Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél!

Diakónust szentelt Jakubinyi György érsek

0
2766

A gyulafehérvári főegyházmegye szokásaihoz híven, Szent Péter és Szent Pál apostolok emlékünnepét megelőzően, a székesegyház felszentelésének emléknapján, június 28-án Jakubinyi György Miklós érsek ünnepélyes szentmise keretében diakónussá szentelte a gyergyóditrói Fülöp Sándor-Szabolcs akolitust.

Az érsek prédikációjában felidézte az ősegyház szerkezetét, kitérve a diakónusi szolgálat akkori szükségességére, illetve az „asztalszolga” feladatainak kialakulására, majd szólt a diakónus mai teendőiről. Jakubinyi György felidézte, hogyan változott a történelem folyamán a diakonátusra mint szentségi fokozata vonatkozó nézet, majd így zárta homíliáját: „Most, amikor megkezdjük a diakónusszentelést, kérjük a hét szent diakónust, hogy imádkozzanak a jelöltünkért, hogy amikor a szent diakonátus rendjét megkapja, állhatatosan készüljön a jövő évi papszentelésre is.”

Fotóriport: Bőjte Csongor

 

 

 

MEGOSZTÁS