Hétvégén zajlott a Szakrális Maraton

0
905

Harmadik alkalommal szervezte meg idén az Erdélyi Mária Út Egyesület a Szakrális Maratont, amely június 9-én zajlott a keresztény értékek és a testi egészség megőrzése érdekében. A maratonon gyalogszerrel, szaladva vagy biciklizve is részt lehetett venni. A mintegy háromszáz érdeklődő három útvonal közül választhatott. Volt, aki az 54 kilométeres a Szent László király szakaszon haladt, amely Csíksomlyótól a Szent László-emlékhelyig tart; mások a Márton Áron-szakasz húsz kilométeres távja mellett döntöttek, amely Bükkhegyes felé vezet, illetve a Somlyói Miklós-szakasz is rendelkezésre állt, ennek tizennégy kilométeres távján a névadó emlékhelyéig lehetett eljutni. (Fotó: Erdélyi Háló Egyesület)

Ezen kívül a már szokásos mikházai útvonal is bejárható volt, egyrészt a Korond–Parajd–Szováta–Nyárádremete–Mikháza, másrészt a Marosvásárhely–Nyá­rád­szereda–Mikháza irányon.
(Fotó: Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesülete)

MEGOSZTÁS