Az OKIT első fecskéi: az önkéntesek

0
1367

Szentmisével vette kezdetét az ország minden területéről érkezett, az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó önkénteseinek képzése. A július 25-e és 29-e között megrendezendő OKIT-ra ezerkétszázötven fiatal regisztrált – ők Románia minden római és görögkatolikus egyházmegyéjéből jönnek Szatmárnémetibe, hogy társaikkal közösen imádkozzanak, énekeljenek, megtapasztalják a közösség boldog élményét.

Az említett önkéntesek hetvenöten – az ő számukat kiegészítik a Máltai Szeretetszolgálat fiataljai, illetve a segítőkész szatmári családok – július 22-én, vasárnap érkeztek meg, és a közös ima, szentmise után volt idejük ismerkedésre is. Hétfőn és kedden megkapják a feladataikat, találkoznak vezetőikkel, és tevékenységüknek megfelelően kapnak kiképzést, hogy szerdára, amikor a résztvevők érkeznek és elkezdődnek a rendezvények, minden rendben, olajozottan működjön. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye és a székváros először ad otthont az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak.

Kép és szöveg: www.intc.ro

MEGOSZTÁS