Isten a csendben szólít meg

0
4326

A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek — Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus szolgái legyenek a nemzetek között, hogy a nemzetek áldozata a Szentlélektől megszentelt kedves ajándékká legyen. – mondja a II. vatikáni zsinat. Június és július egyházmegyéinkben szokásosan a papszentelések időszaka. Végzős kispapjainkat kérdeztük hivatásukról, a papságig vezető útjukról, bemutatkozó írásaikat abécérendben tesszük közzé. 

A nevem Kovács József, a Gyergyói-medence nyugati részének magaslatán fekvő Borzonton születtem, 1992. május 21-én. Szüleim és szeretteim örömére, mint a család első gyermeke érkeztem Isten csodálatos világába. Gyakorló hitéletű székely családban nevelkedtem. Van egy fiútestvérem, akit naponta megköszönök a jó Istennek. Testvérként, játszótársként és jó barátként együtt töltöttük a szép gyermekkort. Szüleim áldozatos munkával keresték a mindennapi kenyeret, szép és békés életvitelük példaadó volt, ők szerettették meg velem a templomot és a Szent körüli rajongás érzése általuk gyökerezett  meg bennem. Óvodáskorom óta rendszeresen ministráltam, mindig örömmel siettem testvéremmel, társaimmal a templomba, a szentmisékre, májusi és októberi ájtatosságra, amelyekre minden nap úgy igyekeztünk, mintha haza mentünk volna. Egészséges versenyszellemmel telítve versengtünk, hogy ki vezesse a litániát, ki végezze a rózsafüzért. Most, amikor visszaemlékszem, szinte még a régi Preorátor szagát is érzem.

Elemi iskolába szülőfalumba, a borzonti Gaál Tamás Általános Iskolába jártam, középiskolai tanulmányaimat Gyergyószentmiklóson végeztem, római katolikus teológia osztályban. A jó Isten hívása, a papi hivatás szikrája már gyermekkorom éveiben ott éledezett a szívemben. Kedves szülőfalum csendes környezete, a felhőtlen, szép gyermekkorom talajként szolgált az isteni mag kikelésének. Isten a csendben, az egyszerűségben szólított meg.

Szülőfalumnak nincs helyben lakó plébánosa, Gyergyóalfalu leányegyházközsége vagyunk. Hosszú időn keresztül az volt a gyakorlat, hogy mindig a segédlelkészek jöttek hozzánk Borzontra a szentmiseáldozatot bemutatni, hittanórát tartani, a közösséget építeni. Kisiskolásként és élethivatását kereső fiatalként mindig úgy tekintettem a hozzánk érkező tisztelendő urakra, mint példaképekre. Családom után a tisztelendők lelkes, példamutató élete szította fel bennem az érzést, a vonzódást a papi hivatás iránt. Papi magatartásuk és tevékenységük által Isten kezében eszközök voltak, akik által a jó Isten belopta magát a szívembe. Szívesen emlékszem vissza, hogy elsőáldozó gyermekként, Márton István tisztelendő úr idejében fogalmaztam meg: „ha nagy leszek, pap bácsi szeretnék lenni!”

Kovács József, amint ünnepélyesen aláírja a hitvallást és a hűségesküt

Sorra követték egymást a segédlelkészek. Már kamasz voltam, amikor újmisés segédlelkészként György Mihály-Levente tisztelendő érkezett közösségünkbe. Egyszerűsége, közvetlensége, kisugárzása ismét megmozdította bennem a papi hivatás gondolatát. Nagy hatással volt rám. Kereső „gyermekként” sokat érdeklődtem, kérdéseimre próbáltam választ találni. Őszinte barátság alakult ki köztünk. Két év elteltével továbbhelyezték, Kézdivásárhelyre, a Boldog Özséb-plébániára. Engem továbbra is foglalkoztatott a papság gondolata, időközben én középiskolás lettem Gyergyóban. Vegyes volt az osztály összetétele, talán nem mindenkit az istenkeresés vágya vitt oda, de számomra meghatározó volt az az időszak. A nevelők, tanárok és a papok, akik a tanításban derekasan részt vettek, elősegítették fejlődésemet és haladásomat.

A középiskolai évek alatt gyakran jártam Kézdivásárhelyre, ahol nagyon tevékeny és élő egyházközség fogadott. Levente tisztelendő és Kerekes László plébános felajánlották, hogy szívesen látnak a plébánián, amikor időm és lehetőségem engedi. Közvetlenségüknek, nyitottságuknak köszönhetően vakációim, valamint a szabadidőm nagy részét a Boldog Özséb-plébánián töltöttem. Az ott eltöltött hétvégék és vakációk alkalmas talajt biztosítottak hivatásom felismerésére, tisztázására. A számtalan plébániai program, a táborok, a közös zsolozsmázások, szentmisék, beszélgetések mind segítettek a fejlődésben, hogy az Isten álmodta szép életet, a hivatást, amit számomra ő adott, felismerhessem és kibontakoztathassam. Példás papi életvitelük, jó együttműködésük, közös sikereik, megvalósításaik számomra példaként szolgálnak ma is arra, hogy Isten országáért, az emberek lelki üdvösségéért érdemes papnak lenni. Számos kapcsolat alakult ki, életre szóló barátságok születtek, kedves emberek jó szándékú közeledése mind-mind sarkallt és lelkesített, hogy Isten ajándékát, a papi hivatást elfogadjam.

Családom és barátaim ez idő alatt sejtették, hogy fontolgatom, érlelgetem magamban a papi hivatás gondolatát. Családom, baráti köröm részéről mindvégig támogatást kaptam. A felismert hívó szóra igent mondtam, és a sikeres érettségi után, 2011-ben felvételemet kértem a gyulafehérvári papnevelő intézetbe. Azon az őszön mély vágyakkal, lelkesedéssel léptem át az intézet küszöbét, elkezdhettem azt, amire vágytam. A mindennapok beosztott napirendje, a rendszeres imádság, a tudományban való elmélyedés és a számtalan lelkigyakorlat megtapasztalhatóvá tette számomra a jó Istent. A személyes imádságok, kapcsolatok, a közösségi élet, illetve az igaz baráti beszélgetések által tetten értem szívemben nemegyszer az Istent, világossá vált számomra, hogy mások által szól és üzen a jó Isten, ő személyes valóság az életemben.

Gyorsan tovatűnt az első négy teológiai év, amelyben voltak lelki magasságok és mélységek is. Mindig lelkesített a cél, amivel elindultam: a jó Istent és az ő népét szolgálni. A negyedév befejezése után nagy izgalommal vártam a gyakorlati pasztorális évet. Első féléves kinevezésem Székelyudvarhely-Szombatfalvára szólt. Hasznos volt az itt töltött idő, alkalmam nyílt megismerni egy egyházközséget, betekintést nyerhettem a média világába is az erdélyi Mária Rádió műsorai által. A plébániai hitoktatás örömeit itt tapasztaltam meg, a plébános úrral együttműködve a fiatalokért, hívekért való fáradozásnak az örömeit – a közös ünnepek széppé tétele által. Beteglátogatásokon, ifiórákon, közösen szervezett plébániai programokon is részt vehettem. Sok jóindulatú, segítőkész embert ismerhettem meg ottlétem alatt.

Pasztorális évem második félévét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián töltöttem. Nagy szeretettel fogadtak itt is, egy teljesen más közösség várt rám, mint az előző helyemen. Lelkiségi csoportok színesítették az egyházközség életét. Itt is sokat tanultam, az irodai munkába is betekintést nyerhettem, ezáltal sok emberrel találkoztam, és megismerhettem az ő életüket, istenkeresésüket. A lelkipásztorok nyitottsága, lelkesedése segített hivatásom megélésében, a lelkes hitoktatók, gyerek- és felnőtténekkar, plébániai csoportok, a fiatalok élő közössége mindvégig motivált, hogy érdemes az emberekért áldozatot vállalni, fontos hirdetni minden embernek, hogy az Isten létezik, ő valóban jó Isten, aki gondunkat viseli és velünk van.

A gyakorlati év befejezése után visszatértem a szemináriumba, és 2017. június 28-án, Jakubinyi György érsek négy egyházmegyés társammal együtt a gyulafehérvári egyházmegye szolgálatára diakónussá szentelt.

A teológiai évek alatt mindvégig erősen bennem élt az, hogy nem vagyok egyedül. Számtalanszor tapasztaltam az isteni segítséget: mindennapjaim történéseiben, a vizsgaidőszakok alatt, az emberi kapcsolataimban és minden pasztorális tevékenységemben. Leginkább idős/beteg testvéreim közelében éreztem, valahányszor elvittem hozzájuk a szentségi Úr Jézust, és igyekeztem vigasztalást nyújtani, hogy velem van az, akinek a szolgálatában állok, Jézus Krisztus. Hitem és meggyőződésem kifejeződéseként választottam papi jelmondatomnak az Úr Isten bátorítását, amelyet kivétel nélkül minden prófétájának hasonló szavakkal a tudtára ad: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Iz 43,5a)

A rám köszönő papi élet kihívásaihoz és a mindennapi feladataim teljesítéséhez azzal a tudatossággal és lelkülettel állok, hogy Isten velem van. Minden jó szándékú törekvésemben elkísér, hiszen ő az, aki megígérte: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”

Jó pap szeretnék lenni!

Hálával tartozom a jó Istennek a papi hivatásért, a teológiai évekért, ugyanakkor azoknak az embereknek, akik értem áldozatot hoztak, és mindenkinek, aki a papságra készülésemben segített. Imáimban nem feledkezem meg sosem róluk, ugyanakkor imáimban hordozom mindazokat a lelkeket, akikhez augusztus 1-től küldeni fog a Gondviselő Isten szeretete.

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here