Isten örömében élni

Húsvét 3. vasárnapja

0
504
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM :
Abban az időben: Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.” (Lk 24,35-48)

Reinhold Schneider író ráérzett arra a nagy igazságra, amikor azt mondja: „meggyőződésem, hogy minden örömben végződik!”, hogy Isten Jézus feltámadásával megmutatta nekünk: a hit a legnagyobb mélypontról is képes felemelkedni. Felemelkedni, bármennyire is összetörtek bennünket. Ezt a felemelkedő örömet azonban a ma emberének a hétköznapi életben nem olyan könnyű megélni. Húsvét után vagyunk, és mintha megfogyatkozna bennünk az öröm. Erre utal Louis Evely, egy belga katolikus pap Az öröm útja című művében is, amikor azt írja: „Úgy szokott lenni, hogy vallásos életünk húsvéttól kezdve szünetelni kezd. Elkezdi a húsvéti szünetet. Krisztus föltámadt! Ő boldog, Ő már biztonságban van. Befutott. Visszavonult a mennyországba. Jól végzett munkája után kiérdemelte a pihenést, nyugdíjba ment… Miután Jézus számára a szenvedés órája elmúlt, nem tudunk vele mit kezdeni, nem látjuk, hogy mi szerepünk lenne még mellette. Mi folytatjuk szenvedő, küszködő életünket idelent, Ő pedig már az örök boldogságban van odafönt. Van abban valami nyakas önzés, ha barátunk bajában ugyan részt veszünk, örömében azonban nem akarunk osztozni… Olyan ez, mintha mi holmi gyászvitézek volnánk, mintha foglalkozásunk a sírás volna; mintha temetkezési vállalat szakemberei lennénk!” Mennyire igaz minden mondata ennek az írónak. Jézus szenvedése, kereszthalála mindannyiunkat meghat, megérint, ezért járjuk a kereszt útját és elmélkedünk a Megváltó szenvedéseinek állomásairól. Az összetört, széttört emberről. De vajon testvérem, most benned él-e a húsvéti örömnek az a tudata, hogy Isten képes újat alkotni? Hiszem, hogy az Úr az én összetört darabokra tört szíveket is képes az ő öröme és megváltói tette által újra összerakni? Vagy még mindig kétely van a szívemben, mint az apostoloknak? Hiszen ők is hallották a beszámolókat, amit elmondtak az emmauszi tanítványok, de mégis megijedtek, amikor megjelent nekik Jézus. És Jézus enni kér, hogy végre lássák és tapasztalják meg, hogy tényleg ő, aki Feltámadott! Mert a látás önmagában nem elegendő. Meg is kell érteni, amit az ember lát, és ezért tanúságtételre van szükségünk, hiszen csak így válhat valósággá a feltámadás. Szégyene lenne a kereszténységünknek, ha csak a múltban volnának tanúi. Nekünk most a jelenben kellenek tanúk, akik örömmel és boldogan tanúskodnak a világtörténelem legnagyobb eseményéről, Jézus Krisztus halálból való feltámadásáról. Mi is lehetünk ilyen tanúk, ha hitbeli élményeinket, Istennel való találkozásaink örömét elmondjuk másoknak. Hiszen soha nem tudhatjuk, hogy kiben mit indít el az Isten, kit mi érint meg beszámolónkban, kit milyen apró mozzanat emel fel elesettségéből és juttat el az öröm boldogságára… A már említett Louis Evely könyvében azt ajánlja, hogy húsvét után az öröm útjait, az öröm stációit kellene járnunk. Mert az öröm az evangélium szíve, mert Jézus evangéliumát – örömhírét – csak örömmel lehet hitelesen hirdetni.

Gál Hunor

MEGOSZTÁS