Holland látogatók nagyváradi rászorulóknál

0
1317

A Caritas Catolica által támogatott szegényeket és betegeket látogatott meg az elmúlt hét folyamán egy tizenöt fős szponzorcsoport a hollandiai Uden városából. A főként nyugdíjasokból álló, jó kedélyű társaság a Caritas által fenntartott vagy támogatott idősotthonokban, otthoni beteggondozói központokban, szegénykonyhákon és árvaházakban járt. Ugyanakkor a program részeként a nagyváradi püspöki palotában találkozón vettek részt Böcskei László megyés püspökkel, aki köszönetet mondott nekik sokéves, önzetlen munkájukért, és beszámolt az egyházmegye jövőbeli terveiről. Pénteken Horváth Béla polgármester vezetésével látogatást tettek a Szalacs községbéli roma családoknál, ahová csokoládét és egyéb adományokat vittek.

Az udeniek a nagyváradi Caritas Catolica kiemelt szponzorai, csapatjuk azonban nem különösebben jómódú emberekből áll, hanem egyszerű holland nyugdíjasokból, akik úgy döntöttek, hogy szabadidejüket karitatív tevékenységre fordítják. Ezért egész év folyamán ruhákat, élelmiszereket, egészségügyi eszközöket, bútorokat és egyéb adományokat gyűjtenek Hollandiában, amelyekkel rendszeresen támogatják a Nagyváradi Caritas Catolica ellátottait.

A szervezet képviselői évről évre meglátogatják a Caritast, ezúttal azonban egy nagyobb csoporttal érkeztek, hogy az adományok összegyűjtésén, szortírozásán, csomagolásán, és szállításán munkálkodó önkéntesek is személyesen találkozhassanak a Caritas Catolica ellátottaival, azokkal a rászorulókkal, akikért tulajdonképpen az egészet csinálják. A csoportot a Caritas Schijndel képviseletében Ad van den Brand, illetve az udeni Caritas képviseletében Wilhelmien Donkers vezette.

„Úgy gondolom, hogy jólléti társadalmakban élő embereknek segíteniük kell a kevésbé szerencséseket. Én magam keresztény vagyok. Nem érzem úgy, hogy ettől több vagy kevesebb lennék másoknál. De tény, hogy a hitünk összeköt bennünket, és örülök neki, hogy Nagyváradon működik ez a Caritas-szervezet, amelyet megismertünk, amelyben megbízunk. Hiszek benne, hogy együtt képesek vagyunk jobb hellyé tenni, ha nem is a világot, de legalább a környezetünket. Ezért szeretnék köszönetet mondani a hazai támogatóknak és a váradiaknak is, amiért partnereink ebben a küldetésben – nyilatkozta Wilhelmien Donkers, a Stichting Caritas St. Petrus Uden szervezet vezetője.

Szombati-Gille Tamás

MEGOSZTÁS