Jakab Antal püspök huszonöt éve adta vissza lelkét Teremtőjének

0
1666

„Főtisztelendő dr. Jakab Antal volt gyulafehérvári megyéspüspök 84 éves korában, papságának 59., püspökségének 21. évében, a betegek szentségével ellátva, még halála napján is a szent útravalóban részesülve, 1993. május 5-én az Úrban csendesen megpihent. […] Legyen része Jézus ígérete: »Boldog vagy, mert hittél.«” Ezekkel a szavakkal adta a világ tudtára a gyulafehérvári érsekség, a székeskáptalan és a rokonság huszonöt évvel ezelőtt a fájdalmas hírt, azt, hogy a Szent István király alapította erdélyi egyházmegye nyolcvanadik, nyugalmazott püspöke visszaadta lelkét Teremtőjének.

Az idős, gyengélkedő püspök a szobájában egy székre fellépve megszédült, leesett és combnyaktörést szenvedett. Egy ideig eszméletlenül feküdt a földön, majd nagy erőfeszítések árán odakúszott a telefonhoz, hogy segítséget kérjen. Kádár Dezső és Cordea doktor a műtét alatt és azután is mindent megtettek a felépüléséért, Jakab Antal pedig végtelenül türelmes beteg volt. Legnagyobb megpróbáltatásának nem a fizikai fájdalmat, hanem a tehetetlenséget érezte. Erős akaratával ebből az állapotából is gyógyulni szeretett volna: két mankóval félóra-órányit is állt szobájában a krémszínű kályha mellett és olvasott, hogy megerősödjék, és újra járni tudjon. Járni azonban többé már nem tudott: kezdetben járókerettel tette meg lépéseit, majd kerekesszékbe kényszerült, 1993 áprilisában pedig, minden jó szándékú, áldozatkész igyekezet és segíteni akarás ellenére, végleg ágynak esett. Súlyos betegsége elviselésében is nagy türelemmel, példamutatóan viselkedett. Szenvedéseiért is hálát adott Istennek. „Hálás szívvel hálát adok” – ezt többször megismételte. A püspökség akkori irodaigazgatója, Csíki Dénes a Megalkuvás nélkül című könyvben így emlékezik vissza azokra a napokra:

– A halála előtti két hétben sokat szenvedett és gyakran volt öntudatlan állapotban. Ilyenkor az ágyban befelé, a fal felé fordulva gyakran ismételte azt, hogy „Édesapám, édesanyám”. Beszélgetett a szüleivel és a nagyszüleivel. Osztorosban jártak, fát hoztak, szénát vittek, állatokkal dolgoztak. Megálltam az ágya mellett és köszöntem – akkor latinul szoktunk köszönni –, Laudetur Jesus Christus! Felkapta a fejét, rám nézett, és nagyon határozott hangon válaszolta: In aeternum Amen! Kérdeztem, hogy beteg? Fáj valamije? Nem fáj semmije, mondta, csak gyenge és nem tud felkelni. Akkor újra visszafordult a fal felé, és ismét Kilyénfalva határában volt, gyermekkori emlékei között. Pongrácia és Lénárda ferences nővérek voltak a betegápolói, ők állandóan mellette voltak és imádkozták a rózsafüzért. Amikor a püspök úr szenvedései enyhültek, ő is bekapcsolódott az imába. Naponta áldozott. Nagy fájdalmai idején sem jajgatott, csak akkor szisszent fel, amikor az ólommérgezéstől megfeketedett lábszárához értek: a bőr a legkisebb érintésre is felszakadt. Naponta felmentem hozzá. Egyik reggel Máté Pál gépkocsivezető, aki ugyancsak sokat volt vele azokban a hetekben, szaladt kétségbeesve, hogy jöjjenek, mert a püspök úr meghalt! Valóban nem mutatott semmi életjelet. Szirmai Béla volt szászrégeni, későbbi tűri plébános hozta az Oltáriszentséget, hogy feladja a szentkenetet és megáldoztassa. Szertartás közben a püspök úr egyszer csak magához tért, s megszólalt: „Ki halt meg? Milyen komédia folyik itt? Maguk csak gondolják, én nem haltam meg!” Utána még néhány napig szellemileg friss volt.

1993. május 5-én, halála napján reggel 9 órakor már ott voltunk vele. Imádkoztunk. Szívtájéki fájdalmai lehettek, mert halkan sóhajtozott, a fejét hol jobbra, hol balra fordította, de nem panaszkodott, a visszafojtott, még a halálában is magán uralkodó embernek a sóhajai voltak azok. Mielőtt lementünk ebédelni, mondtam neki, hogy püspök úr, most lemegyünk ebédelni, de utána visszajövünk. Halkan súgta, hogy jó. Délután három órakor Pongrácia nővér szólt, hogy menjünk gyorsan, mert a püspök úr rosszul van. Bálint Lajos érsek úr volt ott, Fehér Mátyás, a titkár, Szirmai Béla, Pongrácia nővér és Lénárda nővér. A homloka közepétől fölfelé viaszsárga volt, és lehetett látni, ahogy az a sárga szín fokozatosan jön lefelé. Fogtam a kezét. Imádkoztunk, hangosan mondottuk a rózsafüzért, és amikor láttam, hogy az a sárga szín jön lefelé, mondtam neki, hogy püspök úr, itt vagyunk, és együtt imádkozunk. Intett a fejével, hogy tudja és hallja. Ez öt perccel lehetett a halála előtt…

Jakab Antalt Gyulafehérváron, 1993. május 10-én több ezren kísérték utolsó útjára. A búcsúztató szentmisén Jakubinyi György akkori segédpüspök így emlékezett rá: „Hűsége, hite, életáldozata út, igazság és élet mindannyiunk előtt.” A temetés napján a Román Televízió magyar nyelvű adásában Jakab Gábor, a Keresztény Szó főszerkesztője úgy jellemezte az elhunyt püspököt, mint aki „a legendás hírű Márton Áron püspök nyomában hordozta vállán az egyházmegye irányításának nem könnyű terhét”. Nehéz teher volt, ezt hirdette a gyászjelentő is, „mert állandó küzdelemmel járt, hogy megvédje a következetes elnyomással szemben az egyház jogait.” Jakab Antal püspök halálának hírét az anyaországi sajtó is megosztotta olvasóival: többek között az Új Ember 1993. május 16-i száma is elbúcsúzott Gyulafehérvár néhai főpásztorától, a székesfehérvári egyházmegye lapja pedig ugyancsak a fájdalomban osztozva idézte fel Jakab Antal Székesfehérváron tett látogatásait.

Jakab Antal püspök halálának huszonötödik évfordulójáról Kilyénfalván tegnap, 2018. május 4-én emlékeztek meg. A délelőtt 11 órakor kezdődő, Fejér Lajos kilyénfalvi és Csedő István nyugalmazott tekerőpataki plébános által, az egyházközség kórusának közreműködésével bemutatott szentmisét a templomkertben Jakab Antal mellszobrának ünnepélyes megkoszorúzása követte. A megemlékezők ezután a kultúrotthonba vonultak, ahol a Kolumbán Csilla tekerőpataki hitoktató által szervezett, idén immár 11. alkalommal megrendezett, a Gyergyói-medence diákcsoportjainak közreműködésével bemutatott, „Hálás szívvel hálát adok” jelmondatú Jakab Antal-emlékműsort tekinthették meg. A hagyományoknak megfelelően ma, 2018. május 5-én, szombaton este 18 órakor Búzásbesenyőben is Jakab Antal püspökért, az egyházközség alapítójáért végzi a szentmisét ifj. Czikó László plébános. Május 10-én Tekerőpatakon Jakab püspökért ajánlja fel a szentmisét Antal József plébános, Kolumbán Csilla kezdeményezésére. Bizonyára ezen kívül számos más helyszínen is megemlékeznek Jakab Antalról ezekben a napokban.

Névadója halálának huszonötödik, valamint tizenhárom évnyi börtönrabságból való szabadulásának jövő évi, ötvenötödik évfordulójához kapcsolódóan a Jakab Antal Keresztény Kör az elkövetkező egy esztendőben hiánypótló kezdeményezést valósít meg: megteremti az első, Jakab Antal életét és munkásságát bemutató, 52 perces dokumentumfilm elkészítésének feltételeit és megszervezi a megvalósítását.

„Hűsége, hite, életáldozata út, igazság és élet mindannyiunk előtt.” Ma nagyon sokan megállunk egy pillanatra, Jakab Antalra gondolunk, lelki üdvéért imádkozunk – és hálás szívvel hálát adunk érte.

 Varga Gabriella

MEGOSZTÁS