Megáldották a felújított kápolnásfalvi templomot

0
1673

Tamás József püspök június 30-án megáldotta a kívül-belül felújított kápolnásfalvi templomot. A község legelső kápolnája 1710-ben épült – állítólag erről kapta a település a nevét is –, ennek helyébe építették kétszázhúsz évvel ezelőtt a mai templomot. A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére épült istenháza búcsúünnepén köszöntötték az aranymisés püspököt. 

Homíliájában Tamás József a két apostol történetéből kiindulva mutatott rá az egyház szolgálatának és szeretetének fontosságára. A szentmise végén áldást kért a jótevőkre, a munkálatok kivitelezőire, és imádkozott a közösségért, hogy megmaradhassanak Isten szeretetében.

Fotó: Benedek László

 

MEGOSZTÁS