Iskolatáska-gyűjtési akciót szervez a Caritas

0
1310

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által működtetett öt gyermekintézményben a tavalyi évben több mint 500 hátrányos helyzetű iskolás vett részt oktató-nevelő tevékenységeken.
A szatmári Caritas szociális gyermekintézményeiben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a szerény anyagi körülmények között élő gyermekek megkapják azt a pluszsegítséget, támogatást, amelyre szükségük van ahhoz, hogy iskolába járjanak. Képességeik fejlesztése által ezek a gyermekek lépést tudnak tartani osztálytársaikkal a tanulás terén, az iskolai sikerélmény pedig fontos tényezője az iskolapadban való megmaradásnak. A megfelelő nevelés és a tanulás által reális esélyt kapnak arra, hogy a társadalom hasznos és értékes tagjaivá váljanak.
Iskolatáska-gyűjtési akciója keretében a Caritas arra kéri a lakosokat, hogy amikor lecserélik gyermekeik, unokáik használt, de még jó állapotban lévő iskolatáskáit, gondoljanak azokra a gyerekekre, akiknek nincs lehetőségük új iskolatáskával kezdeni a tanévet. Ne dobják el a még használható iskolatáskákat, hanem adományozzák a Caritas gyermekintézményeibe járó hátrányos helyzetű iskolásoknak.

Az adományozásra szánt iskolatáskákat a Caritas szatmárnémeti, Delavrancea utca 9. szám alatti Szociális és Szakmai Integrációs Forrásközpontjában adhatják le a segítő szándékú lakosok, augusztus 8. és 24. között, hétfőtől péntekig 12 és 16 óra között.

Palincas Erika

MEGOSZTÁS