Jótékonyság és szolidaritás Kolozsváron

0
1549
Fotók: Szent Mihály-templom Facebook oldala

A kolozsvári Szent Mihály templomban tartott jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész március 24-én, szombaton. A résztvevő közönség adományával támogatta a Yuppi Tábormozgalom Egyesületet, amely diabéteszes, sokízületi gyulladásos és rákbeteg kamaszokat és kisgyermekeket táboroztat, valamint hozzájárult a Szent Mihály templom feljavításához szükséges önrészhez. A Prima Primissima-díjas hegedűművész ugyanis a 100 templomi koncertből álló sorozatával jótékony célt kíván szolgálni. Kolozsvári előadásának mintegy háromezer fős közönsége a gyermekek támogatása mellett a kolozsvári Szent Mihály-templom felújításához is jelentős összeggel járult hozzá.

A karitatív koncerten jelen levő, az előző napokban első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Horváth Annát szeretete jeléül hosszasan tapsolta a közönség. „Hiszünk Horváth Anna jóhiszeműségében és ártatlanságában. Kiállunk mellette, kiállunk a családja mellett. Imádkozzunk kitartóan Horváth Annáért, azért, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyrehozza a kolozsvári táblabíróság igazságtalan ítéletét” – mondta a koncert előtt a szószékről Veres Stelian plébániai kormányzó. A jelenlévők ezután állva tapsolva biztosították támogatásukról és szolidaritásukról Kolozsvár volt alpolgármesterét. Mint ismert, a táblabíróság csütörtökön hirdetett első fokú ítéletet Horváth Anna perében. A fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja.

(Forrás: Maszol, RMDSZ Nőszervezet, Szent Mihály-templom)