Isten kezdeményezése

Húsvét 6. vasárnapja

0
508
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM:
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! (Jn 15,9-17)

Archibald Macleish amerikai Pulitzer-díjas költő mondja: „Korunk válsága, ahogyan lassan és fájdalmasan kezdjük felfogni: nem a kezek válsága, hanem a szíveké.” Jól ráérzett a lényegre, amikor kimondta, hogy nem a hatalommal, a pénzzel, a politikával van gond, hanem az ember szívével. Igen! Baj van a szívünkkel! Kezdetben Teremtőjének, az Úristennek ritmusára vert, újabban azonban mintha függetleníteni, önállósítani akarná magát. Hiszen nagy hatással van rá korunk mindenféle kísértése. A médiáé, a világ zajáé, aki azt mondja, hogy a „rendes emberek” mindig utolsók. És persze, hogy kevés keresztény érti meg, vagy rosszul értelmezi ebben a zűrzavarban az ember azt, amit János apostol ír a mai evangéliumában: „Azért szeretjük az Istent, mert Isten előbb szeretett minket, éspedig annyira, hogy fiát adta értünk.” Igen, Istentől ajándék a szeretet, de szüksége van arra, hogy valakinek szüksége legyen rá. Hiszen, ahogyan Szent Ágoston írja: a „szeretet gyakorlása nélkül kereszténynek lenni olyan, mint ha valaki orvos, de nem gyógyít, őr, de nem ügyel semmire. Kereszténynek hisszük magunkat, holott mégsem vagyunk azok. Mit ér a megnevezés, ha nem valósítunk meg belőle semmit?!” Igen, mit ér az én szeretetem, ha nem valósul meg semmi belőle? Mit ér az én szívem, ha nem ver már az élő Isten felé? Nem ver együtt azzal az élő Istenével, aki fiát adta értünk? Hiszen Isten megengedte nekünk, hogy: egy út vezessen az életbe, a szeretet, egy út vezessen a sikerhez, a szeretet. Az éltnek a legnagyobb katasztrófája akkor áll be, ha visszautasítjuk a szeretetet, ha már nem tudunk szeretni.

Leo Buscaglia, a híres íróról mondják, hogy egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy olyan versenynek, amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát kereste. A győztes egy négyéves kisfiú volt, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mivel foglalatoskodott ott valójában, a gyermek ezt felelte: „Semmit, csak segítettem neki sírni.” Igen, ennek a kisgyereknek szíve együtt vert az özvegy idős férfiéval, és meg is lett a gyümölcse. Természetesen nem könnyű, sőt nagyon nehéz a szeretetet krisztusi módon megélni a szürke hétköznapjainkban, és azt hiszem, hogy sohasem fogjuk ebben Krisztust utolérni, de szeretetünkből láthatóvá kell tennünk annyit, amennyit csak tudunk, hisz mi is sóvárgunk utána, mint minden ember.

Gál Hunor

Megjelent a Vasárnap május 6-i számában.

MEGOSZTÁS