Az Istenben való megnyugvás napja

Évközi IX. vasárnap

0
484
Fotó: pixabay.com

A szentírási szakaszok központi gondolata a sabbát, az Úr napja. Eredetileg az Istenben való megnyugvás napja volt. Ezt a napot az Úrnak kellett szentelni, több időt kellett volna eltölteni a Teremtővel. Ezzel szemben az Istenben való megnyugvás, szabadság napjának fogalma annyira elkopott Jézus idejére, hogy a tilalmak az Úr napjának rabszolgáivá tették a választott népet. A tiltások törvényei lassan kezdték felülmúlni az ember-emberiesség fogalmát. Jézus reakciója a farizeusok ellenvetésére – melynek értelmében a tanítványoknak tilos lett volna kalászokat tépdesni, ujjaik között szétmorzsolni – az volt, hogy a sabbátnak kellene az embert szolgálnia, és nem az embert kellene alárendelni a törvény tiltásainak. Aztán bemutatja az Úr, hogy mit jelent az ember elsőbbsége: szombati napon gyógyítja meg a béna kezű embert. Érdekes Beda Venerabilis, angol bencés egyházi író gondolata erről: „jelképesen a sorvadt kezű ember ott áll az emberek előtt anélkül, hogy képes lenne jó cselekedeteket végbevinni. Az Úr irgalma azonban meggyógyítja őt. …a béna ember kezét a jócselekedetekre újra alkalmassá tette”. Ezek szerint az Istenben való megnyugvás napja nem a tétlenség időszaka, hanem a jócselekedeté: Isten és ember iránt. Isten iránt azáltal, hogy neki szánjuk önmagunkat a szentmisében, az áldozathozatalban, dicsőítésben, az ember iránt pedig a jócselekedetekben, hogy jobban odafigyelünk a szükséget szenvedőkre.

Sokszor félreértjük Jézus mondását, mely szerint a szombat van az emberért. A sabbát lényege elsenyved, és az ember annyira központba kerül, hogy kifelejti a vasárnapból Istent, szolgai munkát végez akkor is, ha elhalaszthatná. Azért, hogy Urunk mondását megérthessük, továbbfogalmazhatnánk a farizeusokhoz intézett szavait: nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért, az ember azonban Istenért van. Szívük keménysége elszomorította Jézust – írja az evangélista. Amit a farizeusok szinte szentségtörésnek ítéltek Jézus cselekedetében, azt manapság sokan Istennel szemben követik el. Szívünk keménységének tárgya nemcsak az ember, hanem Isten is.

Az Úr napja már nem az Úrban való megnyugvás ideje. Az Úr napja sokszor még csak a családban való megnyugvást sem szolgálja. A sabbát az emberért van, de kicsoda az ember Isten nélkül? Kicsoda anélkül, aki lelki sorvadtságunkból meggyógyít? Az Emberfia nélkül rabszolgaság a sabbát is. Hiába mondja az Úr, hogy a megnyugvás napja az emberé, ha az ember nem tud megnyugodni, ha Isten legkedvesebb teremtménye nem tud odahajolni egy fáradságos hét után mennyei Atyjához, hogy karjaiból kibontakozva, az újabb hétköznapba Isten áldásával felszabadultan térhessen vissza.

 

Miklós Csaba

MEGOSZTÁS