Fogadalmi körmenetet tartottak Aradon

0
1700

Aradon éppen kétszázötven éve történt, hogy az utolsó pestisjárványtól való megszabaduláskor, 1768-ban a város vezetői megfogadták: a főtéren szobrot állítanak a Szentháromság tiszteletére és az Úrnapja utáni vasárnap minden évben körmenettel adnak hálát a pusztító járványtól történt megszabadulásért. Június harmadikán a 9 órakor kezdődött szentmise végén az Ungureanu Attila által hordozott, felkoszorúzott feszület nyomában az Oltáriszentséget hordozó Blénesi Róbert plébános után énekelve, imádkozva vonult az aradiak tömege, amelyben a város vezetőségét Bognár Levente alpolgármester képviselte. A színház előtt álló Szentháromság-szobrot Huszka György minorita testvér tömjénfüsttel illette, majd azt megkerülve, a közlekedésrendészet által biztosított forgalomkorlátozás közepette visszavonultak a templomba. A lépcsők tetejéről Blénesi Róbert az Oltáriszentséget a négy világtáj felé emelve megáldotta a híveket és a hagyománytisztelő várost.

 

Balta János/Nyugati Jelen

MEGOSZTÁS