Árvízkárfelmérés Kovászna megyében

0
237

A június végi és július eleji esőzések nagy károkat okoztak az egész országban, így Háromszéken is, ahol különösen két településen volt súlyos a helyzet: a Kökös községhez tartozó Bácsteleken és a Dobollóhoz tartozó Márkosréten.

Bácstelek határában július 10-én még állt a víz.

Június 30-án a Tatrang-patak Márkosrét közelében átszakította az árvízvédelmi töltés jobb oldalát, és a két településen közel hatvan háztartást, iskolát és kultúrotthont árasztott el a víz. Közel száz személyt kellett kimenekíteni, állatokat kellett védett helyre terelni.

A Gyulafehérvári Caritas munkatársai a napokban terepszemlét tartottak a két településen és tisztító-, fertőtlenítőszereket vittek ki a szerencsétlenül járt embereknek. Megrázó történeteket hallottak a helybeliektől a víz okozta pusztításról, sokuknak mindenük odaveszett, és még hosszú idő telik addig, amíg sikerül valamennyire rendbe tenni az udvarokat, lakhatóvá tenni a házakat.

A Caritas egyházmegyei gyűjtést kezdeményez az árvízkárosultak megsegítése, épületek felújítása érdekében, amelyhez a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye is csatlakozik – a részletekkel hamarosan visszatérünk.

Hubbes Kinga, Molnár József/Caritas-ab.ro

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here