannak rám. Minden szentáldozás után egy picivel jobbnak kellene lennem.

Hiszem és vallom, amit Thomas Merton önéletrajzában így ír le: „Krisztus tiszta és örök áldozata tartja össze a világot és tartja vissza attól, hogy belezuhanjon az örök pusztulás mélységébe. Állítom, hogy erő árad ebből a szentségből, a világosság és igazság ereje, azoknak a szívébe is, akik sohasem hallottak róla, s képtelenségnek tartják a hitet.”

László Áron

Megjelent a Vasárnap augusztus 19-i számában. 

MEGOSZTÁS