Állati küldetés. Bibliatábor volt Máréfalván

0
1149

Három napra, július 11–13. között újra hangos lett a máréfalvi Összefogás Házának udvara. Tizenegyedik alkalommal tartottak bibliatábort, amelynek témája a felebaráti szeretet, valamint a hit erényének elmélyítése volt. A tábor az Állati küldetés címet viselte.

Első nap Rebeka történetén keresztül ismerkedtek meg a gyerekek a felebaráti szeretet gyakorlásának mikéntjével. A nap szimbolikus állata a teve volt, amelytől a kitartás erényét sajátíthatták el a különböző ügyességi játékok által.

A második nap a jó pásztor története elevenedett meg, amelyből a gyerekek megtanulhatták, hogy Jézus, mint a jó pásztor mindig tárt karokkal visszavár minden elveszett bárányt, még ha olykor ki is szakadunk a közösségből, keresésünkre indul és kegyelmébe fogad.

A harmadig nap során a résztvevők Dániel prófétával ismerkedhettek meg bábelőadás formájában. A zárónap témája az igaz hitben való kitartás, megmaradás volt. Mindennap egy bibliai állat (teve, bárány, oroszlán) segítségével kerülhettek közelebb a résztvevők a Jóistenhez, történeteik által ismerhették meg küldetésüket.

A délelőtti tematikus előadásokat korcsoportokra osztott foglalkozások követték. A foglalkozásokat ifjúsági énekek, játékos vetélkedők és lelki beszélgetések színesítették. A tábor szentségimádással zárult, amire előzőleg imákkal készültek a kiscsoportok, valamint azt követte az ünnepélyes szentmise, amelyben a résztvevők megköszönték és kérték Isten áldását az elkövetkezendőkre. A tábor jó alkalom volt a lelkiekben való növekedésre.

A közösen töltött három nap Isten közelségében élhettünk, egy kis oázisba vezettek minket az állatok, hiszen töltekeztünk szeretetben, egyetértésben és reméljük jövőbe is vár majd a béke szigete. A táborban 140 gyermek vett részt, óvodásoktól egészen kilencedikes korosztályig, továbbá több tucat szülő, segítő.

Hála és köszönet a fáradságos munkáért, a szeretni akaró, jószándékú segítségért és minden lelki és anyagi áldozatért, amelyek által létrejöhetett. Kérjük a jó Isten kegyelmét az elkövetkezendőkre is. Szívünkben és imáinkban hordozzuk a sok áldozatvállalást!

Olasz Béla

Fotó: Simon Krisztián/Mihálykó Barnabás

MEGOSZTÁS